Nolte a nebraskai Omahában született. Anyja, Helen áruházi árubeszerző, apja, Franklin A Nolte (német származású), öntözőszivattyú-eladóként dolgozott. Nolte az Omaha Benson High Schoolba járt, ahol a helyi futballcsapatban játszott, de kirúgták, mert gyakorlat helyett sört ivott. Azután a Westside High Schoolra járt, Omahában folytatta az iskolát, hogy aztán az Arizona State Universityre járhasson labdarúgó-ösztöndíjjal. A főiskola mellett a Falstaff Brewerynél dolgozott. A munkaidő után a Pasadena Playhouse és Stella Adler Academynél Los Angelesben azzal töltött több évet, hogy beutazta az országot és a területi színházakban dolgozott.
Pályafutása
Az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején modellkedett. Egy 1972-es nemzeti magazin hirdetésben megjelent egy farmernadrágban és egy nyitott farmeringben, Clairol Summer Blonde hajstílusban, miközben egy farönkön a szőke Sigourney Weaver mellett ült. 1992-ben a People Magazine's megválasztotta a legszexisebb élő férfinek.
2011-ben a Warrior – A végső menet című sportdrámában egy alkoholfüggőségben szenvedő exbokszolót alakított, olyan hitelességgel, hogy megkapta élete harmadik Oscar-díj-jelölését, azonban ezt sem tudta díjra váltani. Ugyanebben az évben a Befutó című sorozatban is részt vett, mely a sport világába nyújt betekintést és amelynek Michael Mann rendezte a pilot epizódját.