Északon a Balaton határolja, keleten Siófok, délen Balatonendréd, nyugaton Szántód a szomszéd település. A lakott terület legmagasabb pontja a 176 méter magas Kőhegy.
Megközelíthető a 7-es főúton, az M7-es autópályán; délről, Tab felől a 6501-es úton, illetve vasúton a Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonalon. Itt indul a tihanyi révhez vezető forgalmat kiszolgáló 7102-es út, amely a 7-esből ágazik ki, kicsivel annak 114. kilométere után, és bő 5 kilométer után, már Szántódon torkollik vissza ugyanoda, a 118. kilométerszelvény közelében.
A Zamárdi név eredetére több magyarázat is létezik:[forrás?]
Az egyik elmélet szerint a falut a tatárjárás előtt Kisszentmartin-nak nevezték, amely később Zamárdi-ra változott. Erre azonban nincs bizonyíték.
A falu régebbi része a dombon található, ezért a lakók szamárháton hoztak vizet. Ezért (egy másik elképzelés szerint) a falut a szamár és a -d utótag után Szamárdnak hívták.
A legelfogadottabb elmélet szerint a név Zamar vagy Somar személynévből származik. Ő lehetett a falu első tulajdonosa.
Története
A város területe évezredek óta lakott, a régészeti feltárások során számtalan őskori, bronzkori, kelta, germán és római lelet került elő. A legkiemelkedőbb régészeti emléke az avar kori temető, amely a Kárpát-medence legnagyobb és egyedülállóan gazdag leletanyaggal rendelkező avar kori lelőhelye.[4]
A város neve először 1082-ben tűnik fel Scamard alakban egy határjárási iratban, majd 1171-ben Zamardként egy hiteles oklevélben. Nevét a 13. századtólSomárd, Somárdi, majd a 18. századtólSzamárdi alakban írták. Zamárdiként először egy községbírói számadásban szerepelt 1828-ban.[5]
Az avar kor utáni következő meghatározó időszak a honfoglalás utáni korra esik. A település első okleveles említését 1082-ből ismerjük, ezt követte a teljesen hitelesnek elfogadott, III. István magyar király1171-es oklevelében való említés. Az ősi falu a fontos útvonal mellé települt Egyházas-Zamárd lehetett.[4]
A 16. században a török pusztítása megpecsételte az egykori falvak sorsát. 1594-ben a török lerombolta Egyházas-Zamárd templomát, házait. A templom helyén ma egy négyméteres tölgyfakereszt áll.[5] A környék hosszú időre elnéptelenedett. A település újjáélesztése az 1730-as évektől kezdve Grassó Vilebaldtihanyiapát és utóda, Lécs Ágoston nevéhez fűződik: a környező és távolabbi vármegyékből 42 jobbágycsalád költözött ide.[5]1774-ben megépült Zamárdi temploma is.[4]
1861-ben megépült a déli vasútvonal, amely jelentős mértékben hozzájárult a térség fejlődéséhez.[5]
A lakosság fő megélhetési forrása az ezt követő évszázadokban a föld- és szőlőművelés, az állattenyésztés és a halászat volt. A mezőgazdaság egészen az 1960-as évekig meghatározó maradt, amikor is megkezdődött a Balaton idegenforgalmi hasznosításának új korszaka.[4]
1939-ben, Lengyelország lerohanása után itt létesült az első gimnázium és líceum a Magyarországra menekült lengyelek számára. 1980-ban emléktáblát avattak az egykori iskolaépület falán, amelyben akkor a Fővárosi Gyermekotthon és Általános Iskola működött.[6]
A fürdőélet az 1910-es években kezdődött el. 1913-ban megalakult a Balatonzamárdi Fürdőegyesület,[5] a fürdőtelep látványos fejlődése pedig az 1930-as években indult meg. Napjainkban Zamárdi a balatoni idegenforgalom egyik fellegvárának számít. A regisztrált vendégéjszakák száma meghaladja a 300 000-et.[4]
