Jean-Baptiste Poquelin, írói és színpadi nevén MolièreIPA: [mo.ljɛːʁ] (Párizs, 1622. január 15. – Párizs, 1673. február 17.) francia drámaíró, rendező és színész, a modern komédia megteremtője.
Élete
Egy párizsi királyi kárpitos fiaként látta meg a napvilágot; édesanyja korán meghalt. A polgárgyerek Poquelin a város nagyhírű jezsuita kollégiumába (College de Clermont) került, ahol a tudományok és a skolasztikus filozófia mellett latinul is megtanult, eredetiben olvasta Plautus és Terentius komédiáit.[1] Poquelin közeli barátságot kötött La Mothe Le Vayer abbéval, aki apja, François de La Mothe Le Vayer könyvtári hagyatékát gondozta; egyes források szerint ezek a művek nagy hatással voltak a későbbi szerzőre. Első munkái között tartják számon a Lucretius római filozófus által írt De Rerum Natura fordítását (elveszett).
Amikor az ifjú Poquelin tizennyolc éves lett, apja ráhagyományozta a Tapissier du Roi (udvari kárpitos) címet és az ezzel járó hivatalt, ami gyakori találkozásokat tett lehetővé számára a királlyal. Poquelin saját állítása szerint 1642-ben Orléans-ban jogi doktori címet szerzett, ezt azonban többen vitatják.
1643 júniusában szerelmével, Madeleine Béjart-ral és annak két testvérével L’Illustre Théâtre (Híres színház) néven megalapították első színtársulatukat, amely azonban 1645-ben csődbe ment. Poquelin ekkor vette fel a Molière nevet, egy kis dél-franciaországi faluról. A társulat tartozásai miatt Molière az adósok börtönébe került, ahonnan apja kölcsöne mentette ki.[2] Ezt követően Madeleine-nel együtt vándorszínésznek álltak, és tizenhárom éven keresztül a Párizs környéki falvakat járták. Utazásai során találkozott Conti hercegével, aki egy időre a társulat mecénása, és (ennek fejében) névadója volt.
Lyon városában Molière sokat játszott; korábban Maurice Scève és Rabelais alkotói zsenije is itt bontakozott ki. Madame Duparc – ismertebb nevén La Marquise – is ott csatlakozott a társulathoz. Ez idő tájt Pierre Corneille nagy igyekezettel (de hiába), később Jean Racine (ő viszont sikerrel) ostromolta La Marquise-t szerelmével. Racine a Théagene et Chariclée című darabját felajánlotta Molière társulatának, ő azonban – bár biztatta az ifjú szerzőt – nem tűzte műsorra a darabot. Racine ekkor művével az Hôtel de Bourgogne színtársulatához fordult. Amikor ez a lépés Molière fülébe jutott, minden kapcsolatot megszakított vele.
Molière 1658-ban érkezett Párizsba, és a Louvre (ekkor színházként működő) épületében némi sikerrel játszotta Corneille tragédiáját, A szerelmes doktor(Nicomède) című komédiát. Társulata elnyerte a Troupe de Monsieur címet (a „Monsieur” a király testvérét jelentette), és patrónusa segítségével egyesült az egyik ismert párizsi olasz commedia dell’arte-társulattal. 1659. november 18-ánszínházukban, a Petit-Bourbonban mutatták be Molière első átütő sikerűnek ismert darabját, a Kényeskedőket (Les Précieuses ridicules).
1661-ben, patrónusa kedvét keresve megírta, és műsorra tűzte A féltékeny herceg című darabot (Dom Garcie de Navarre, ou le Prince jaloux), ennek előadásán a király testvére (a Monsieur) játszotta Philippe, az Orléans-i Herceg szerepét. (A Monsieur-t annyira elbűvölte a színház világa, hogy hamarosan fel is adott minden állami hivatalt.) Ugyanebben az évben még két másik komédiája is sikerre jutott: a Férjek iskolája (L’École des maris) és a Kotnyelesek(Les Fâcheux), amit a király tiszteletére rendezett ünnepségen mutattak be.
