Harvey Keitel 1939. május 13-án született, harmadik gyerekként. A család Brooklynban élt, ahol a környékbeliek olaszok, írek és zsidók voltak. Keitelék az utóbbi kisebbséghez tartoztak. A papa lengyel volt, aki kalapkészítőként dolgozott, a mama egy gyorsétkezdében volt felszolgáló. Harvey ebben a környezetben nőtt fel, ahol a hithű askenázi zsidók életet élte. Gyerekkorában James Dean vagy Marlon Brando egyfajta ideállá váltak számára, a szülők legnagyobb megbotránkozására. Az ő világuk szűkebb volt, amiből Harvey ki akart törni. A szakközépiskolában igen népszerű volt, osztályelnökké választották, de elégedetlen tanárnője új szavazást rendelt el, ami persze az ő szája íze szerint alakult. Keitel egy ideig dühöngött, aztán az iskolát is kerülte, amiből végül az következett, hogy kirúgták. 16 évesen belépett a haditengerészethez.
Korai évei
Leszerelés után Harvey többféle munkával próbálkozott. Éveken át bírósági rajzoló volt (mivel az amerikai tárgyalótermekben tilos fényképezni), de megpróbálkozott a női cipők eladásával, míg végül beiratkozott az Actor’s Studióba. Stella Adler és Lee Strasberg láthatott valamit benne, hiszen nem akárkit szoktak a szárnyaik alá venni. Harvey 1965-ben észrevett egy újsághirdetést, amelyben egy New York-i filmrendező keresett szereplőket a Ki kopog az ajtómon? (1967) című produkcióhoz (mellesleg a rendező Martin Scorsese volt). Ez volt a kezdete a Keitel-Scorsese hosszútávú együttműködésének (Aljas utcák (1973), Alice már nem lakik itt (1974), Taxisofőr (1976), Zuhanás a szerelembe (1984), Krisztus utolsó megkísértése (1988)). Közben persze meg kellett szereznie a színészi gyakorlatot. Off-off-off-Broadway kávéházban és kisebb színpadokon lépett fel. Scorsesével harmadik közös filmjük, az Aljas utcák (1973) volt, ami ismertté tette Keitelt és Robert De Nirót (akivel megintcsak több filmben játszott).
Folytatta Scorsesével a filmeket, az Alice már nem lakik itt és a Taxisofőr szintén Harvey tehetségét demonstrálására, hiszen megkapta a New York-i Filmkritikusok legjobb mellékszereplőjének második helyezett díját. Kezdett sikeres lenni, de ez nem azt jelentette, hogy mindent megengedhet magának. Ugyan Francis Ford Coppola őt szemelte ki az Apokalipszis most (1979) főszerepére, de Keitel ellenkezett a rendezővel, aki a forgatás kezdete előtt elzavarta őt a Fülöp-szigetekről, ezért Martin Sheen vette át a szerepet. Harvey nem vette szívére a dolgot, ezért inkább Ridley Scott produkciójában, a Joseph Conrad regényéből készült Párbajhősök (1977) című filmben nyújtott jelentős alakítást. A '70-es évek végén még játszott, Richard Pryorral a Jó barátokban (1978) és Martin Sheennel a Sasszárnyban (1979). A '70-es évek végére Keitel, rendesen belecsöppent Hollywood világába, és most már a közönség is kezdte felismerni.
'80-as évek
A '80-as évek mégse úgy indult, a hogy Harvey szerette volna, rendre elkerülték a főszerepek és mintegy tíz éven át nem sikerült megint reflektorfénybe kerülnie. Több mint húsz filmben játszott, mint például Jack Nicholsonnal az Állj, Határban (1982), harmadjára Robert De Niróval a Zuhanás a szerelembe (1984) vagy Danny DeVitóval a Nagyokosokban (1986) mégis mind jelentéktelen volt Harvey karrierjébe. Ráadásul megint jött Scorsese rendezésében, mint Júdás szerepében a Krisztus utolsó megkísértése (1988) című filmjében. A mozi nagy botrányt kavart, a Jézust alakító Willem Dafoe és Keitel egyaránt értetlenül álltak a kritikusok által támadások kereszttüzében. Keitel kezdett nem hinni magában, de következett számára a '90-es évek...