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 87,7%-a magyarnak, 3,6% németnek, 0,3% cigánynak, 0,2% románnak mondta magát (12,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 53,8%, református 9,1%, evangélikus 1,3%, görögkatolikus 0,3%, felekezet nélküli 11,1% (23,1% nem nyilatkozott).[20]
2022-ben a lakosság 86,6%-a vallotta magát magyarnak, 2,4% németnek, 0,3% cigánynak, 0,2% ukránnak, 0,2% szlováknak, 0,1-0,1% szerbnek, örménynek és románnak, 2,6% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (13,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 38,1% volt római katolikus, 8,1% református, 1,2% evangélikus, 0,7% görög katolikus, 0,9% egyéb keresztény, 0,8% egyéb katolikus, 10,8% felekezeten kívüli (39,2% nem válaszolt).[21]
Éghajlata
A település a mérsékelt éghajlati övben fekszik. Az éghajlati határok közül a szárazföldi, az óceáni és a mediterrán éri. Az évi középhőmérséklet 10,3 C, a napsütéses órák száma évente 1900-2000 óra. A legmelegebb hónap a július, középhőmérséklete 21 C. A leghidegebb a január, középhőmérséklete –1,1 C.[22]
Zamárdi környékén az északnyugati szelek uralkodnak, viharos szeleket északról kap a település, kevés esővel. Nyugati, délnyugati irányból érkeznek a front előtti szélviharok esővel. A főként a nyári hónapokra jellemző helyi zivatarok általában hirtelen törnek ki, erős szél kíséretében, de gyorsan távoznak. Az évi csapadék mennyisége eléri a 700 mm-t.[22]
Őshonos növénytakaró csupán kevés helyen található. A part mentén nádasokat, délebbre sást, gyepfoltokat találunk. A feltöltött, nem beépített területen fűz és sás nő. A magasabb területek mezőgazdasági művelés alatt állnak.
A város egyik legfőbb nevezetessége a Szamárkő. A Szamárkő a város nyugati végén, a Kiserdő szélén található. Az erősen lekopott, hullámos felszínű sziklán vályúszerű mélyedés, ennek végén pedig "tűzgödör" látható. A sziklához délről kör alakú, faragott kő támaszkodik. A közelben álló kisebb kövön pedig két nyom látható.
A kő helyben képződött a vulkáni utóműködés idején. A mélyből feltörő gőzök és gázok, a forró víz és az ebben lévő ásványi anyagok cementezték össze a homokot szilárd kőzetté. A szürke homokkőben megkövült csigák láthatók.[23]
A képződményhez több legenda is kapcsolódik. Az egyik szerint erre járt a gyermek JézusSzűz Máriával és Szent Józseffelszamárháton. A kő mellett elmenve, a szamár odakapott a szikla oldalán kinőtt fűcsomóhoz, ezért lett a kő neve Szamárkő. A kisebb kövön látható két nyom pedig Jézus lábnyoma és a szamár patájának nyoma. Más legendák pedig arról szólnak, hogy a követ a tihanyi tűzhányó vetette mostani helyére, vagy éppen a vízözön hagyta ott. Egy régebbi balatoni ismertető szerint pedig a Szentföldről hozták a keresztes lovagok.[23]
A Szamárkő ősi áldozati helynek számít. Évezredekkel ezelőtt egy ismeretlen nép "termékenység-varázslatot" mutatott be a kő körül bizonyos szertartások között. A pogány isten-anya és a napisten tiszteletére terményeket, állatokat áldoztak fel, égettek el annak érdekében, hogy bő termésük és sok állatuk legyen. Később a kelták is használták a helyet, és a kő körül földvárat építettek. A honfoglalás óta a kő határjelként szerepelt.[23]
Kőhegyi kilátó
