PROFILBARU.COM

A barokk a reneszánsz után következő stílustörténeti korszak, az építészet, a zene, festészet, szobrászat, tánc és más művészetek korstílusa. Kb. 1575-től kb. 1770-ig tartott, de a spanyol és a portugál birodalom területén, beleértve az Ibériai-félszigetet, az új stílusokkal együtt folytatódott a 19. század első évtizedéig. Közvetlenül a manierizmusból fejlődött ki. A barokk késői ága a copf, illetve a rokokó stílus. A barokkot követő korstílus a klasszicizmus.

A barokk jelentős világnézeti fordulat a reneszánsz után és a filozófiában, irodalomban európai eszmetörténeti korszakként is felfogható.^[1]^[2] A barokk a teremtés tökéletességének vallásos emberi megfelelője. Innen ered a minden részlet kidolgozására kiterjedő emberi erőfeszítés, amelynek eredménye a barokk stílus.

A barokk meghatározó stílusa volt Magyarországnak a török hódoltság után. A legfontosabb barokk városok Győr és Székesfehérvár, de jelentős barokk műemlékegyüttest találunk Budán, Veszprémben és Egerben is.

Etimológia

A barokk szó eredete vitatott; nemzetközi elterjedésének forrása a francia baroque (= „excentrikus”, „bizarr”), de a szót egyesek a portugál barocco (= „szabálytalan”, „ferdén kerek”), mások az olasz barocco (a szillogizmus egyik különleges alakzata) alakból származtatják.^[3]

Mindegyik a barokk díszítőművészetre jellemző bőséges túldíszítettségre és formai bravúrosságra utal.

A barokkról

A barokk kor a humanizmus és a felvilágosodás közötti kor, az ellenreformáció és az abszolutisztikus királyságok kialakításának ideje.

A reneszánsz hozzájárult a reformáció kirobbanásához, míg a reformáció hitvitái mind a katolikus, mind a protestáns vonalon nagy hitbéli ébredési hullámhoz vezetett.

A keresztény ébredés tulajdonképpen annak vélekedésnek széles körű terjedése, hogy a világ hétköznapi bajai szükségszerű kapcsolatban állnak az alapvető bűnnel, a Teremtőtől való elfordultsággal. A reformáció hatására mind a protestáns, mind a katolikus körökben előtérben került az a nézet, mely szerint a hétköznapok bajait is okozó bűntől és következményeitől nem lehet tökéletesen megszabadulni az e-világi életben, és így az emberi erőfeszítés ellenére számukra a Teremtő kegyelmessége jelenti a fő reményt.

Többek szerint ezt hangsúlyozza például Calderón: Az élet álom, illetve Lope de Vega: Kertész kutyája című műve. Gyakoriak még a történelmi példák, például Zrínyi: Szigeti veszedelem.

Egészen a 19. századig nem ismerték el külön irányzatnak. A „rehabilitációt” Heinrich Wölfflin vitte végbe, amikor is barokk műveket (elsősorban képzőművészeti alkotásokat) tanulmányozott. Ő a következő következtetéseket vonta le:

Míg a reneszánsz alkotások „zártak”, addig a barokk kor alkotásai „nyitottak”
Az alakzatok egymáshoz képesti elrendezése is más: amíg reneszánsznál egymás mellé rendelés és szimmetria, addig a barokknál alá-fölé rendelés figyelhető meg
A reneszánsz egy nézőpontot alkalmazott, a barokk többet (nézőpontváltás)
A reneszánsz alkotások felületi alkotások, a barokkban a mélység-magasság figyelhető meg
A reneszánsz művek statikusak, ellentétben a barokk mozgalmasságával.

Ezen eltérésekre hivatkozva mondta ki Wölfflin, hogy a barokk igenis autonóm korstílus.

Korszakai

Egyes történészek a barokkot három vagy négy korszakra osztják: ^[4]^[5]

korai barokk (kb. 1575–1630/1650),
érett barokk (kb. 1630/1650–1680/1700)
késő barokk (kb. 1680/1700–1730/1750)
rokokó (kb. 1730–1760/70)

Időnként a késő barokkot és a rokokót egyenlővé teszik, máskor önálló korszaknak tekintik.

