Első komoly sikerét 1990-ben, Georg BüchnerLeonce és Léna című darabjában Leonce megformálásával érte el, amiért megkapta az Országos Színházi Találkozó legjobb férfialakítás díját. Pályája során mintegy ötven darabban játszott főszerepet, televíziós és mozifilmekben szerepelt, különleges muzikalitása, kitűnő hangi adottságai révén számos zenés darabban és musicalben is remek alakítást nyújtott.
Eszenyi Enikővel kötött első házassága, majd Balázsovits Edittel való kapcsolata után másodszor is megnősült. 2005-ben megszületett kisfia, Jancsi. Kaszás Attila halála után, 2007 decemberében pedig kislánya, Luca született meg.
Halála
Színésztársa, Trokán Péter elmondása szerint már napokkal kórházba kerülése előtt erős fejfájásra panaszkodott. 2007. március 19-én a Tizenkét dühös ember című darab kezdete előtt hirtelen összeesett. A mentőben újraélesztették, és az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet intenzív osztályára szállították, ahol agyvérzést állapítottak meg nála.[3] Négy napon keresztül kómában feküdt, életét a március 22-én éjszaka elvégzett tehermentesítő koponyaműtét sem tudta már megmenteni, március 23-án 19 óra 40 perckor meghalt.[4]
2007. április 18-án pályatársak és barátok vettek végső búcsút tőle. A temetési szertartást szűk családi körben tartották, a hamvasztás utáni búcsúztatásra azonban több százan elmentek. Tóth Tibor, Lukács Sándor, Jordán Tamás, Szarvas József és Rudolf Péter tartotta a búcsúbeszédet és ezután hamvait Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát szentelte meg,[5] a Dunába szórásuk előtt.[6]
1. Helló Hold
2. Még Egy
3. Síremlék
4. Csillagséta
5. Álomhadsereg
6. Ballada
7. 100 Év
8. Barbie
9. Végtelen kékség
10. Fagyi
11. Úgy néztél Rám tegnap
12. Szavak nélkül
13. Mama
14. Elfelejtett Bossanova
Patika (1994)
Tracklist:
1. Ha akarom
2. Végtelen út
3. Rohanás
4. Szól a dal...(Somló Tamással)
1. Az éj felén túl (részlet)(nyitány)
2. Pygmalion dala (hangolás)
3. Kétely (szörnyű jel)
4. Amíg megteheted (lelépni most)
5. Fény kép (tornyokból harangszó)
6. Kéjverseny (dal egymásnak)
7. A 7 parancsszó (a fénybe)
A Komáromi Jókai Színház épülete előtt 2008-ban szobrot avattak emlékére.[10] Nevét viseli a Budapesten tanuló szlovákiai magyar diákokat tömörítő diákszervezet, a Kaszás Attila Diákkör.[11]