A településtől délnyugatra emelkedik a szép környezetű, kiváló szőlőtermő és csodás panorámát nyújtó magaslat, ahol egy kőkereszt mellett borospincék és hétvégi házak találhatók.[23] A kirándulóúton megközelíthető Kőhegy tetején található kilátóból gyönyörű panoráma tárul elénk. A 2000-ben, a Millenium emlékére épült kilátó helyén egykoron a tihanyi apátság présháza állt egészen 1948-ig.[24] A második világháború utáni események azonban ezt a régi épületet sem kímélték: anyagát széthordták, így megsemmisült.[25]
A Kőhegyet már a kelták és a rómaiak is lakták. A kelta korból származó urnatemető leleteit a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi. A rómaiak villákat építettek a hegy nyugati lábánál, amit a máig napvilágra kerülő épületmaradványok bizonyítanak.[25]
A Kőhegyre a Zamárdi vasútállomásról induló sárga jelzésű túraútvonalat követve juthatunk fel.[25]
Kisboldogasszony római katolikus templom
A Fő utcában található római katolikus templom 1771 és 1774 között épült barokk stílusban. Az oltárkép, a szószék és a keresztelőkút műemléknek számít. A templom nyaranta hangversenyek helyszíne, búcsúja szeptember elején van (Kisboldogasszony). A templom előtt kőkereszt áll, amely 1862-ből származik. Mögötte Nepomuki Szent János szobra áll egy falazott fülkében, amely szintén műemlék.[26]
2010 júniusában itt szentelték fel Magyarország és Közép-Európa egyetlen franciabarokk hangzású orgonájátKocsi György plébános fáradozása nyomán. Az orgonát a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft. építette Bertrand Cattiaux világhírű francia orgonaépítő közreműködésével. Az orgona intonálását személyesen Cattiaux végezte.[27]
A francia barokk zenei műveket korábban nem lehetett eljátszani kompromisszumok nélkül Magyarországon a német típusú orgonákon, mert ezeken nem szólaltak meg az eredeti hitelességgel. A templomban található hangszeren más a sípok viselkedése, elhelyezkedése és megszólaltatása. Keskenyebbek és rövidebbek a billentyűk. Felépítését tekintve a barokk stílusra, a 17. és 18. század első felének stílusára készült.[27]
Ezt megelőzően évtizedekig nem volt orgona a Zamárdiban található templomban. A második világháború alatt az oroszok megfigyelőpontot alakítottak ki a templomtoronyban, az orgonaszekrényt elégették, a sípokat magukkal vitték, a hátrahagyott darabokat pedig a helyi iskolások vitték el.[27]
Üdülőhelyi kápolna
A Petőfi utcában, az üdülőterületen található kápolna felépítését az 1920-as években fellendülő balatoni turisztikai élet tette indokolttá. A kis templomot 1929. augusztus 15-én szentelték fel a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére. Megépítése Dr. Purebl Győző egyetemi tanár és tanácsnok nevéhez fűződik, az épületet Margó Ede szobrai díszítik. A kápolna egész éven át várja a híveket.[28]
Hősök Kápolnája
A Temető közben, a Kálvária-dombon található ez a neobizánci stílusban épült kápolna. Laki Benő plébános kezdeményezésére Gecse Viktor tervezte a környék hősi halottai emlékére.[29]
A plébános már nem érhette meg a kis kerek kápolna felszentelését 1934-ben, sírja azonban itt található. Az emléktáblákon 41 név található, akik az első világháború és 38 név, akik a második világháborúban haltak hősi halált.[29]
Tájház
A Fő utcában található tájház berendezése egy 19-20. századi jómódú parasztcsalád életkörülményeit mutatja be. A kiállított használati tárgyak zöme a helyi helytörténeti gyűjteményből származik. A ház mögött egy zsúpfedeles pajta található.[30]
