1946. február 21-én született Londonban, édesapját még gyermekkorában elvesztette. Egy bátyja, egy öccse és egy húga van.
Már gyerekkorában nagyon érdekelte a színészet, gyakran fel is lépett az iskolai előadásokon. Érettségije után azonban mégis úgy döntött, hogy inkább grafikus lesz, ezért beiratkozott a Royal College of Art intézménybe. Majd mégis a világot jelentő deszkák mellett döntött, és huszonhat évesen elnyerte a Royal Academy of Dramatic Art ösztöndíját, így három évig tanult itt, eközben több színpadi alakítással vonta magára a figyelmet. Többek közt ennek volt köszönhető, hogy az itt kapott kedvező kritikák hatására a BBC is élénken érdeklődni kezdett iránta.
Színpadi szerepei közül kiemelkedik CsehovSirálya. Később a Royal Shakespeare Company tagjaként emlékezetes alakítást produkált többek között az Ahogy tetszik és a Troilus és Cressida című színdarabokban.
Filmes pályafutása
Több kisebb-nagyobb televíziós szerep után Rickman akkor vált igazán ismertté, amikor a Drágán add az életed! (1988) című akciófilmben eljátszotta Hans Gruber német terroristát. Ezzel egy csapásra berobbant Hollywood ismertebb arcai közé és megalapozta későbbi pályáját is. 1991-ben a Robin Hood, a tolvajok fejedelme című kalandfilmben, Kevin Costner mellett a gonosz nottinghami bírót formálta meg. BAFTA-díjat nyert legjobb mellékszereplő kategóriában. Rickman további jelöléseket is begyűjtött az Értelem és érzelem (1995), illetve a Michael Collins (1996) című filmekért. Tim Robbins politikai szatírájában, a Bob Roberts-ben kampánymenedzsert alakított, majd a Raszputyin című televíziós film főszerepéért Primetime Emmy-díj és Golden Globe-díj lett a jutalma.
Rickman nemcsak színészként elismert, hanem a képzésben is prominens szerepet vállalt: 2003-tól a Royal Academy of Dramatic Art alelnöke volt.
Magánélete
1965-ben ismerte meg Rima Horton akadémikust. 1977-től 2016-ig, Rickman haláláig éltek együtt, gyermekük nem született. 2012-ben egy privát ceremónián házasodtak össze.
Betegsége és halála
2015 augusztusában Rickman kisebb agyvérzést kapott, ennek kezelése során hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála. Csak a közeli ismerőseinek mondta el, hogy halálos beteg.
2016. január 14-én, egy hónappal 70. születésnapja előtt hunyt el Londonban.[12] 2016. február 3-án hamvasztották el a Kensal Green-i West London Crematoriumban. Hamvait felesége, Rima Horton vette át.
Utolsó két munkája, Az élet ára (2015) és az Alice Tükörországban (2016) című filmeket emlékének ajánlották, amiképp a The Limehouse Golem filmet is, mely a következő projektje lett volna.[13]