1662-ben Molière, társulatának olasz tagjaival együtt átköltözött a Théâtre du Palais-Royal épületébe. Ugyanabban az évben feleségül vette Armande-ot, akit ő Madeleine Béjart húgának vélt (ám aki valójában Madeleine titkos kapcsolatból született lánya volt). Ekkor játszották a Nők iskolája című művét (L’École des femmes); mind a darab, mind Molière házassága nagy port kavart Párizsban. A művészetét ért kritika ellenében megírta A Nők iskolája kritikáját (La Critique de „l’École des femmes”) és a Versailles-i rögtönzést (L’Impromptu de Versailles).
Ellenfelei azonban a francia udvar felsőbb köreiben kerestek támogatást Molière kihívó realizmusa és engedetlensége ellen. Ehhez a mozgalomhoz csatlakozott Conti hercege és Jean Racine is. Ugyancsak kevéssé kedvelték Molière műveit a janzenisták és a hagyományos művek szerzői. Molière ekkor azonban még erős támogatókra talált: mellé állt a király is, és rendszeres jövedelem biztosítása mellett elvállalta Molière elsőszülött fiának keresztapaságát is. A kor irodalmi „orákuluma”, Nicolas Boileau-Despréaux szintén támogatta az írót.
1664-ben Versailles-ban bemutatták a Tartuffe-öt (Tartuffe, ou l’Imposteur), amelyet óriási felháborodás követett. A darab cselekménye dióhéjban: a jómódú Orgon meg van győződve arról, hogy vendége, Tartuffe mélyen vallásos, ennélfogva kiváló ember – azonban a valóságban Tartuffe számító hipokrita (képmutató), álszent (’tartuffe’ jelentése franciául). Orgont – mint a ház urát – arra ösztökéli, hogy családja tagjait hatalma alatt tartsa, így aztán Orgonon keresztül könnyű lesz uralkodni felettük. Mire Tartuffe igazi természete kiderül és Orgon rádöbben tévedésére, Tartuffe-nek törvényes befolyása van a család anyagi javai felett. Az utolsó pillanatban a király közbelép, és Tartuffe-öt börtönbe csukják.
A tartuffe (álszent, képmutató) szó a francia – és még sok más – nyelvben ma is használatos; azt az ember jelöli, aki csak színleli az erkölcsiséget, de főképpen a vallásos erényeket.
A hírre, hogy a király felfüggeszti a képmutató egyházfiról szóló darab előadásait, Molière 1665-ben megírta a sevillai csábító alakját,[3] a Don Juan vagy a kőszobor lakomáját (Don Juan ou le Festin de Pierre), ennek középpontjában egy ateista áll, aki vallásosnak mutatja magát, de Isten megbünteti őt. A király reakciója igen diplomatikus volt: mindkét előadást betiltotta, ugyanakkor biztosította a társulat és Molière közvetlen kincstári támogatását.
A kitüntetett Molière a királlyal ebédel – a Képes Világ c. hetilap illusztrációja, 1869
Lully segítségével zenés darabbá dolgozta át A szerelmes doktort, ekkor a „par ordre du Roi” (a király megrendelésére) alcímmel látta el, és így újra sikert hozott számára. 1666-ban mutatták be A mizantróp(Le Misanthrope) című (talán legkifinomultabb) darabját, amelyet azonban a korabeli közönség kevéssé értékelt.
Több próbálkozás után, némileg átdolgozva, 1667-ben ismételten megpróbálta színre vinni a Tartuffe-öt L’imposteur címmel, ám amint a király elhagyta Párizst, a főpapság betiltotta a művet, így azt csak pár évvel később, a királyi hatalom újbóli megszilárdítása után tűzhették ismét műsorra.
Molière ekkor már beteg volt, és jóval kevesebbet írt, mint korábban. 1668-ban Plautus nyomán megírta az Amphitryont, ebben ugyanakkor egyértelmű utalásokkal szolgál a király titkos szerelmi viszonyaira. A közönség nem fogadta tetszéssel Dandin György, vagy a becsapott férj(George Dandin, ou le Mari confondu) című darabját, A fösvény (L’Avare) azonban hatalmas sikert aratott.
