Legfontosabb közúti megközelítési útvonala a Dunaföldvár-Kaposvár-Nagykanizsa közti 61-es főút, ezen érhető el keleti és nyugati irányból is. A környék jelentősebb települései közül Kadarkúttal a 6618-as út, Nagyatád vonzáskörzetével (Láboddal) pedig a 6619-es út köti össze. Külterületének keleti részét egy-egy aránylag rövid szakaszon érinti a Somogysárd-Újvárfalva közti 67 117-es út és a 67 132-es számú pálmajori bekötőút is.
Közelében halad el a MÁV 41-es számú Dombóvár–Gyékényes-vasútvonala, melynek egyik megállási pontja Nagybajom elnevezését is a nevében viseli (Jákó-Nagybajom vasútállomás), de közigazgatásilag az állomás Jákó területén – belterületének északi szélén – található, Nagybajomtól körülbelül 6 kilométerre délre, a 6618-as út vasúti keresztezésétől nem messze keleti irányban.
Nevének eredete
Neve az Árpád-koriBaj, Baján névből származik melynek jelentése „gazdag”.
Története
Nagybajom Árpád-kori település, nevét már 1197-ben említették a zselicszentjakabi apátság birtokösszeírásában. Nevét 1297-ben Boyon, 1357-ben Boyun alakban említették az oklevelekben. Az 1332-1337 között a pápai tizedjegyzék is említette, tehát ekkor már plébániája is volt. 1434-1435-ben a Nagymartoni (Fraknói) grófok voltak birtokosai, 1440-ben mindkét Bayont Erzsébet királyné, mint az utód nélkül elhalt Bajoni Imre birtokát, Zagorhidai Tárnok Demeternek adományozta. 1466-1483 között Korotnai János birtoka volt, 1536-ban Bajomi László és János, Ipoltfy János és Wárday Tamás mester, 1550-ben Wárday Zsigmond, Magyar Bálint és Horváth Péter, 1583-ban Lengyel Lőrinc, 1598-1599-ben Koroknay János, Horváth Ferenc és Bucsányi Farkas voltak a földesurai. 1660-ban a pannonhalmi dézsmaváltságjegyzékben a Koroknay és a Topos családok birtoka, 1699-ben pedig már Sárközy János is birtokos volt itt. 1703-1715 között a Koroknay család volt a földesura, de e családon kívül, 1717 táján a Malik, a Beke, a Szelestey, a Bátsmegyei, a Jámbor, a Szily, a Kovács és a Csanády családoknak is voltak itt birtokrészeik. 1721-ben Bajom negyedrészét, Koroknya-, Lencsen- és Lók-pusztákkal együtt, gróf Rindsmaul Zsigmond nyerte adományul, akitől 1723-ban Sárközy János vásárolta meg, és még ugyanez évben a lerombolt Koroknya várához tartozó összes birtokokat Nagy- és Kisbajomban megvásárolta és 1724-ben nejével együtt adományt nyert Szent-Ivánra (a későbbi Kiskorpád egy része) és Nagybajomban a Csanády Ferenc-féle részbirtokra is, majd 1726-ban már az említett egész birtok Sárközy Jánosé lett. 1776-ban Sárközy Antal, Sáry Pál, Somssich Antal, Festetics Lajos, Paiss Boldizsár, Boronkay György, a Pálffy-örökösök, a Marton család, Sárközy Gábor, Ferencz, Juliánna, János, József és László, Gombay András, Sári Péter, Kultsár János, Szily Ádám, a Bakó, a Horváth, a Márffy és más családok voltak itt birtokosok, az 1900-as évek elején pedig gróf Festetics Pál, Felsőbükki Nagy György, Igmándy Aladár, Sárközy Jenő és Imre, Pataky Vince, Csorba Ferenc és Sárdi Somssich Miklós volt itt a nagyobb birtokos, mindegyik csinos úrilakkal.
A római katolikusok ősi templomát a reformátusok elfoglalták ugyan, de 1717-ben visszavették tőlük. 1717 után azonban új templom épült. A mostani református templomot 1792-ben emelték. A református temetőben kisebb, törökvilágbeli palánk sáncai ma is láthatók. Ugyancsak a község közelében állt egykor Koroknya (Korokna) vára, melynek sáncai szintén láthatók.[3]
1800. november 11-én a községet egy fellázadt önkéntescsapat feldúlta, amely akkor a fél vármegyét végigpusztította. 1855-ben nagy kolerajárvány pusztított itt, ekkor körülbelül 200-300-an haltak el.
A század közepéig Nagybajom falunak számított és 1859-ben 2-3 ezer fős mezőváros lett. 1870-ben 4000 lakójával a vármegye harmadik legnépesebb települése volt. A gazdasági és társadalmi erő bizonyítéka az is, hogy három különböző vallási felekezet, a katolikus, a református és az izraelita külön elemi iskolát tartott fenn.
A „nagy vasútépítések” idején Nagybajomot elkerülte a fejlődést hozó vasút vonala. A vasútépítések révén differenciálódás indult meg az állomással rendelkező és azzal nem rendelkező települések között. Nagybajom lemaradása tehát főként a kor gazdasági-társadalmi fejlődése szempontjából húzóerőnek számító vasút hiányának tudható be.
