Szűcs Sándor (színművész)
Szűcs Sándor (Budapest , 1960 . július 15. –) magyar színész.
Életpályája
1974–1978 között a budapesti hajózási szakközépiskolába járt.
Színi tanulmányait a Nemzeti Színház Stúdiójában kezdte Bodnár Sándor tanítványaként, 1978–1981 között. 1981-től a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja volt.
A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1987-ben végzett prózai szakon, Marton László osztályában. 1988-tól a Miskolci Nemzeti Színház , 1992-től a Győri Nemzeti Színház művésze, 1993-tól szabadfoglalkozású színművész volt. 1999-ben Kerényi Miklós Gábor kereste meg, majd ettől kezdve rendszeresen játszott a régi Nemzeti Színház, átnevezése után, 2000-től pedig a Pesti Magyar Színház előadásaiban. 2003 óta a társulat tagja. Sokaknak kedves szerepe a La Mancha lovagja című előadás Sanchója,[2] előbb Szakácsi Sándor ,[3] majd a darab felújítása után Jegercsik Csaba mellett.[4] [5] 2016-ban ötletgazdája volt a Pesti Magyar Színházból induló Nézőpontváltó rákellenes színházi staféta program nak.[6] [7]
Számos film magyar hangjaként is hallható. Az Inj-Actor motoros klub tagja.
Felesége: Egri Katalin, gyermekei: Anna (1985) és Dorottya (1987).
Díjai, elismerései
2014 OlimpiART színészolimpia (tenisz páros bronzérem)[8] [9]
Színházi szerepei
A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 59 .[m 1] [10]
Szerző
A darab címe
Bemutató dátuma
S z í n h á z
Játszott szerep
Hunyady Sándor
Júliusi éjszaka
1987 .
Népszínház (Budapest) Művelődési Ház (Szolnok)
Inas
Békés József
Sándor, József, Benedek
1988 .
Népszínház (Budapest) Ceglédi Művelődési Ház
Jani
Horváth Péter
A padlás
1988.
Miskolci Nemzeti Színház
Törpe
Trevor Griffiths
Komédiások
1989 .
Miskolci Nemzeti Színház, Játékszín
Gedd Murray
Eugene O’Neill
Holt fény
1989.
Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínháza
Mike Hogan
William Shakespeare
Vízkereszt, vagy amit akartok
1989.
Miskolci Nyár Belvárosi Szabadtéri Színpad
Valentino nemes
Oldřich Daněk
Negyven gonosztevő és egy darab ártatlanság
1989.
Miskolci Nemzeti Színház
Hájas
Weöres Sándor
Holdbeli csónakos
1989.
Miskolci Nemzeti Színház
Bolond Istók
Miguel de Cervantes Saavedra, Dale Wasserman
La Mancha lovagja
1990 .
Miskolci Nemzeti Színház
Szolga és Sancho
Arthur Schnitzler , Kornis Mihály
Körmagyar
1990.
Miskolci Nemzeti Színház
Katona
Carlo Gozzi
A szarvaskirály
1990.
Miskolci Nemzeti Színház
Leandro, Pantalone fia
Alfred Grünwald , Fritz Löhner-Beda
Bál a Savoyban
1990.
Miskolci Nemzeti Színház
Musztafa bey, táncoskomikus
Harmath Imre
Maya
1991 .
Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínháza
Director
Alfred Maria Willner , Robert Bodansky
Luxemburg grófja
1991.
Kisfaludy Színház
Lord Lanchester
Arthur Miller
A salemi boszorkányok
1991.
Kisfaludy Színház
Ezekiel Cheever
Daniel Keyes , Korognai Károly
Virágot Algernonnak
1994.
Vörösmarty Színház
Friedrich Dürrenmatt
Az öreg hölgy látogatása
1986 .
Vígszínház
Állomásfőnök és Újságíró
Mihail Afanaszjevics Bulgakov
Iván, a rettentő
1986.
Vígszínház
2. rendőr
Alain Boublil , Jean-Max Rivière
A francia forradalom
1986.
Ódry Színpad
Bonaparte
Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais
A sevillai borbély avagy a hiábavaló elővigyázat
1986.