Lullyvel társulva ismét zenés darabokat alkotott, amelyek közül legismertebb Az úrhatnám polgár(Le Bourgeois Gentilhomme), egyesek szerint volt patrónusa, a Fouquet ellen forduló Colbert leleplezését célzó szatíra. Ugyancsak Lullyvel együtt alkották meg a Psyché című tragikus balettet, amelynek szövegkönyvéhez Thomas Corneille (Pierre Corneille öccse) is hozzájárult.
1671-ben meghalt Madeleine Béjart, és Molière-t mind a veszteség, mind saját betegsége egyre jobban legyengítette. Ennek ellenére megírta a Scapin furfangjait (Les Fourberies de Scapin), ám az ezt követően írt Escarbagnas hercegnője (La Comtesse d’Escarbagnas) messze alatta maradt egyéb művei színvonalának.
A Tudós nők(Les Femmes savantes)1672-es megírásához hozzájárult, hogy Lullyvel eltávolodtak egymástól, így Molière-nek vissza kellett térnie a hagyományos drámaformákhoz. A darab ugyanakkor nagy sikert aratott, és ez némi erőt adott a szerzőnek, hogy tovább dolgozzon.
Molière életének talán legismertebb momentuma az az utolsó pillanat, amikor a Képzelt beteg(Le Malade imaginaire) előadása közben a színpadon összeesett, majd néhány órával később saját otthonában meghalt. Az utolsó kenetet nem vehette magához, mert két pap is visszautasította a hívását, a halál pedig már a harmadik megérkezése előtt elérte.
Mivel a kor szokása szerint színészeket nem temethettek megszentelt földbe, csak özvegye, Armande közbenjárására, XIV. Lajos külön engedélyével, éjszaka búcsúztathatták el. (Földi maradványait 1792-ben a Panthéonba, majd 1817-ben a Père-Lachaise temetőbe helyezték át.)
Munkássága és hatása
Annak ellenére, hogy a tragédiát tekintette magasabbrendűnek, Molière a vígjátékai, és misztériumjátékai révén vált közismertté. A komédia műfajában íródott műveinek az improvizatív játékmódra épülő commedia dell’arte olasz hagyományát követték. Az ebben a műfajban is gyakran szereplő házassági bonyodalmakat, a megnemértés témáit, és a fennálló társadalmi rend álságos voltát Molière gúnyoló, szatirikus hanggal ötvözte, és vígjátékainak nem egy esetben pesszimista végkicsengést adott.
Halála után néhány évvel, 1677-ben királyi rendelet intézkedett Molière elárvult társulata és a Bourgogne-színház egyesítéséről. Ebből született meg a francia nemzeti színház, a Comédie-Française, amelyet „Molière háza”-ként is emlegetnek. Molière nemcsak író volt, hanem sokoldalú, minden irányban működő színházi ember is: színész, rendező, színigazgató és szerző egyszemélyben, darabjait közvetlen szükségletre, az előadás céljával írta. Az idő szorításában nem volt mindig lehetősége kidolgozni a végkifejletet, így a deus ex machina eszközeit alkalmazta, ettől darabjai még közvetlenebbek, még őszintébbek, még leleplezőbbek lettek. A fent említett olasz vígjátéki hagyományokon túl követte a latin, a francia, sőt a spanyol vígjátéki hagyományokat is; amiből csak merített, azt mind átlényegítette, egyéniségének pecsétjével hitelesítette. Műveinek előadásai ma is élményt jelentenek, darabjait ma is játsszák Európában, s természetesen a Comédie-Française deszkáin ő a legnépszerűbb szerző – darabjainak szereplői máig nem „haltak ki”. A képmutató és pénzsóvár világ működik tovább, ráismerünk a fösvényekre, a kékharisnyákra, az álszentekre. Van egy igen érdekes adatsor: a Comédie-Française deszkáin 1680 és 1920 közt 21 647-szer játszottak Molière-darabot, ugyanekkor Racine-éit 6753-szor, Corneille-éit 5241-szer.[4] Hazánkban már a XVIII. század végétől fordítani kezdték Molière darabjait, és azóta nálunk is fényes karriert futottak be művei.