A tájház a Balaton-vidék jellegzetes népi építészeti jegyeit tükrözi, és a mestergerendába bevésett évszám tanúsága szerint 1847-ben épült. Oszlopos tornáccal és nádtetővel rendelkezik. Az épületet a Zamárdi Községi Tanács 1974-ben vásárolta meg, majd az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség állította helyre eredeti formájában 1975 nyarán. 1977-ben nyitották meg a látogatók előtt. A tájház a nyitvatartási időn kívül bejelentkezéssel is látogatható.[30]
A Magyar fájdalom szobor
A Magyar fájdalom című szobor a vasútállomás közvetlen szomszédságában, a Szabadság téren található és Margó Ede (1872-1946) szobrászművész alkotása. Az 1930-as években ajándékozta Zamárdi városának, mert itt volt nyaralója.[31]
A magyar fájdalom emlékművét a trianoni békeszerződés miatt érzett fájdalmának kifejezésére ajándékozta a városnak. A szobor egy izmos férfialakot ábrázol, aki csónakjában a viharos vízen hánykolódik és ezzel a magyarság magányos küzdelmét testesíti meg. Csak 1956-ban kerülhetett ismét köztéren kiállításra.[31]
További nevezetességek
Emlékkereszt (Pusztai dűlő, Zamárdi határában, Egyházas-Zamárd egykori temploma helyén, az Egyesület Zamárdiért állíttatta az egykori szentegyház és a szomorú sorsú ősök emlékére 1993-ban)
Vaskereszt (Tatárcsapás végén az erdőben, Zamárdi határának legmagasabb pontján, tégla alapzaton áll, kovácsoltvasból készült, egy kapolyi kovácsmester munkája)
Rákóczi-emlékkő (a Kőhegy tetején, a Kilátó lábánál, közadakozásból állíttatta a város a szabadságharc 300 éves évfordulóján)
Honfoglalási emlékmű (Fő utca – Széles csapás találkozásánál, a honfoglalás 1100. évfordulójára készült 1996-ban, Szervátiusz Tibor alkotása)
1848-1956-os emléktábla (a Templom téren, Fő utca)
Emléktábla és kopjafa az 1848-as hősök tiszteletére (Szabadság tér, 1998-ban, a szabadságharc 150 éves évfordulójára állíttatta Zamárdi Nagyközség Önkormányzata, azon zamárdi nemzetőrök tiszteletére, akik az 1848-as események során Josip Jelačić horvát bán seregétől védték a települést)
Világháborúk Múzeuma (magángyűjtemény, Zamárdi-felső, Siófoki utca 30/a., az első és második világháború relikviáit összegyűjtő kiállítás)
Zamárdi Kalandpark (Zamárdi-felső, 2009-ben nyitotta meg kapuit közel 3,5 hektáros, ősfákkal borított területen, akadály- és csúszópályákkal)
Forgó Zamárdiring Gokart-pálya (Siófoki út, a Kocsi Csárda mellett, 10 darab 270 cm3-es Honda motorral üzemelő, 550 méter hosszú, döntött kanyarú, nem síkterepű pálya)
Kertmozi (Kossuth Lajos utca, 1961-ben épült, 2012-ben felújították)
2007 óta minden júliusban a településen tartják a Sziget Kulturális Szervezőiroda által rendezett Balaton Sound fesztivált, melyen főként az elektronikus zene képviselői lépnek fel. A 2012-es fesztivál 2013 elején elnyerte a rangos European Festivals Award kitüntetést a legjobb közepes méretű fesztivál kategóriában.[32]
Artikel ini bukan mengenai Bintang. Bintang laut Asteroidea dari Ernst Haeckel's Kunstformen der Natur, 1904 Klasifikasi ilmiah Kerajaan: Animalia Filum: Echinodermata Superkelas: Asterozoa Kelas: Asteroidea Ordo Brisingida (100 spesies[1]) Forcipulatida (300 spesies[1]) Paxillosida (255 spesies[1]) Notomyotida (75 spesies[1]) Spinulosida (120 spesies[1]) Valvatida (695 spesies[1]) Velatida (200 spesies[1]) Wikispecies mempunyai informas...
