A falu 32 kilométerre délkeletre helyezkedik el Barcstól, a Dráva mellett, közvetlenül Somogy és Baranya vármegyék határán; délnyugati határszéle több kilométeres hosszan egybeesik a magyar-horvát államhatárral is. Külterületeinek jelentős hányada a Duna–Dráva Nemzeti Park része.
A határ magyar oldalán csak három települési szomszédja van: északnyugat felől Tótújfalu, északkelet felől Lakócsa, délkelet felől pedig Felsőszentmárton. A határ túloldalán a két legközelebbi település a horvátországiBudakóc(Budakovac) és Detkovac(Detkovac).
A településen áthalad az EuroVelo nemzetközi kerékpárút-hálózat 13. számú, „Vasfüggöny” útvonalának horvát-magyar határ menti szakasza, amelynek a Drávatamási és Drávasztára közti 3. számú etapja érinti a falut.[4]
Története
Szentborbás Árpád-kori település, mely a tatárjárás előtt már fennállt. 1324-ben Zenthbarrabás írásmóddal említették, ekkor a zselicszentjakabi apátságnak voltak itt birtokai. Gergely pápa szerint a falu kápolnája 1216 előtt épült. Neve szerepelt az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzékben is, tehát már ekkor egyházas hely volt. 1375-ben a Szerdahelyi Dersfiakat iktatták birtokába, az 1536. évi adólajstrom szerint pedig Török Bálinté volt. Az 1660. évi pannonhalmi főapátsági tizedjegyzékben részben a székesfehérvári custodiatus, részben a zselicszentjakabi apátság volt a birtokosa. 1733-ban már csak pusztaként említették, ekkor szintén a zselicszentjakabi apátságé volt. 1757 után települt be újból. A 18. század elején katolikushorvátokat telepítettek a faluba, a 19. században pedig már sokác faluként említették. A Dráva-menti horvát viselet még mindig látható a faluban.
Lakossága elöregedő. Az ideiglenes drávai határátkelő kompjárat rendszeressé tételét tervezik.
1910-ben 436 lakosából 129 magyar, 3 német, 304 horvát volt. Ebből 427 római katolikus, 5 református, 2 evangélikus, 2 izraelita volt. Ma amellett, hogy sokan horvátnak is vallják magukat, a lakosság több mint 90%-a magyar identitással vagy azzal is rendelkezik.
A községhez tartozik Krancsevicza-puszta is.
2012-ben felújították a Szentborbás-Lakócsa-Drávafok 5,2 km-es útszakaszt, amelyet 2012. július 31-én adtak át a forgalomnak. Ez az útszakasz az 5825-ös országos út, ahol a munkálatokat május 2-án kezdték el.[5][6]
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 91,3%-a magyarnak, 26,9% cigánynak, 61,5% horvátnak, 1% németnek mondta magát (a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 74%, református 1%, evangélikus 2,9%, felekezeten kívüli 17,3% (4,8% nem nyilatkozott).[15]
2022-ben a lakosság 83,2%-a vallotta magát magyarnak, 38,6% horvátnak, 32,7% cigánynak, 1% ruszinnak, 6,9% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (14,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 53,5% volt római katolikus, 2% református, 12,9% felekezeten kívüli (30,7% nem válaszolt).[16]
A lakosság horvát részének nyelvjárására jellemző, névmás szerint az ún. „kaj” nyelvjárást beszélik, tehát ezért nevezik őket kajkávácoknak. A mellette lévő Lakócsán, Tótújfaluban élő horvátok is a kájkávácok közé tartoznak.[17]