Ódry Színpad
Jegyző
Szigligeti Ede
Liliomfi
1987.
Ódry Színpad
Szellemfi
Jaroslav Hašek , Emil Frantiąek Burian
Svejk, egy derék katona kalandjai a hátországban
1987.
Ódry Színpad
Hitelező
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij , Albert Camus
Ördögök
1986.
Vígszínház
Rendőr
Sarkadi Imre
Oszlopos Simeon
1987.
Vígszínház
Postás
Jékely Zoltán
Mátyás király juhásza
1987.
Népszínház (Budapest) Művelődési Ház (Bonyhád)
Berengár udvarmester és Gergő juhász
Edmond Rostand
Cyrano de Bergerac
1987.
Madách Színház Dóm tér (Szeged)
Miguel de Cervantes Saavedra, Dale Wasserman
La Mancha lovagja
1984 .
Ódry Színpad
Paco, öszvérhajcsár
Vörösmarty Mihály
Csongor és Tünde
1981 .
Móricz Zsigmond Színház
Kurrah
Dalmiro Saenz
Ez aztán szerelem
1982 .
Móricz Zsigmond Színház
Németh László
Husz János
1980 .
Nemzeti Színház
Második suhanc
Tennessee Williams
Az ifjúság édes madara
1999 .
Nemzeti Színház Várszínház
Scotty
Vörösmarty Mihály, Görgey Gábor
Handabasa avagy a fátyol titka
2000 .
Budaörsi Játékszín Nyári Lakótelepi Színháza
Rigó Dezső, lézengő fiatal
Molière
A nők iskolája
2000.
Magyar Színház
Alain, paraszt, Arnolf inasa
Miguel de Cervantes Saavedra, Dale Wasserman
La Mancha lovagja
2001 .
Magyar Színház
Borbély
William Shakespeare
Téli rege
2001.
Magyar Színház
Cleomenes
Szép Ernő
Patika
2002 .
Magyar Színház
Jóvér Jani
Pozsgai Zsolt
Arthur és Paul
2003 .
Magyar Színház Sinkovits Imre Színpad
II. Menelik, abesszin császár
Edmond Rostand , Tom Jones
A fantasztikusok
2004 .
Magyar Színház Sinkovits Imre Színpad
Mortimer
Eugene O'Neill
Vágy a szilfák alatt
2004.
Budaörsi Játékszín
Hector
Arisztophanész
Madarak
2004.
Budaörsi Játékszín Bleyer Jakab Német Nemzetiségi Általános Iskola udvara
Banka
Arisztophanész
Madarak
2004.
Budaörsi Játékszín
Banka
William Shakespeare
A windsori víg nők
2004.
Magyar Színház
Bardolph
Nyikolaj Vasziljevics Gogol
Háztűznéző
2009 .
Magyar Színház
Sztarikov
Rejtő Jenő, Schwajda György
A néma revolverek városa
2005 .
Magyar Színház
Lovell
Nepp József (rajzfilm), Ternovszky Béla (rajzfilm), Valla Attila , Szikora Róbert
Macskafogó
2006 .
Magyar Színház
Maxi Pocak
Tamási Áron , Pozsgai Zsolt
Ábel
2007 .
Magyar Színház
Komisszár
Miguel de Cervantes Saavedra, Dale Wasserman
La Mancha lovagja
2007.
Bakáts Téri Szabadtéri Színpad
Borbély
Jean Anouilh
Becket, vagy Isten becsülete
2007.
Magyar Színház
I. francia báró; I. inas
Edmond Rostand
Cyrano de Bergerac
2009 .
Magyar Színház
Ragueneau
Joseph Kesselring
Arzén és levendula
2010 .
Magyar Színház
Brophy, rendőr
Molnár Ferenc
Liliom
2010.
Magyar Színház
Berkovics
John Ford
Kár, hogy kurva
2010.
Pesti Magyar Színház Sinkovits Imre Színpad
Tennessee Williams
Macska a forró tetőn
2011 .
Magyar Színház
Baugh doktor
Georges Feydeau
Osztrigás Mici
2011.
Magyar Színház
Varlin, biztosítási ügynök (párbajsegéd)
Berg Judit
Rumini
2011.