Nagybajom az újkorra Somogy vármegye messze legnagyobb határú településévé vált. A település kedvező földrajzi helyzete azonban jelentős károkat okozott a történelem során, hiszen a háborúk idején vonuló hadak útjába esett, pusztította török és tatár egyaránt. A második világháború idején a Dunántúli hadmozdulatok révén súlyos emberáldozatot követelő csaták helyszíneként tartják számon ma is, itt húzódott a német frontvonal. A szovjet megszállás után a község újjáépítése fokozatosan történt. 1958-ban teljes erővel megindult a községfejlesztés. 1969. július 1-jével a szomszédos Jákó községgel Községi Közös Tanács néven közös tanácsot alakított, 1970. július 1-jén ismét nagyközségi rangra emelkedett. 1990. szeptember 30-án létrejött Nagybajom Nagyközség Önkormányzata. Jákó község különválása önálló önkormányzatot hoz létre. 1993. január 1-jén Pálmajor települési rész önálló önkormányzatot hozott létre, körjegyzőségileg továbbra is Nagybajomhoz tartozóan. A rendszerváltást követően az önkormányzatiság és a közvélemény aktivitása felerősítette a várossá nyilvánítás kérdéskörét. Nagybajom a helyi képviselő-testület kezdeményezésére 2001. július 1-jétől ismételten városi rangot kapott.
Egykor a településhez tartoztak a következő lakott helyek is: Balaskó-puszta, Csikota-puszta, Felsőkak-puszta, Homok puszta, Koroknya puszta, Nagybagod puszta, Lók puszta, Lekcsen puszta is.
Felsőkak
Felsőkak puszta 1423-ban a Bő nemzetségből származó Laki Thúz, Létai, Kölkedi Messer és a Kürtösi családok birtoka volt. 1449-ben a Laki Thúz, a Létai és a Szecsényi családok birtoka. 1500-ban Corvin Jánost és Enyingi Török Imrét iktatták birtokába. 1549-ben Butsányi Korláthkőy Anna birtoka lett, 1550-ben pedig már Alya Mátyás birtokaként volt feltüntetve. 1726-ban Sárközy János, 1733-ban a Koroknay család birtoka volt.
Homok puszta
Homok puszta neve már 1332-1337-ben szerepelt a pápai tizedjegyzékben, ekkor már plébániája is volt.
Koroknya
Koroknya puszta a Győr nemzetség birtoka volt. A nemzetség tagjainak 1346. évi birtokmegosztásakor Dersfi Miklós birtoka lett. A 15. században a Koroknyai (Korotnai, Koroknai) családé volt. 1510-ben már fennállt a Koroknyaiak vára is, melyet 1555-ben Tujgon budai basa foglalt el. 1543-ban a jobbágyfalu még megvolt, valószínűleg az 1555. évi ostrom alkalmával pusztult el.
Nagybalogd
Nagybalogd puszta eredetileg a Gutkeled nemzetség birtoka volt. 1349-ben a Gutkeled nemzetségbeli Felső-Lendvai II. Miklós fiai, Amadé és János, e helységet a Szent-Trinitás és Kakonya nevű birtokokkal akarták elcserélni. 1466-1483 között Korotnai János birtoka, 1660-ban pedig a Koroknay és a Topos, 1703-ban a Koroknay család, 1726-ban pedig Sárközy János birtoka volt.
Lók
Lók puszta már 1332-1337-ben szerepelt a pápai tizedjegyzékben is. 1466-1488 között és 1703-1715 között a Koroknay család birtoka volt. 1726-ban Sárközy János, 1733-ban pedig ismét a Koroknayak birtoka volt.
Nemcsény
Lencsen puszta a középkorbanNemcsény néven falu volt, neve már 1332-1337-ben szerepelt a pápai tizedjegyzékben is, tehát ekkor már egyházas hely volt. A Győr nemzetség ősi birtoka volt, amely a nemzetség tagjainak 1346 évi osztozkodásakor az e nemzetségből származó Szerdahelyi Dersfi Péter birtokába került. 1550-ben Alya Mátyás és Székely Lukács voltak birtokosai. 1703 előtt már csak puszta, és a Koroknay család birtokában volt, 1726-ban pedig Sárközy János birtokának írták, 1733-ban azonban már ismét a Koroknay családé volt.
Idetartoztak még: Setétkerék-, Agáczás-, Alsókak-, Égettakol-, Fehértó-, Földhíd-, Kis-, Madársára-, Sápa- és Újház puszták, Pál-major és Sáritag is. Itt feküdt egykor Csikota falu is, melynek helye és templomának nyomai az 1900-as évek elején is látható volt még.
