Az októberi forradalom az ugyanezen év februárjában bekövetkezett forradalmat követte, amely megdöntötte a cári autokráciát, létrehozva Ideiglenes Kormányt. Az Ideiglenes Kormány azt követően szerezte meg a hatalmat, hogy II. Miklós cár öccse, Mihail nagyherceg lemondott a hatalomról bátyja lemondását követően. Ekkortájt a városi munkások tanácsokba, azaz szovjetekbe kezdtek szerveződni, ahol forradalmárok kritizálták az Ideiglenes Kormányt és annak cselekedeteit. A kormány népszerűtlen maradt, különösen, miután folytatta az első világháborús hadműveleteket, valamint keménykezűen kormányzott, ami például a júliusi napok során tüntetők százainak meggyilkolásában manifesztálódott.
Az események ősszel pörögtek fel, amikor a baloldali eszer vezetésű direktorátus irányította a kormányt. A baloldali bolsevikek elégedetlenek voltak a kormánnyal, és katonai felkelésre szólítottak fel. 1917. október 23-án (az akkor használt naptár szerint október 10-én) a Trockij vezette Petrográdi Szovjet a katonai felkelés támogatása mellett döntött. November 6-án a kormány több újságot betiltott, és lezárta Petrográd városát, hogy megakadályozza a forradalmat; kisebb fegyveres összetűzések is kialakultak. Másnap teljes körű felkelés kezdődött, amikor a bolsevik matrózok behatoltak a kikötőbe és katonák tízezrei keltek fel a bolsevikek támogatására. A Katonai Forradalmi Bizottság vezette vörösgárdista erők november 7-én megkezdték a kormányzati épületek elfoglalását, másnap az Ideiglenes Kormány székhelyéül szolgáló Téli Palota is a bolsevikek kezére került.
Mivel a forradalom nem élvezett teljes támogatottságot, kezdetét vette az oroszországi polgárháború, mely egészen 1923-ig tartott, és a Szovjetunió 1922-es létrejöttéhez vezetett. Az esemény történészi megítélése vegyes. A Szovjetunió ideológiája és a munkásság kapitalizmus feletti győzelmeként tekintett rá, évfordulója nemzeti ünnep volt. Nyugaton totalitárius puccsnak tekintették, amely a demokratikusan működő szovjetektől az első adandó alkalomtól megszabadult. Az esemény számos műalkotást insporált, és kommunista mozgalmakat indított el világ-és Európa-szerte. A marxista–leninista pártok mai napig világszerte ünneplik az Októberi Forradalom Napját.
Az újonnan felállt ideiglenes kormánynak azonban kevesebb volt a tényleges hatalma, mint a munkások, parasztok, katonák és matrózok közvetlenül választott tanácsainak (szovjet), amelyek a városokban, gyárakban és laktanyákban működtek. Az útmutatás a petrográdi szovjettől érkezett, amely már az 1905-ös forradalomban is vezető szerepet játszott, és a februári forradalom első napjaiban újjáalakult. A szovjetek megerősödésének következtében a bolsevikok már nem támogatták az ideiglenes kormányt. Július 3–4-én a bolsevikok puccskísérlete megbukott. LeninFinnországba menekült. Trockijt, Lunacsarszkijt, Kamenyevet bebörtönözték.
A bolsevik párt – a júliusi vereség ellenére – katonailag jobban meg volt szervezve, mint az összes többi oroszországi politikai erő. Ők rendelkeztek a legrégibb illegális múlttal és legnagyobb terrorista tapasztalattal. Csak nekik jutott eszükbe, hogy a hiányzó belföldi támogatást külföldiekkel helyettesítsék: a puccsban fontos szerepet szántak az általuk beszervezett, a bolsevik mozgalom lelkes híveivé vált kínai vendégmunkásoknak és magyar, német, lett és lengyel hadifoglyoknak.
A bolsevik hatalomátvétel sikerét – a politikai helyzet sajátosságai mellett – több szerencsés véletlen is elősegítette, melyeket Lenin ügyesen ki tudott használni:
Éppen egynapos vasúti sztrájk volt Szentpéterváron, megszakadt a kapcsolat a főváros és az egész ország között.
A puccs napján érte el a leszerelt tisztek, sebesültek, dezertőrök száma a fővárosban maximális mértékét, kb. 200 000 főt, ami súlyos problémát jelentett a kormány szempontjából.