Icelandic footballer This is an Icelandic name. The last name is patronymic, not a family name; this person is referred to by the given name Guðbjörg. Guðbjörg Gunnarsdóttir Guðbjörg in October 2017.Personal informationFull name Guðbjörg GunnarsdóttirDate of birth (1985-05-18) 18 May 1985 (age 38)Place of birth Sandgerði, IcelandHeight 1.78 m (5 ft 10 in)Position(s) GoalkeeperTeam informationCurrent team Eskilstuna UnitedNumber 30Senior career*Years Team Apps (G...
ВіттренWittring Країна Франція Регіон Гранд-Ест Департамент Мозель Округ Сарргемін Кантон Сарргемін-Кампань Код INSEE 57748 Поштові індекси 57905 Координати 49°03′19″ пн. ш. 7°08′48″ сх. д.H G O Висота 199 - 336 м.н.р.м. Площа 8,09 км² Населення 752 (01-2020[1]) Густота 99,01 о...
Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Februari 2023. Tsubasa TakeuchiInformasi pribadiNama lengkap Tsubasa TakeuchiTanggal lahir 20 Mei 1991 (umur 32)Tempat lahir Prefektur Hiroshima, JepangPosisi bermain PenyerangKarier senior*Tahun Tim Tampil (Gol)2010-2013 Fagiano Okayama * Penampilan dan gol di...
سفارة فيتنام في النرويج فيتنام النرويج الإحداثيات 59°55′05″N 10°44′20″E / 59.918022°N 10.738969°E / 59.918022; 10.738969 البلد النرويج تعديل مصدري - تعديل سفارة فيتنام في النرويج هي أرفع تمثيل دبلوماسي[1] لدولة فيتنام لدى النرويج.[2][3] تقع السفارة في وهي تهدف لتعزيز ...
У Вікіпедії є статті про інші значення цього терміна: Хіросімські коропи (значення). Хіросімські коропи Тойо広島東洋カープ Ліга Центральна Ліга Місио Хіросіма Ballpark ХМБС Заснування 1949 Прізвисько Хіросіма (広島)Карп (カープ, «короп»)Кої (鯉, «коропи») Перемоги в Лізі 1975, 1979, 1980, 1984, ...
لمعانٍ أخرى، طالع قائمة نهائيات كأس السوبر الأفريقي. كأس السوبر الإفريقي 2005الحدثكأس السوبر الأفريقي إنيمبا هارتس 2 0 التاريخ2005 الملعبملعب إنيمبا الدولي → 2004 2006 ← كأس السوبر الأفريقي 2005 هي النسخة الثالثة عشر من مسابقة كأس السوبر الأفريقي، وهي مباراة سنوية تجم...
Bernardinus van Sienakerk Plaats Krakau Denominatie Rooms-Katholieke Kerk Gewijd aan Bernardinus van Siena Coördinaten 50° 3′ NB, 19° 56′ OL Gebouwd in 1454-1455, 1659-1680 Uitbreiding(en) 17e, 18e eeuw Gesloopt in 1655 Architectuur Stijlperiode Barok, rococo Detailkaart Portaal Christendom De Bernardinus van Sienakerk (Pools: Kościół św. Bernardyna w Krakowie) is een van oorsprong 15e-eeuwse kerk in Krakau. Het bouwwerk is een beschermd architec...
Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Desember 2022. Majalah Java CriticHalaman depan majalah edisi No. 2/Tahun I/November 1948.TipeMajalah bulananFormatLembar lebarPenerbitN.V. Hoakiao.Pemimpin redaksiDir. Hoofdred: Kwee Kek Beng. Pemimpin Oemoem: Njoo Cheong Seng. Administratie: Khoe Tjeng Lim.Didirik...
