Kamasz volt, amikor apja elhagyta a családot. Az első komolyabb iskolai összezördülés után elszökött otthonról és 16 évesen – életkoráról hazudva a toborzóknak – beállt tengerészgyalogosnak. Itt rádiósként lehetőséget kapott műsorvezetésre, így jött meg a kedve az ilyenfajta munkához. Leszerelése után festegetve járta az országot, s közben különböző kisvárosi tévétársaságok számára dolgozott, hogy fedezze utazásait. Végül a színészetnél kötött ki. Beiratkozott a Pasadena Playhouse színiiskolába, de ott nem sok jövőt jósoltak neki. Úgy ítélték meg, hogy az ő és barátja, Dustin Hoffman alakításai a leggyatrábbak. Hackman nem adta fel és New Yorkba költözött, ahol Hoffmant is elszállásolta. Itt beiratkozott George Morrison iskolájába, hogy folytassa tanulmányait. Hamarosan a Broadway sztárja lett.
Nemzetközi hírnevét és első Oscar-jelölését a Bonnie és Clyde epizódszerepével érdemelte ki. Ezután sorra kapta a főszerepeket, a legendás Francia kapcsolat nyomozójának eljátszásáért kiérdemelte a legjobb színésznek járó Oscart. Pályája csúcsán azonban váratlanul visszavonult, hogy hobbijainak éljen. Rajong az autókért, szinte minden nevesebb versenyen jelen van. Maga is szívesen ül a volán mögé, vagy kezeli repülője botkormányát. Két év elteltével rá kellett döbbennie, hogy igazi hobbija mégiscsak a hivatása, a színészet. Számos kitüntetés, Oscar-jelölés, és újabb Oscar-díj (Nincs bocsánat – legjobb férfi mellékszereplő) igazolta, hogy helyesen döntött. Jó néhány filmben bizonyította, hogy bármely műfajban megdöbbentően realisztikus alakításokra képes. Az ügyeletes intrikus szerepkörben ő mindig az okot fürkészi, hogy a figura miért viselkedik úgy, ahogy. Ritka vígjátéki alakításaiban (Szóljatok a köpcösnek!, Tenenbaum, a háziátok) sem mókázással teszi humorossá a figurát.
Visszavonulása után
Hackman 2004-ben állt utoljára kamera elé, utolsó filmje Az elnök emberére talál című vígjáték. A színészlegendát három infarktusa pihenésre intette, ami nála három könyv megírását jelentette. 1991 óta második feleségével, a zongoraművész Betsyvel él.
A művész nyolcvanéves kora után is aktív maradt. 2012. január 13-án a floridai Islamoradal városban biciklizés közben elütötte egy női sofőr. A művészt mentőhelikopterrel szállították kórházba, de zúzódásokkal megúszta a balesetet.
2012. október 30-án az új-mexikói Santa Feben felpofozott egy hajléktalan férfit, amikor az becsmérlő szavakkal illette nejét. A rendőrség önvédelemnek minősítette a pofont, ugyanis a 82 éves filmsztár akkor ütött, amikor támadó mozdulatokat tett feléjük a hajléktalan.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Gene Hackman című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.