A puccs napján ülésező Tanácsokban Leninnek sikerült elérnie, hogy a fegyveres felkelés terve többséget kapjon.
Események
Az orosz forradalmi hagyományokat, az ingatag politikai helyzetet és a polgári kormány népszerűtlen intézkedéseit (mint amilyen például a háború folytatásának terve, a földosztás és a választások halogatása) kihasználva 1917. november 7-én (a julián naptár szerint október 25-én) a Finnországból titokban visszatért Lenin vezetésével lázadás tört ki Szentpétervárott. Lenint a svájci emigrációjából korábban a némettitkosszolgálat juttatta vissza Oroszországba, hogy ezzel is gyengítse első világháborús ellenfelét.
A felkelés Lev Davidovics Trockij – a végrehajtó bizottság elnökének – irányítása alatt a városba vezető utak lezárásával vette kezdetét. Ebben részt vettek a Péter-Pál erőd átállt katonái is. Miután a Vörös Gárda tagjai körülzárták a Téli Palotát (a kormány székhelyét); Lenin a Szmolnijból irányította az eseményeket. Az állami bank és a telefonközpont is a felkelők kezére került, s az ideiglenes kormány vezetője – Alekszandr Fjodorovics Kerenszkij – elmenekült. Miután a Téli Palotában rekedt miniszterek a felkelők ultimátumát nem fogadták el, – a legendák szerint – az Auróracirkáló által leadott ágyúlövések adták meg a jelet az ostrom megkezdésére.
Lenin vezetésével összeült a Szovjetek II. Összoroszországi Kongresszusa, ahol az alábbi tételeket fogadták el:
kimondták, hogy minden hatalom a szovjetek kezébe megy át
dekrétumot adtak ki a hadviselő országoknak az azonnali békéről
kimondták, hogy a föld köztulajdonba megy át, és a parasztok rendelkezésére bocsátják
Megalakult az első szovjet kormány, a Népbiztosok Tanácsa, amely forradalmi rendelkezéseket hozott:
bevezette a nyolcórás munkaidőt
bevezette a munkásellenőrzést az üzemekben, majd a munkásigazgatást
elismerte a volt Orosz Birodalom minden népének egyenjogúságát és teljes önrendelkezési jogát
Az új kormány első intézkedésként államosította a bankokat és a földet – ez lényegében inkább azt jelentette, hogy jóváhagyták a parasztok földfoglalását. 1918 januárjában bevezették a Gergely-naptárt. Márciusban aláírták a breszt-litovszki békét, így Oroszország már nem volt harcoló fél az első világháborúban.
Robert Service: Lenin – Egy forradalmár életrajza, Park Könyvkiadó, 2007, ISBN 978-963-530-788-3
Luc Mary: A Romanovok utolsó napjai – Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája, Gabo Kiadó, 2009, ISBN 9789636892548
További információk
Fábián Béla: Oroszország pusztulása a bolseviki uralom alatt; Athenaeum, Budapest, 1919 (Hősök és hőstettek, 1914–1918)
A nagy forradalom plakátjai. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére; vál., jegyz. Győrffy Sándor, bev. Ruzsa György; Képzőművészeti Alap, Budapest, 1977
Apokalipszis – 1917. Írások az orosz forradalomról / Ivan Bunyin: Elátkozott napok / Makszim Gorkij: Időszerűtlen gondolatok / Vaszilij Rozanov: Korunk apokalipszise; ford. Rajka Ágnes, Vári Erzsébet, Zappe László, szerk., jegyz., utószó Szőke Katalin; Európa, Budapest, 1997
Halász Iván: A tábornokok diktatúrái – a diktatúrák tábornokai. Fehérgárdista rezsimek az oroszországi polgárháborúban, 1917–1920; Magyar Ruszisztikai Intézet, Budapest, 2005 (Ruszisztikai könyvek)
Utak és alternatívák. Előadások és tanulmányok az 1917-es orosz forradalom 90 éves évfordulója alkalmából; szerk. Lengyel Gábor; MOSZT–Történészcéh Egyesület, Pécs, 2009 (MOSZT könyvek)
Forradalmak és kölcsönhatások 1917. Orosz Birodalom – Szovjetunió – Oroszország; PTE BTK TTI MOSZT Kutatócsoport, Pécs, 2020 (MOSZT könyvek)