Középiskoláit Algírban, egy francia nyelvű iskolában végezte. Édesapja Algériában dolgozott építészmérnökként, kiküldetésben. Lakóházakat, iskolákat, színházakat, sportpályákat tervezett. Jakab Csaba kiválóan beszélt franciául. Édesapja azt szerette volna, ha fia is építész vagy közgazdász lesz. "Én viszont úgy éreztem: az egyetlen pálya, amelyben ki tudok teljesedni, amelyben azt csinálhatom, amit igazán szeretek – az a színészet."
1975–1979 között a Színház és Filmművészeti Főiskolán végezte tanulmányait, a Vígszínházban gyakornokoskodott. 1978-ban játszott először tévében, a Nincs visszaút című tévéjátékban. Diplomás színészként először vidékre szerződött. 1979–1982 között a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1981-ben szerepelt először játékfilmben, Szurdi András: A transzport című filmjében. Sokoldalú színész, bár főiskolás korában és kezdőként főleg hősszerepeket osztottak rá. Azóta karakterszerepek is megtalálták – drámai, zenés és prózai darabokban vígjátékokban egyaránt.