A Nemzet Művésze[1] díjat a művészeti díjak egymásra épülő rendszerében csúcsdíjként alapította a magyar országgyűlés2014-ben. Azok a 65 év feletti,[2]Kossuth-díjasalkotóművészek kaphatják meg, akik saját művészeti területükön jelentős értéket hoztak létre. A díjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke adományozza évente november 5., az akadémia alapításának évfordulója alkalmából. A díjat a köztársasági elnök és az MMA elnöke közösen adja át.
Adományozása
A törvény szerint az MMA Nemzet Művésze kitüntető címet egyidejűleg legfeljebb hetven művész viselheti, az alábbi bontásban:[3]
A díj kizárólag egyéni teljesítmény elismerésére szolgál, abban minden személy csak egy alkalommal részesülhet. Megosztva, vagy posztumusz nem adományozható, érdemtelenség miatt visszavonható. A művészeti területek keretszámait csak az első két díjátadásra rögzítette a törvény. Később, ha a címet egyidejűleg viselők száma 70 fő alá csökken, akkor az MMA elnöksége határozhatja meg, hogy a megüresedett helyen a díjat a fent felsoroltak közül melyik területen adományozza, de a törvény előírja, hogy lehetőleg minden területen legalább egy díjazott mindig legyen. (A cirkuszművészeti díj nem került kiosztásra, mert nem volt a feltételeknek megfelelő Kossuth-díjas cirkuszművész. Az első Kossuth díjat a területen 2017-ben adományozták Richter Józsefnek.)
Odaítéléséről a tizenegy Kossuth-díjas művészből álló Nemzet Művésze-díj Bizottság dönt, amelynek az elnöke az MMA elnöke, feltéve, hogy Kossuth-díjas.[4] A bizottság tagjait az MMA elnöke és a kultúráért felelős miniszter közösen kéri fel legfeljebb három évre.[5]
A díjazott az adományozásról okiratot kap, jogosult a Nemzet Művésze cím viselésére, továbbá élete végéig életjáradékot kap, amelynek összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a huszonháromszorosa.[6] A juttatás adó- és illetékmentes.[7]A Nemzet Színésze, a Magyar Mozgókép Mestere, illetve A Magyar Állami Operaház Mesterművésze cím viselése nem zárja ki, hogy tulajdonosa a Nemzet Művésze címet is megkapja és mindkét címet használja, azonban többes díjazottság esetén a művésznek választani kell, melyik díj után kéri az életjáradékot.[8]
A díj nem adományozható a köztársasági elnök, országgyűlési képviselő, európai parlamenti képviselő, az Alkotmánybíróság tagja, a Kúria elnöke és elnökhelyettese, a legfőbb ügyész és helyettese, az Állami Számvevőszék elnöke és alelnöke, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és alelnöke, az alapvető jogok biztosa és helyettesei, valamint állami vezető részére.
Az első díjak adományozására 2014-ben került sor. A cirkuszművészet területén az alapítás óta nem ítéltek oda díjat.
↑Helyesírása: maga a díj nagybetűs (megkapta a Nemzet Művésze díjat), de díjazott személy nevéhez értelmezőként kapcsolva mint cím kisbetűs (Szervátiusz Tibor, a nemzet művésze). Lásd: Helyesírás, Osiris, 2006, 227.) A névelő nem része a díj megnevezésének, ezért csak mondat elején, listaelemként vagy címkezdetként nagybetűs.
↑Amennyiben az MMA elnöke nem rendelkezik Kossuth-díjjal, a Bizottság elnökét az elnökség kéri fel az MMA Kossuth-díjjal kitüntetett rendes vagy levelező tagjai közül.
↑A 10 bizottsági tag közül nyolcat az MMA elnöke választ ki, kettőt pedig a kultúráért felelős miniszter jelöl.
↑2008. január 1. óta a nyugdíjminimum: 28 500 Ft, a Nemzet Művésze díj összege tehát 655 500 forint.
↑Ha a díjazott a Nemzet Színésze, Magyar Mozgókép Mestere vagy Magyar Állami Operaház Mesterművésze cím viselésére is jogosult, a Nemzet Művésze életjáradékon felül a központi költségvetés terhére más havi juttatásban, életjáradékban vagy egyéb jutalomban nem részesíthető.