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 89,4%-a magyarnak, 7,6% cigánynak, 0,4% németnek, 0,2% ukránnak mondta magát (10,5% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 58,6%, református 9,4%, evangélikus 0,5%, görögkatolikus 0,1%, felekezet nélküli 9,8% (20,5% nem nyilatkozott).[13]
2022-ben a lakosság 85,2%-a vallotta magát magyarnak, 5,9% cigánynak, 0,3% németnek, 0,1% horvátnak, 0,1% ukránnak, 1,2% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (14,7% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 39,2% volt római katolikus, 8,3% református, 0,4% evangélikus, 0,1% görög katolikus, 0,8% egyéb keresztény, 1,1% egyéb katolikus, 10,4% felekezeten kívüli (39,6% nem válaszolt).[14]
Nevezetességei
A városban évente mintegy harminc gólyapár költ. Nagybajom 1996-ban elnyerte az Európai gólyafalu címet, amely a település 2001. július 1-jén történt várossá avatása után A gólyák városa névre változott. 2008-ban Nagybajom rendezte az Európai Gólyástelepülések Hálózatának 5. találkozóját.
Jézus Szíve Római Katolikus Plébánia a 15. században alapították. A török pusztítást követően a 17. században ismét felállították. Anyakönyveit 1717-től vezetik rendszeresen. Jelentős felújítás a templomban 1904-ben történt. Ekkor a templom szép színes ablakokat kapott, és a bútorzat is kicserélődött. Megújult a főoltár, mellékoltárok készültek.
Református Egyházközség Története 1542-re nyúlik vissza, amikor az első törökdúlás után a faluba visszatérő lakosságot protestáns prédikátor látogatta meg. Szavai és igehirdetése halló fülekre és szívekre talált: az ő munkássága révén jött létre Nagybajomban a Református Egyházközség. 1542-től kezdve zavartalan egyházi élet folyt a Rákóczi-szabadságharc végéig, sikerült bevezetni az önkormányzatiságot (presbiteri rendszer) és az iskolai oktatást is. Az első tanító Nagybajomban Szalánki Pál volt. Az ellenreformáció minden lehetőséget megszüntetett, a reformátusoknak vallásuk gyakorlására csak a Türelmi Rendelet után nyílt újra lehetősége. 1780-1820 között építették fel a templomot, majd a lelkészlakást és végül az iskolát kántortanítói lakással együtt. Sajnos mára ezekből az épületekből csak a templom homlokzati fala maradt fenn. 1852-ben tűzvész következtében leégett az iskola, de a következő évben a régi iskola helyén már új iskola várta a tanulni vágyó diákokat. A kántortanítói lakás is ebben az évben újult meg. A második világháborúig zökkenőmentes volt a vallásgyakorlás. A háborúban visszavonuló német csapatok felrobbantották a templomot, amit nagy áldozatok árán sikerült újjáépíteni egyszerűsített formában 1948-ra. 1950. július 3-án az iskola épületét és a szolgálati lakást államosították. 1991-ben a presbitérium visszakérte a volt ingatlanjait, melyeket 1993-ban meg is kapott a helyi önkormányzattól.
Csokonai Vitéz Mihály1798-1799-ben itt vendégeskedett Sárközy Istvánnál. Környékbeli vendégeskedéséről részletesen ír Répay Lajos a Somogyi kázus című verséhez kapcsolódóan.[1]
Sárközy Imre mérnök a Balatoni Nagyberek Lecsapoló, a Sió-csatorna, a Kapos vízi és Marótvölgyi vízszabályozó társulat egykori mérnöke, illetve igazgatója itt született 1869. április 15-én.
Gyergyai Albert (1893-1981) irodalomtörténész, író, legkiválóbb műfordítóink egyike Nagybajom neves szülötte.
Dóber Viktor: Somogysárd és Nagybajom egyházi és világi története a középkortól 1920-ig, 1-2.; magánkiadás, Somogysárd, 1997
Sáringer Gyula: A Somogy megyei Nagybajomból elhurcolt levente háborús élményei, 1944–1945; szerzői, Keszthely, 2004
50 év a nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola történetéből, 1955–2005; szerk. Horváth Gábor, Roth Erik; Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, Nagybajom, 2005
Ballér Jánosné–Marics Csaba: Egy nagybajomi utca története. A kereskedők utcája, a századelőtől napjainkig, magánkiadás, Nagybajom, 2007
Ballér Jánosné–Marics Csaba: Puszták népe című kiállítás bővített kiadványa. Nagybajomhoz tartozó puszták és lakóinak élete képekben; magánkiadás, Nagybajom, 2007
Ballér Jánosné–Marics Csaba: Pálóczi Horváth Ádám Művelődési Otthon fél évszázada; Marics Csaba, Nagybajom, 2010
Villanások 100 év sporttörténetében. A Nagybajomi AC jubileumi évfordulójára; szerk. Nagy Erika; NAC–Önkormányzat, Nagybajom, 2014
A Kolping iskolák évkönyve. A Szekszárdi Kolping Iskola alapításának 25. és a Nagybajomi Kolping Iskola alapításának 10. évfordulójára; Szekszárdi Kolping Katolikus Ált. Isk., Szakképző Isk., és Művészeti Iskola–Nagybajomi Kolping Katolikus Szakképző Iskola és Kollégium, Szekszárd–Nagybajom, 2016