Az ellenreformáció korstílusa

A barokk eszmei háttere egyértelműen a sok támadást és kritikát átélt katolikus egyház által indított ellenreformáció (az egyház hivatalos szóhasználatában a katolikus megújulás) volt. A barokkot mégsem lehet kizárólagosan a katolikus egyházzal összekötni, ezt az is mutatja, hogy a zenei barokkot 1750-ig, Johann Sebastian Bach haláláig számoljuk. Bach protestáns volt, közelebbről lutheránus, és a zenetörténet talán legnagyobb befolyású zeneköltőjét sokszor nevezik az ötödik evangélistának is, mert egyházi művei olyan erővel közvetítik az evangéliumot.

A római katolikus egyház fő célja a barokk alatt a reformáció következtében elvesztett hívek visszaszerzése, illetve a hívek hitükben való megerősítése volt. Ezt többféle eszközzel próbálta meg elérni: néha már-már mértéktelennek tűnő túlzásokkal a művészetben (a barokk templomok pompája és bonyolult díszítése, monumentális zenei és irodalmi művek, valamint festmények), illetve az egyházi fegyelem megszilárdításával, a teológiai képzés fejlesztésével és támogatásával. Mivel az egyházi zűrzavart gyakran a világi hatalmak is kihasználták, sok esetben politikai vagy pénzügyi ráhatással sikerült visszaszerezni a magas rangú híveket.

Teológiai és hatalmi szempontból jelentős volt a Loyolai Szent Ignác alapította jezsuita rend. A hatalmas műveltségű, szigorú szabályzatnak engedelmeskedő tagjai (például Richelieu, Mazarin, Pázmány Péter) fontos állami és egyházi tisztségeket láttak el, ezzel is erősítve a római katolikus egyház hatalmát és befolyását. A jezsuiták emellett a gyarmatokon is fontos tevékenységet végeztek misszionáriusokként. Jelentős részben nekik köszönhető, hogy Latin-Amerikában ma is uralkodó vallás a római katolicizmus.

A barokk stílusjegyei

Bár szintúgy Itáliából indult, a barokk a reneszánsznak szinte pont az ellenkezője volt, hiszen míg a reneszánszra a kiegyensúlyozott, emberléptékű harmónia volt a jellemző, addig a barokk igyekezett ettől eltávolodni. Stílusjegyei azonban a reneszánszból származnak, azok továbbfejlesztései. Másfelől erős túlzás lenne azt mondani, hogy a barokk eltávolodott a kiegyensúlyozott, emberléptékű harmóniától. Reneszánsztól is inkább a részletek kidolgozottságában lépett tovább. Innen származik az, hogy a tökéletesre, a nagyon kidolgozottra angolul is és magyarul is azt mondjuk, hogy barokk.

Főbb stílusjegyei:

mozgalmasság, dinamizmus
monumentalizmus
heroizmus
patetizmus
conceto (meglepetés), az illúzió valóságként való beállítása
dekorativitás
titokzatosság
misztika
komplexitás, bonyolultság
erős kontrasztok
látványosság
bonyolult, túldíszített formák

Az építészetben

Bővebben: Barokk építészet

Bővebben: Barokk építészet Magyarországon

A barokk építészet legfőbb alkotásai egyértelműen a templomok: ezek a monumentális építmények rendkívüli díszítettségükkel, aranyozásaikkal, márványdíszeikkel az egyszerű hívőket voltak hivatottak elkápráztatni és ráébreszteni a római katolikus Anyaszentegyház hatalmára és nagyságára.

A barokk építészet egyik alapmotívuma a csigavonal volt, amely elsőként a Vignola által tervezett jezsuita Il Gesù templomban (Róma) vált uralkodóvá. Az addigi geometrikus formák helyett bonyolultabb, hajlított alakzatok jönnek létre, mind az alaprajzok, mind a homlokzatok, mind az épületbelsők kialakításánál, így is transzcendenssé, mozgalmassá téve az építményeket.

A barokk építészek gyakran éltek az illúziókeltés módszereivel: díszítményeikkel, festményeikkel sokszor megnövelték a teret. Ilyen megoldás például a templomok homlokzatának volutája, ami a tornyot köti össze hullámvonalban a főhajó teljes szélességével, hogy úgy tűnjön, mögötte is tart az épület. A világi épületek (paloták) esetében gyakran találkozhatunk mennyezetre festett kupolabelsővel, noha toronnyal nem; ugyanilyen szerepet töltenek be a különböző kastélyok tükörtermei, mivel bizonytalanná teszik az embert.

