Daniel Auteuil a nyolcvanas évek elején debütált, és hamar felfigyeltek tehetségére, így sorra kapta a főszerepeket. 1986-ban a Paradicsom... című film mellékszerepéért elnyerte a brit Oscarnak is nevezett BAFTA-díjat. 1993-ban az Európai Filmakadémia a legjobb férfi színésznek járó díjjal jutalmazta a Dermedt szív című filmben nyújtott alakításáért. 1996-ban a cannes-i fesztiválon is megjelent, mi több a zsűri abban az évben a legjobb színésznek választotta az És a nyolcadik napon... francia film főszerepéért.
1997-ben eljátszotta A púpos című filmklasszikus újrafeldolgozásának főszerepét, két évre a Lány a hídon filmben brillírozott, melyért elnyerte második César-díját.
A 2001-ben az Addig jár a korsó a kútra című filmben homoszexuális férfit játszott. A 2004-es francia krimiben, a 36 – Harminchat-ban, már harmadjára játszott együtt Gérard Depardieu-val, egy évvel később a Rejtély című thrillerben, másodjára kapta meg az Európai Filmakadémia díját, mely a kitüntetés 1988 óta íródó történetében eleddig egyedülálló.
2006-ban egy régi vágya teljesült, eljátszhatta az általa mélyen tisztelt Bonaparte Napóleon szerepét, a Napóleon című filmben. Két évvel később újra együtt forgatott Oliver Marchal-lal, ismét egy krimiben, az MR 73-ban.