Ivánka Csaba
Ivánka Csaba (Budapest , 1948 . április 17. – Budapest, 1996 . június 4. ) Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező.
Élete
A Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakát 1973-ban Vámos László osztályában végezte el. A színházrendező szakon Ádám Ottó tanítványa volt, ahol 1987-ben fejezte be tanulmányait.
Pályáját a Bartók Színházban kezdte, majd 1974–1981 között a szolnoki Szigligeti Színház társulatának tagja. 1982-től 1996. június 4-én bekövetkezett haláláig a Nemzeti Színház színész-rendezője volt.
Vendégművészként a Radnóti Színpadon , az Arany János Színházban, a Veszprémi Petőfi Színházban , a Katona József Színházban és a Madách Színházban játszott és rendezett.
Sarkadi Imre , Szörényi Levente és Bródy János mellett társszerzője a Kőműves Kelemen című rockballadának, s hagyatékban maradt Nagy Árpáddal ÓCEÁN – A Magellán story címmel írt rockoperája.
Testvére: Ivánka Mária , sakkozó, nemzetközi nagymester, kilencszeres magyar bajnok.
Felesége Bartos Zsóka, az Egyetemi Színpad, a Katona József Színház, a Nemzeti Színház, végül a Magyar Színház művészeti munkatársa. Gyermekei: Ivánka Zsófia (1975) és Ivánka Vince (1977).
Sírja a Farkasréti temetőben (20/II-1-646). Alkotó: Pusztai Ágoston szobrász, 1998.
A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: Színész-70 ; rendező-14 ; szerző:-6 ; ugyanitt huszonegy színházi felvételen is látható.[3]
Főbb szerepei
Hlesztakov, Gogol: A revizor
Lipitlotty, Csokonai: Karnyóné
Szellemfi, Szigligeti: Liliomfi
Valentin, Shakespeare: A két veronai
Lothar gróf, Oscar Straus : Varázskeringő
Lucentio, Shakespeare: A makrancos hölgy
Orin, O'Neil: Amerikai Elektra
Vojnyicev, Csehov: Platonov
Lucifer, Madách: Az ember tragédiája
Ulysses, Shakespeare: Troilus és Cressida
Candide, Voltaire: Candide – prózai és musical változatban is
Énekes, Kertész Ákos: Huszonegy
Göncöl Pál, Kertész Ákos: Családi ház manzárddal
Ádám-Jézus, Balogh-Kerényi: Csíksomlyói passió
Péter, Shakespeare: Romeo és Júlia
Csubakov, Gogol: Háztűznéző
Bíró, Ben Jonson: Volpone
Valér, Hubay Miklós: Tüzet viszek
Tudós, Madách: Az ember tragédiája
8. esküdt, Reginald Rose: Tizenkét dühös ember
Borgia főpap, Németh László: Gelilei
Torda, a táltos, Szörényi-Bródy: István, a király
Lanzalo Gobbo, Shakespeare: A velencei kalmár
Don Gusman de Hübele, Beaumarchas: Figaro házassága
Teiresziász, Szophoklész: Antigoné
Júdás, Schwartz-Green-Tebelak: Godspell
Vackor, Shakespeare: Szentivánéji álom
Cervantes-Don Quijote, Leig-Wasserman: La Mancha lovagja
Magyarországi látogató, Németh László: Széchényi
Filmjei
Fuss, hogy utolérjenek! (1972, rendező: Keleti Márton) – Fuvolás
Tisztesség, becsület (1972, rendező: Horváth Tibor) – Jánku
Pirx kalandjai – Vikend a Marson (1973, rendező: Kazán István, Rajnai András)
A törökfejes kopja (1973, rendező: Zsurzs Éva) – Menyhért
Kenyér és cigaretta (1975, rendező: Csányi Miklós) – Zotyó
Bach Arnstadtban (1975, rendező, Katkics Ilona) – Gimnazista
Giordano Bruno megkísértése (1975, rendező: Kabay Barna)
Gazdag szegények (1980, rendező: Karinthy Márton)
Elveszett illúziók (1982, rendező: Gazdag Gyula) – Keresztes Mihály
Rest Miska (1982, rendező: Csányi Miklós) – Miska
A hét varázsdoboz (1985, rendező: Babiczky László) – Hisziapiszi
Parancsra tettem (1984, rendező: Hajdufy Miklós)
Aranyidő (1987, rendező: Katkics Ilona)
Főúr, írja a többihez (1989, rendező: Babiczky László)
Eszmélet (1989, rendező: Madaras József) – Dr. Bak
Főbb rendezései
Horváth Péter: Kamarambó, a senki fia
Petőfi Sándor: A helység kalapácsa
Valéry: A lélek és a tánc
Mrożek: Ház a határon
Csokonai: Karnyóné szerelme
Sultz Sándor: Barátaim, kannibálok
Remenyik Zsigmond: Kard és kocka
Kovács Attila-Asztalos István: Szellőjáró köpönyeg
Dosztojevszkij: Egérlyuk
Dunai Ferenc: Párhuzamos pofonok
Határ Győző: Elefántcsorda
Szép Ernő: Kávécsarnok
Tamási Áron: Tündöklő Jeromos
Bródy Sándor. A tanítónő
Shakespeare: Othello
Alapítója, zeneszerzője, szövegírója és énekese volt a Topó Neurock Társulatnak (1982–92), majd a TOPÓ HUNGAROCK TRUPP-nak (1994–96).
Lemezei
FURNÉR 1 – a „Kenyai Hanglemezgyártó Vállalat felvételei alapján (szegény)házi kiadásban”, 1987
AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK – az Automex és a Kerorg Kft. kiadásában az első magyar rockzenei CD-R,OM 1995
TOPÓ NEUROCK TÁRSULAT – A MI FORRADALMUNK – '89 KARÁCSONY – restaurált koncertfelvétel a CrossRoads Records Kiadásában, 2005
Díjai, elismerései
Emlékezete
A Magyar Rádió SZÍNÉSZMÚZEUM című sorozatának emlékműsora: NYISD KI APÁM A KAPUDAT – IVÁNKA CSABA SZEREPEIBŐL PAPP ZOLTÁN VÁLOGAT. Sorozatszerkesztő: Sződy Szilárd.
Kisfaludy András dokumentumfilmje: NEUROCK – IVÁNKA CSABA EMLÉKÉNEK – 1989-2001. Operatőr: Sasvári Lajos – Szereplők: Ivánka Csaba, Hollósi Frigyes, Kézdy György, Kerényi Imre, Lázár Kati, Mácsai Pál, Nagy Árpád, Papadimutriu Athina, Papp Zoltán, Rubold Ödön, Vas Zoltán Iván, Bartos Zsóka, és a zenésztársak közül: Lakatos Bétoven Dezső, Merena Sándor, Patai Tamás.
Az emlékére 2000-ben létrehozott alapítvány kuratóriuma évente Ivánka Csaba-díjat adományoz.
Jegyzetek
Források
Színház- és Filmművészeti Egyetem
A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1973-ban oklevelet szerzett hallgatói
Színészek Színházrendezők Dramaturgok (esti tagozat) Film- és televíziórendezők
A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1987-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek Színházrendezők (Kiegészítő szak) Gyártásszervezők Riport-, dokumentum-, és népszerű tudományos film- és televízió rendező/ operatőr szak – esti