A szobrászatban

A reneszánsz racionalizmusával, békés kiegyensúlyozottságával, emberléptékűségével szemben a barokk idején szélsőséges, patetikus, nem egyszer földöntúli emberi érzelmek hangsúlyos ábrázolása válik jellemzővé. A barokk szobrok mozgalmasak, diszharmonikusak, gyakran kihasználják a fény-árnyék hatások nyújtotta illúziókeltési lehetőségeket.

A barokk szobrászat megszületése Itáliában

A kor szobrászai tisztában voltak azzal, hogy a plasztika komoly antik hagyományokra támaszkodik. A szobrászok örökösöknek érezték magukat, így a műveiket mindig ehhez az antik hagyományhoz mérték. A 15. századi ásatások során olyan híres szobrok kerülnek elő (Laokoón-csoport: 1506-ban, Belvederei Apolló: 1493-ban, Antinous: 1543), ezek a nagy elődökkel való kapcsolatot fokozták, és mind a közönség, mind a művészek körében egyaránt csodálattal viseltettek. A restaurálások alkalmával szerzett tapasztalatok a klasszikus stílus hatását csak növelték a művészek munkáin. Az ókori alkotások restaurálása és megmunkálása az ásatások utáni időszakban ugyanis állandó megbízáshoz juttatta, szerény megélhetéshez segítette a 17. századi szobrászokat. Ez a tradíció nemcsak a fejlődést hozta el bizonyos területeken, hanem gátló hatását is érezni lehetett. Konzerválta a mintázási elveket, és a művészi eszményeket kevésbé hagyta kibontakozni. Ezért a korszak kezdetét meghatározó szobrászatot kissé egyhangú, lélektelen klasszicizáló felfogás jellemezte.

Mind az építészetben, mind a szobrászatban kiemelkedő alkotó volt a nápolyi születésű Giovanni Lorenzo Bernini. Mecénása, Maffeo Barberini bíboros később VIII. Urbán néven elnyerte a pápai tiarát, és pártfogoltja az újjáépülő Vatikánban kapott munkát. Bernini talán leghíresebb épületegyüttese a római Szent Péter-bazilika kolonádja (itt is megjelenik az illúziókeltés szándéka: a kettős oszlopsor bizonyos pontokról szemlélve egyesnek tűnik), de szintén ő tervezte Szent Péter trónusát és a főoltár feletti baldachint. Legismertebb szobra a Szent Teréz extázisa címet viseli, ám azt kevesen tudják, hogy ez egy szoborcsoport része. Az istenélményt már-már testi kéjként ábrázoló szobrot egy titkos ablakból érkező fény világítja meg, és teszi még csodálatosabbá.

A festészetben

A barokk festészet az időben lejátszódó cselekményt, a történést akarta bemutatni, még akkor is, ha portrészerűen csak egyetlen alakot, tárgyat, tájat ábrázolt. A térben szabadon áramló, lendületes vonalvezetést kedvelte. Megmozgatta a formát s ennek érdekében előszeretettel aknázta ki a fény és az árnyék festői ellentétét. A korabeli festők a legjelentősebb megbízásokat főúri (nem egyszer királyi) megrendelőktől és a megújuló katolikus egyháztól kapták. Elvárás volt, hogy a festmény a képzeletet megragadó, látványos elemekkel fokozza a hatást, ami eléggé meghatározta a témát és az alkotó módszereit. A festők (a többi művészeti ág alkotóihoz hasonlóan) gyakran folyamodtak az illuzionisztikus megformálás eszközeihez.^[6]

A festészet fő témái bibliai és mitológiai jelenetek, gazdagon díszített főúri portrék, csendéletek (újdonság a festészetben), táj- és zsánerképek.^[6]

Jellemzői:

gazdag, élénk színvilág
fény-árnyék hatások maximális kifejező erejének felhasználása
mozgásban való ábrázolás, dinamizmus
perspektíva-játékok
kidolgozott részletek (például ruhák redőzete, mellékalakok, háttér, fénysugarak)
érzelmek eltúlzott, patetikus ábrázolása (fontosak az arckifejezések)
pompa és színpadiasság, az alakok eltúlzott pózai
alakok és alakcsoportok bonyolult összefonódása^[6]

A barokk festészet elsősorban Itáliában (Caravaggio), Spanyolországban (Velázquez, El Greco, Murillo), a Németalföldön és Flandriában (Vermeer, Rubens, Rembrandt) ért el nagy jelentőséget, bár egész Európában éreztette hatását. A legismertebb barokk stílusú magyar festő Mányoki Ádám, II. Rákóczi Ferenc portréjának megalkotója.