Molière alkotói korszaka egybeesik a legnagyobb holland festők, Frans Hals és Rembrandt alkotói korszakával.
Főbb művei
Műveinek 1734-es francia kiadása Emlékmű Molière tiszteletére 1897-ből a dél-franciaországi Pézenas-ban, a női mellékalak Lucette a Monsieur de Pourceaugnac c. darabból, a lenti férfialak a szatír alakja, fent színészi álarc, fölötte Molière portrészobraA Banque de France 1959 és 1969 között kibocsájtott 500 frankosának elő- és hátoldalán is Molière portréja szerepelt fő motívumként. Mérete 182 x 97 mm
A féltékeny maszatos (La Jalousie du Barbouillé)
Doktor Fregoli (Le Médecin volant) (1645)
A szeleburdi (L’Étourdi ou les Contretemps) (1655)
Próba, mellyet anyai nyelve’ tanulására tett a’ Nagy Enyeden tanuló ifjak között fel-állott Magyar Társaság / Az erőszakos házasság / A’ kéntelenségből való orvos; Református Kollégium Ny., Kolozsvár, 1792
A’ Scapin tsalárdságai. Víg-játék. Három felvonásokba; ford. Kibédi Sámuel; Református Kollégium, Kolozsvár, 1793
A fösvény. Víg játék; ford. Döbrentei Gábor; Wigand, Kassa, 1822 (Döbrentei Gábor Külföldi színjátékai)
Moliére: A’ képzeletben beteg. Vígjáték / Heinrich Clauren: Egy álarczosbálnak következései. Vígjáték; Landerer, Pest, 1832 (Mulattató)
1. Tartuffe. Vígjáték öt felvonásban; ford. Kazinczy Gábor; 1863
2. A fösvény. Vígjáték öt felvonásban / Dandin György, vagy a kijátszott férj. Vígjáték; ford. Kazinczy Gábor; 1863
3. A mizantróp. vígjáték öt felvonásban; ford. Szász Károly / A tudós nők. Vígjáték 5 felvonásban; ford. Arany László; 1869
4. A férjek iskolája. Vígjáték három felvonásban / A nők iskolája. Vígjáték 5 felvonásban / A „Nők iskolájá”-nak bírálata. Vígjáték egy felvonásban; ford. Szász Károly; 1871
5. A pórul járt negédesek. Vígjáték egy felvonásban / Kénytelen házasság. Vígjáték egy felvonásban / Sganarelle vagy azt hiszi hogy meg van csalva. Vígjáték egy felvonásban; ford. Szász Károly; 1872
6. A képzelt beteg. Vígjáték három felvonásban; ford. Berczik Árpád / Szerelem mint orvos. Tánczos vígjáték három felvonásban; ford. Várady Antal; 1874
7. A szeleburdi, vagy mindent roszkor. Vígjáték öt felvonásban; ford. Paulay Ede / A kelletlenek. Vígjáték három felvonásban; ford. Kemény Károly / Scapin csínyei. Vígjáték három felvonásban; ford. Puky József / A siciliai, vagy szerelemből festész; ford. Puky József; 1877
A szerelem mint orvos; ford. Várady Antal; Athenaeum, Bp., 1874 (Molière vígjátékai)
Molière Tudós női; ford. Arany László, jegyz. Greguss Ágost; Franklin, Bp., 1880 (Jeles írók iskolai tára)
Molière két zsenge vígjátéka / A rászedett féltékeny. Vígjáték egy felvonásban / A repülő orvos. Vígjáték egy felvonásban; ford. Toldy László; Athenaeum, Bp., 1884
A tudós nők; ford. Arany László, jegyz. Greguss Ágost; 2., jav. kiad.; Franklin, Bp., 1894