Thelma és Louis, Bugsy és a Kutyaszorítóban
Harvey "szerencséjére"" megint felhívta magára a figyelmet, amelyet a Thelma és Louise (1991) köszönheti, melyben remekül formálta meg Hal-t, Susan Sarandon és Geena Davis mellett. Még ugyanebben az évben játszott Barry Levinson Bugsy (1991) című filmjében, amelyért Keitel megkapta élete első Oscar-díj jelölését a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. Harvey számára nem is indulhatott volna jobban a '90-es évek. Aztán megint egy elsőfilmes direktorral működött együtt, Quentin Tarantino (aki már az elején Keitelt szemelte ki Mr. Fehér szerepére, mert ő volt az egyik nagy kedvence) Kutyaszorítóban (1992) című filmjében nemcsak játszott, hanem társproducer is volt, s Tarantino neki köszönheti, hogy a mozi költségvetése 35 ezer dollárról 400 ezerre emelkedett. A film nagy siker lett, Keitelnek megtérült a pénze, ráadásul Tarantinoval még két filmjében kapott szerepet. Ezután Abel Ferrara Mocskos zsaru (1992) megbotránkozott című filmjében nyújtott alakítása megint kiváltotta a kritikusok elismerését. A Zongoralecke (1993) című filmben megmutatta romantikus oldalát is, melyben egy Új-Zélandon élő skót telepest játszik, aki beleszeret egy néma asszonyba. Aztán megint karakter váltott, Tarantino Ponyvaregény (film)ében (1994), a hűvös machót Winston Wolfot alakította.
'95-től napjainkig
A színész nem rajong a főszerepekért, számos független filmben is szerepet vállalt, melyek nem hoztak annyi pénzt a konyhára, viszont művészi kihívást jelentettek számára, mint például Wayne Wang Füstjének (1995) trafiktulajdonosa. Spike Lee Nepperekjében (1995) ugyan főszereplő volt, ám a forgatókönyv kevés lehetőséget nyújtott számára, így improvizálással egészítette ki a figurát. Szerepelt még Robert Rodríguez és Quentin Tarantino rendezésében az Alkonyattól pirkadatig (1996) című filmben George Clooneyval. 2000 után Szabó Istvánnal dolgozott együtt, a Szembesítésben (2001), amelyben amerikai tisztet alakít, aki a híres német karmester, Wilhelm Furtwängler ügyét vizsgálja a II. világháború utáni Berlinben. A Balhé (2003) című krimi-vígjátékban chicagói maffiózó szerep jutott számára, Gérard Depardieu-vel. Szerepelt Nicolas Cage-val A nemzet aranyában, majd három évvel később a folytatásban is részt vett. 2008-ban Keitel rá szánta magát, hogy szerepeljen egy televíziós-sorozatban, a Life on Marsban (2008), amely "csak egy év évadig jutott". Mellékszereplőként tűnt az Apádra ütök és a Vejedre ütök című nagy sikerű filmek folytatásában, az Utódomra ütök című vígjátékban. Készülőben lévő filmjei a Moonrise Kingdom, Gandhi of the Month és a The Enigma of Benito Cereno.
Magánélete
Keitel magánélete egy ideig jól alakult. 1982-ben összeköltözött Lorraine Bracco színésznővel, a kapcsolat 1993-ig tartott, de nem házasodtak össze. A szakítás nem volt barátságosnak nevezhető, ugyanis nagy harc folyt a lányukért. Harvey azt állította, hogy Bracco barátja, Edward James Olmos színész molesztálta Stellát (lányukat), s végül Harvey "nyert", mert a bíróság döntése szerint Olmos csak egy másik felnőtt társaságában lehetett együtt a gyerekkel. Keitel ezután Andie MacDowell-lel randevúzgatott, majd került közelebbi kapcsolatba Lisa Karmazin keramikussal, akitől 2001 nyarán fiuk született. 2001 szeptemberében a Torontói Filmfesztiválon összetalálkozott Daphne Kastnerrel, s ez szerelem volt az első látásra. A pár három héttel később Jeruzsálemben egy titkos szertartás keretében kötött házasságot és máig boldog házasságban élnek.
díj: Fantasporto (1993) - Legjobb férfi alakítás díj: Independent Spirit-díj (1993) - Legjobb férfi főszereplő díj: New York-i Filmkritikusok Egyesülete (1992) - Legjobb színész - 2. hely