A zenében

Bővebben: Barokk zene

Johann Sebastian Bach BWV 1001-es számot viselő hegedű-szóló szonátájának kézirata

A zenei barokkot kb. 1608-tól, az első opera (szerzője: Claudio Monteverdi) megszületésétől 1750-ig, Johann Sebastian Bach haláláig számoljuk. Ez volt az a kor, ahol az ember teljes mértékben hitt a zene boldogító hatásában.

Míg a reneszánszban a hangszeres zenét csak vokális művek, vagy táncok kíséretére használták, addig a barokkban már kialakult a hangszereket a középpontba állító zene. Megjelent a hangszerelés: a zeneszerző pontosan leírta, hogy melyik szólamot melyik hangszer játssza. Így alakult ki a zenekar (a barokkban nagyrészt ez a vonószenekarral volt megegyező), ahol egy szólamot többen játszanak, illetve itt szeparálódtak a magas- és mélyvonós hangszerek kezdetben 5, majd 4 szólamba (első és második hegedű, brácsa, gordonka, az 5. meg a második brácsa, vagy a tenorbrácsa volt).

A barokk zene meghatározó része a folyamatos vagy más néven generálbasszus, szakszóval Basso Continuo (röviden continuo). A continuo szólamban – a nevéből adódóan – mély hangfekvésű (mély hangfekvést is tudó) hangszerek – mint a csembaló, az orgona, a lant vagy a fagott – foglaltak helyet. Szintén a neve jelzi, hogy folyamatosan jelen volt, nagyon ritkák voltak az olyan pillanatok, amikor nem szerepelt. A késői barokkban a continuót próbálták kiiktatni a zenéből, és végül is ennek köszönhetően alakulhatott ki a következő stílus.

Kedvelt volt még a szekvencia, ami az takarja, hogy egy rövid zenei motívum többször ismétlődik, egy hanggal feljebb vagy lejjebb.

A barokk kor elején Firenzében a művészetpártoló Camerata Társulata az énekes zenében új mozgalmat indított el, ennek lényege az volt, hogy a vokális darabok az érzelem ábrázolására törekedjenek, minél érthetőbb szöveggel. Ezzel a szöveg- és érzelemcentrikus gondolattal az opera létrejöttét segítették. Mintának a görög drámák hangszerrel kísért részeit, a monódiát választották. Ebből alakult ki később a recitativo és a bel canto (szép éneklés) műfaja, és ezeknek a zárt áriákkal való találkozásából az oratórium, opera és kantáta.

Ez a jelenség más területekre is hatott, így a hangszeres zenére is: ez idő tájban alakult ki a versenymű, vagyis a concerto. Itt a szólóhangszer felelget (koncertál), versenyez a zenekarral. Ez az alapja a concerto grossónak is; itt egy hangszercsoport versenyez a zenekarral.

A barokk a vonós hangszerekre írt művek virágkora. Ekkorra fejlődtek ki a vonós hangszerek, amelyek kisebb-nagyobb változtatásokat leszámítva teljesen megegyeznek a mai változatokkal. A fafúvós zene is jelen van (főleg oboára, blockflötére (furulyára), fagottra és trombitára írtak darabokat).

Az irodalomban

Bővebben: A barokk kor magyar irodalma

A barokk irodalom a katolikus megújulás jegyében született, noha nagy műveket alkottak egyes protestáns szerzők is. Az irányzat uralkodó műfaja a korban non plus ultrának tekintett eposz. Tasso A megszabadított Jeruzsálem című, keresztes hadjáratok idején játszódó műve monumentális alkotás, az egész kereszténység hőskölteménye. Szintén vallásos témában alkotta meg két, víziókkal telt eposzát az (Elveszett paradicsom, A megtalált paradicsom) a protestáns John Milton, Oliver Cromwell titkára. Ezekben az alkotásokban tetőzik a barokk heroizmus, a kozmikus mitológia, a végletekig fokozott vallásosság. Az eposzok hősei többnyire Krisztus bajnokai (athleta Christi).

