Szülei András Ferenc és Csiszár Anna. 1960–1962 között fizikai és irodai munkásként dolgozott. 1962–1966 között a Magyar Televízióügyelője és rendezőasszisztense volt. 1965–1968 között a Mafilm I. stúdiójánál volt rendezőasszisztens. 1969–1973 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. 1973 óta rendező, a Dialóg Filmstúdió igazgatója. 1998-tól a Duna Televízió szinkronstúdiójának vezetője volt.
Mivel aláírta a Charta77-t, ezért munkássága egy ideig akkor parkolópályára került.[3]
2024 áprilisában kórházba került, majd elhunyt. Halálhírét a Savaria Filmszemlén jelentették be, melynek kezdetek óta zsűritagja volt.[4]
Még mindig veri az ördög a feleségét. András Ferenc filmrendező; szerk. Kelecsényi László, előszó Zalán Vince, interjúk Ozsda Erika; Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Alapítvány, Bp., 2006
Végkiárusítás. András Ferenc filmrendező; interjúk, bev., vál. Barabás Klára; MMA, Bp., 2020