This article possibly contains original research. Please improve it by verifying the claims made and adding inline citations. Statements consisting only of original research should be removed. (September 2013) (Learn how and when to remove this template message) Borderline hydrides typically refer to hydrides formed of hydrogen and elements of the periodic table in group 11 and group 12 and indium (In) and thallium (Tl).[citation needed] These compounds have properties intermediate be...
2000 studio album by Joan of ArcThe GapStudio album by Joan of ArcReleasedOctober 3, 2000RecordedOct 1999 - Jun 2000GenreIndie rockLength42:33LabelJade TreeProducerCasey RiceJoan of Arc chronology Live in Chicago, 1999(1999) The Gap(2000) How Can Any Thing So Little Be Any More? EP(2001) Professional ratingsReview scoresSourceRatingAllMusic[1]The Encyclopedia of Popular Music[2]Pitchfork1.9/10[3]Spin8/10[4] The Gap is the fourth full-length album by Joa...
1947 play by Jean Genet For the 1974 film adaptation, see The Maids (film). Les BonnesWritten byJean GenetDate premieredApril 17, 1947 (1947-04-17)Place premieredThéâtre de l'AthénéeParisOriginal languageFrench The Maids (French: Les Bonnes) is a 1947 play by the French dramatist Jean Genet. It was first performed at the Théâtre de l'Athénée in Paris in a production that opened on 17 April 1947, which Louis Jouvet directed.[1] The play by the Maribor Slovene Nat...
Village in Kuyavian-Pomeranian Voivodeship, PolandGórna GrupaVillageGórna GrupaCoordinates: 53°28′59″N 18°40′0″E / 53.48306°N 18.66667°E / 53.48306; 18.66667Country PolandVoivodeshipKuyavian-PomeranianCountyŚwiecieGminaDragaczPopulation580 Górna Grupa (Polish pronunciation: [ˈɡurna ˈɡrupa]) is a village in the administrative district of Gmina Dragacz, within Świecie County, Kuyavian-Pomeranian Voivodeship, in north-central Poland.[1...
NED Het Nederlands voetbalelftal was een van de deelnemende landen op de Olympische Zomerspelen 1908 in Londen, Verenigd Koninkrijk. Het is de eerste deelname voor het land, en de eerste keer dat voetbal geen demonstratiesport meer is op de Olympische Spelen. Wedstrijden op de Olympische Zomerspelen Het Nederlands Olympisch elftal speelde de eerste ronde tegen Hongarije. Deze wedstrijd werd echter afgelast omdat Hongarije zich terugtrok uit het toernooi, waardoor Nederland zijn eerste wedstri...
يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (يوليو 2019) هذه المقالة تحتاج للمزيد من الوصلات للمقالات الأخرى للمساعدة في ترابط مقالات الموسوعة. فضلًا ساعد في تحسي...
Esta é a lista que reúne as primeiras-damas e os primeiros-cavalheiros do estado do Rio Grande do Norte. O termo é usado pelo cônjuge do(a) governador(a) do Rio Grande do Norte quando este(a) está exercendo os plenos direitos do cargo. Em uma ocasião especial, o título pode ser aplicado a outra pessoa, quando o(a) governador(a) é solteiro(a) ou viúvo(a). Atualmente, não existe ocupação para este título, visto que, a governadora Fátima Bezerra é solteira. Até a atualidade, cinc...
Philippines television and film production company APT Entertainment, Inc.(Logo since 2022 present -)TypePrivateIndustryEntertainmentFounded1994; 29 years ago (1994)FounderAntonio P. TuvieraHeadquarters10 Jose Cruz St., Barangay Ugong, Pasig, Metro Manila, PhilippinesArea servedWorldwideKey people Antonio P. Tuviera(Founder & Chairman) Michael B. Tuviera (President & CEO) Joselito C. Oconer(CFO & COO) ProductsTelevision programsFilmsWeb portals APT Entertainment,...