A barokk dráma is jelentős volt, elsősorban a „katolikus királyok" (például a fanatikus hívő II. Fülöp) Spanyolországában, ahol a barokk építészet és szobrászat is hatalmas jelentőségre tett szert. Lope de Vega vagy Calderón patetikus, mozgalmas műveiben mindig a katolikus lovagi erények és a becsület győz.

A regény továbbra is virágzó műfaj maradt: egyfelől a követhetetlenül bonyolult cselekményű, fantasztikus közegben játszódó lovagregények (például az Amadis-regény), másfelől a talpraesett, alvilági csavargók történeteit feldolgozó pikareszk regények voltak kelendőek. Ezek a történetek még mindig egymástól független, általában variálható elhelyezkedésű epizódokból állnak, ám a főszereplő személye már összefogja az egyes kalandokat.

A lovagregények és pikareszkek – már a korban is jelentkező – hátránya az volt, hogy egy idő után nem lehetett tovább fokozni az izgalmakat, az alkotók nem tudtak az előző művektől sokban eltérni, így unalmassá, népszerűtlenné válhattak. Ennek tanúbizonysága a világirodalom egyik legjelentősebb alkotása, a lovagregény-paródia Don Quijote, Miguel de Cervantes műve. Nemcsak a barokkos illúziókeltés, vagy a kíméletlen kritikai szemlélet miatt fontos mű a kétrészes regény, hanem azért is, mert a hős jelleme változik, fejlődik, ami a lovagregények esetében nem figyelhető meg.

A barokk költészet nem képviselt nagy jelentőséget. Nyelvezete patetikus, fennkölt, hasonlóan a versekben foglalt érzelmekhez. Legfőbb képviselője a spanyol Góngora, de a nagy dráma- és eposzköltők is alkottak lírai műveket.

Érdekes szegmense a barokk irodalomnak a Magyarországon is jellemző hitvitázó témájú műalkotások sorozata. Ezek révén tovább terjedt és fejlődött a nemzeti nyelvhasználat, sőt a népszerű hitvitázók gyakran emeltek népi fordulatokat beszédeikbe, hogy elnyerjék a hallgatóság tetszését.

A barokk neves művészei az egyes művészeti ágakban

Építészet

Szobrászat

Festészet

Zene

(Lásd még: Barokk zeneszerzők listája)

(Lásd még:az itt elérhető több száz reneszánsz és barokk szerző életét és művészetét bemutató, készületben lévő munkát)

Irodalom

Kapcsolódó szócikkek

További információk

A Wikimédia Commons tartalmaz Barokk témájú médiaállományokat.

Barokk stílusú bútorok Archiválva 2012. február 14-i dátummal a Wayback Machine-ben
A barokk művészet Magyarországon sulinet.hu
http://enciklopedia.fazekas.hu/irodalom/Barokk-vilag.htm
http://www.barokk.hu
https://web.archive.org/web/20060515145659/http://www.freeweb.hu/verslista/muveszetek/3stilus/6barok.htm
Pallas nagy lexikona a barokkról
Lap.hu linkgyűjtemény
Neobarokk.lap.hu - linkgyűjtemény
Szobrászat
Barokk freskófestészet Magyarországon; szerk. Jernyei Kiss János; MMA, Bp., 2019–

Jegyzetek

↑ José Antonio Maravall: Culture of the baroque: analysis of a historical structure. Manchester University Press, Manchester 1986, ISBN 0-7190-1912-5.
↑ Ofer Gal: Baroque Modes and the Production of Knowledge. Introduction: The Great Opposition. In: Ofer Gal, Raz Chen-Morris (Hrsg.): Science in the age of Baroque. Springer, Dordrecht / New York 2013, ISBN 978-94-007-4807-1, S. 1–10.
↑ barokk | Magyar etimológiai szótár | Kézikönyvtár (magyar nyelven). www.arcanum.com. (Hozzáférés: 2023. február 17.)
↑ AA. VV. (1990). Diccionario Enciclopédico Larousse. Barcelona: Planeta. ISBN 84-320-6072-0
↑ "Barock", in: Lexikon der Kunst, 2. kötet , Karl Müller Verlag, Erlangen 1994, 7–24.
↑ ^a ^b ^c Stílus - Barokk festészet. www.verslista.hu. [2017. január 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. január 12.)