Tartuffe. Vígjáték öt felvonásban; ford. Ivánfi Jenő; Budapesti Hírlap Ny., Bp., 1904
A tudós nők. Vígjáték; ford. Gábor Andor; Lampel, Bp., 1907 (Magyar könyvtár)
A szeleburdi vagy Minden lében kanál. Vígjáték; ford. Kosztolányi Dezső; Lampel, Bp., 1911 (Magyar könyvtár)
1920–1944
A mucsai szép lelkek. Vígjáték; ford. Laczkó Géza; Kner, Gyoma, 1921 (Monumenta literarum)
Dandin György vagy A megcsúfolt férj. Vígjáték; ford., bev. Hevesi Sándor; Lampel, Bp., 1926 (Magyar könyvtár)
A mizantróp / A képzelt beteg / A botcsinálta doktor; ford. Telekes Béla, Gabányi Árpád, Váradi Antal; Franklin, Bp., 1930 (Élő könyvek. Külföldi klasszikusok)
A fösvény / Kénytelen házasság / Dandin György / A kényeskedők; ford. Hevesi Sándor, bev. Szász Károly; Franklin, Bp., 1930 (Élő könyvek. Külföldi klasszikusok)
A nők iskolája. Vígjáték; ford. Heltai Jenő; Grafika Ny., Nagyvárad, 1942 (Örök betűk)
Molière összes színművei, 1–2.; ford. Devecseri Gábor et al., jegyz. Süpek Ottó; Magyar Helikon, Bp., 1965–1966 (Helikon klasszikusok)
Hat színmű / A fösvény / Kényeskedők / Képzelt beteg / Tartuffe / Tudós nők / Dandin György vagy A megcsúfolt férj; ford. Illyés Gyula, Vas István; Európa, Bp., 1966 (Diákkönyvtár)
Zsugori. Telhetetlen fösvény ember. Vígjáték öt felvonásokban; ford. Simai Kristóf, szöveggond. Belia György, utószó Kerényi Ferenc; Magyar Helikon, Bp., 1977
Szerelem mint orvos. Vígjáték. Oktatási segédanyag a színjátszórendezői tanfolyamok rendezési gyakorlatához; ford. Hubay Miklós, versford. Mészöly Dezső; NPI, Bp., 1979
A navarrai Don Garcia vagy a féltékeny herceg / Amphitryon / Botcsinálta doktor; in: Királyok, hősök, doktorok. Francia drámák Kálnoky László fordításában; Magvető, Bp., 1987
1990–
Tartuffe avagy A képmutató. Vígjáték. Teljes, gondozott szöveg; ford. Vas István, szerk., sajtó alá rend., jegyz. Ferenczi László; Ikon, Bp., 1993 (Matúra Klasszikusok)
Drámák / Tartuffe / Don Juan / A mizantróp; ford. Petri György; Jelenkor, Pécs, 1995
Scapin furfangjai; ford. Pőcz Borbála, szerk. Lakos Anna, Francia Intézet, Bp., 1999
Drámák / Tartuffe / Don Juan / A mizantróp / Amphitryon; ford. Petri György; 2. bőv., jav. kiad.; Jelenkor, Pécs, 1999
Molière összes drámái, 1–2.; ford. Devecseri Gábor et al., szerk. jegyz. Süpek Ottó, Lackfi János; Osiris, Bp., 2002 (Osiris klasszikusok)
Bölcs mondások Shakespeare és Molière műveiből; vál. Lakócai Gábor; Anno, Bp., 2003
Bölcs mondások Molière műveiből; vál. Lakócai Gábor; Anno, Bp., 2003
Tartuffe; ford. Parti Nagy Lajos; Nemzeti Színház, Bp., 2006 (Nemzeti Színház színműtár)
Parti Nagy Lajos: Molière-átiratok / Tartuffe / Úrhatnám polgár / Don Juan; Magvető, Bp., 2015
_-_Google_Art_Project_(cropped).jpg)
.jpg)
