March egy fémkereskedő apa és egy tanárnő anya fiaként. Diplomáját a Wisconsin–Madison Egyetemen szerezte. Bankárként indult pályafutása, de egy életmentő vakbélműtét után átértékelte életét, és 1920-ban New Yorkban kezdett el dolgozni a filmiparban. Ekkortól kezdte el használni édesanyja leánykori neve – Marcher – rövidített formáját. 1926-tól kezdve fellépett a Broadwayen, és szerződést írt alá a Paramount Pictures stúdióval.
Karrier
1931-ben Oscar-díjra is jelölték legjobb férfi főszereplő kategóriában a The Royal Family of Broadwayben nyújtott alakításának köszönhetően. Az aranyszoborra csak egy évet kellett várnia, mert 1932-ben megkapta a Robert Louis Stevenson klasszikus rémregényéből adaptált Dr. Jekyll és Mr. Hydért.
March egyike volt a kora leghíresebb színészeinek, akik nem kötöttek hosszútávú szerződéseket a filmstúdiókkal, hanem szabadúszóként válogattak a szerepeik között. 1937-ben tíz év kihagyás után visszatért a Broadwayre, és ezentúl színházi munkásságára legalább annyira fókuszált, mint a hollywoodira. Többek között Thornton Wilder, Eugene O’Neill és Henrik Ibsen darabokban lépett fel. A legrangosabb színházi kitüntetést, a Tony-díjat kétszer is elnyerte (1947, 1957).
1970-ben prosztatarákot diagnosztizáltak szervezetében, ami úgy tűnt véget vet pályafutásának, de 1973-ban, a Eljő a jegesben, egyben utolsó szerepében, még kiemelkedő alakítást nyújtott.
Magánélet
March 1921-ben feleségül vette Ellis Bakert, de a pár 1927-ben elvált. Még ugyanabban az évben újranősült. Második felesége Florence Eldridge színésznő volt, aki mellett haláláig kitartott, és két gyermeket is örökbe fogadtak.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Fredric March című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.