Kercseliget három vármegye határán fekszik (Somogy-Tolna-Baranya); a déli határszélén található hármashatárpontot kopjafa is jelzi, ugyanott kilátó is létesült.
A közvetlenül határos települések: észak felől Csoma (Somogy) és Attala, északkelet felől Kapospula, kelet felől Jágónak (utóbbi három Tolna), dél felől Baranyajenő (Baranya), nyugat felől Nagyberki, északnyugat felől pedig Szabadi (utóbbi kettő ismét Somogy).
Megközelítése
Korábban zsáktelepülés volt, de e jellegétől a mai időkre már megszabadult, miután elkészült a 61-es főútnagyberki szakaszától idáig húzódó 6512-es út már régóta tervezett, mintegy 2 kilométeres meghosszabbítása Jágónakig, illetve a 6519-es útig. Ezáltal a környező városok közül Kaposvár, Dombóvár és Sásd felől is könnyen megközelíthetővé vált.
Első okleveles említésekor, 1332-ben egyházas hely volt. A középkori település a török támadások következtében elnéptelenedett és csak a 18. században népesült be újra. A 18. század közepén gróf Niczky Kristóf(Niczky Christophorus)tárnokmester vásárolta meg. Később az 1700-as években említik ismét, mint puszta. A 18. században a Madarász és Hunyady, majd 1859-től a Maár és Pallavicini családoknak voltak itt birtokaik. Az 1700-as években beköltözött német telepesek, kertecske, ligetecske néven illették a települést. Ebből alakulhatott ki mai neve. Más források szerint a település neve a Kercse magyar személynévből származtatható. A település egyetlen műemléképülete az 1800-as évek elején épült, klasszicista stílusú Maár-kastély. A szintén jelentős építészeti értéket képviselő katolikus templomot 1770-ben emelték és az 1895-ös átépítés során nyerte el mai formáját. Korábban téglagyár, valamint, heti nagy állatvásár (vásártér) is működött a településen.
A Maár-kastélyban az államosítás után, mint annyi sok hasonló épületben, volt bérlakás, kultúrház, posta, pinceklub és párthelyiség, valamint könyvtár is. 1998-ban adta el a Községi Közös Tanács egy kft-nek, azóta sajnos cserélődnek a tulajdonosok. Több befektető visszalépett, meglátva a bozóttá vált 2 hektárnyi, egykor csoda szép parkot. Jelenleg teljesen elhagyottan, pusztuló állapotban van. A faluban 80%-os a munkanélküliség, de ha megjavulna a kastély állapota, az új munkahelyeket adhatna a falu lakosainak. Termálvíz is van a kastélypark alatt. A kastély, a strand és a melegvíz eltarthatná a kúria új gazdáit és a községet is.
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 91,5%-a magyarnak, 14% cigánynak, 0,3% horvátnak, 1,6% németnek, 0,3% románnak mondta magát (8,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 58,3%, református 10,6%, evangélikus 1,6%, görögkatolikus 0,3%, felekezet nélküli 17,6% (11,7% nem nyilatkozott).[13]
2022-ben a lakosság 86,3%-a vallotta magát magyarnak, 23,8% cigánynak, 1,5% németnek, 1,2% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (12,8% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 29,2% volt római katolikus, 6,3% református, 0,6% görög katolikus, 0,3% evangélikus, 2,1% egyéb katolikus, 13,7% felekezeten kívüli (47,9% nem válaszolt).[14]