Magyar Színház
Ajtony, hajószakács
Mark Twain , Miklós Tibor
Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai
2012 .
Pesti Magyar Színház
Temetkezési vállalkozó; Sheriff
Janikovszky Éva , Szabó Borbála
Égigérő fű
2013 .
Magyar Színház
Dezső Dezső
Szerb Antal , Forgách András
Holdvilág és utasa
2013.
Vasfüggöny mögötti játéktér
Waldheim
Böszörményi Gyula
Almaszósz
2013.
Magyar Színház
Hernyó, a hernyók leghernyóbbika, a királylányrabló; Szomszéd
Heinrich von Kleist , Tasnádi István
Közellenség
2013.
Magyar Színház
Herse; Sintér
.
Jelenleg játszott szerepei
Az utolsó módosítás ebben a szakaszban: 2018. január 5., 15:26 (CET)
A Pesti Magyar Színházban:
Berg Judit : Rumini – AJTONY
Richard Rodgers , Oscar Hammerstein II. , Howard Lindsay , Russel Crouse , Maria Augusta von Trapp , Bátki Mihály , Fábri Péter : A muzsika hangja – VON SCHREIBER ADMIRÁLIS[11]
Robert Thoeren (Fordító: Bátki Mihály ), Jule Styne , Topolcsányi Laura : Sugar (Van aki forrón szereti ) – BOXER NORTON[12]
Dobozy Imre : A tizedes meg a többiek – DUNYHÁS[13]
Dés László , Nemes István , Böhm György , Korcsmáros György , Horváth Péter , Radványi Géza , Balázs Béla : Valahol Európában – TRÓGER[14]
Molière : A fösvény – SIMON pénzközvetítő [15]
Johnny K. Palmer, Szente Vajk, Buzás Mihály-Paso Doble-Kirády Attila: SunCity – a Holnap Tali! -musical – fesztiváligazgató[16]
Arany János verseiből: A képmutogatók[17]
Filmes szerepei
Megjegyzések
↑ 2014. december 26-i lekérdezés. Névegyezés: 22 db.
Jegyzetek
↑ 112900 , https://port.hu/jump/person-112900 , 2020. július 3.
↑ Rechtenwald Kristóf: Merjünk álmodni! Hit, remény, szeretet mint a La Mancha-előadások fő üzenete Archiválva 2014. július 15-i dátummal a Wayback Machine -ben, Viva la Musical! 2010. április 30.
↑ La Mancha lovagja – a címszerepben: Szakácsi Sándor . [2013. augusztus 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. október 6.)
↑ La Mancha lovagja felújítás! Archiválva 2015. július 14-i dátummal a Wayback Machine -ben - 2007. október
↑ Rechtenwald Kristóf: La Mancha lovagja a Magyar Színházban - Vastaps kétszázadszor is Archiválva 2013. március 24-i dátummal a Wayback Machine -ben, Viva la Musical! 2010. április 30.
↑ Csizmadia Izabella: A színpad is eszköz a kór megállításához Archiválva 2017. október 26-i dátummal a Wayback Machine -ben, faktor.hu - 2016. május 7.
↑ 6:34-től látható a videón az M1 – Ma reggel – beszélgetés Dr. Borbényi Erikával és Zalán Jánossal , a Magyar Színház Facebook oldala – 2016. május 7–9.
↑ kecskemetikatona.hu OlimpiART színészolimpia – 2014 – 2014. június
↑ Magyar Színház: Nyári éremeső Archiválva 2014. október 17-i dátummal a Wayback Machine -ben – 2014. június
↑ Színházi adattár: Előadások adatbázis Archiválva 2014. december 20-i dátummal a Wayback Machine -ben
↑ A muzsika hangja , pestimagyarszinhaz.hu (hozzáférés: 2018. január 5.)
↑ SUGAR (Van aki forrón szereti) színlap Archiválva 2016. március 5-i dátummal a Wayback Machine -ben, pestimagyarszinhaz.hu
↑ A tizedes meg a többiek színlap Archiválva 2016. március 5-i dátummal a Wayback Machine -ben, pestimagyarszinhaz.hu
↑ Valahol Európában színlap , pestimagyarszinhaz.hu (hozzáférés: 2016. november 25.)
↑ A fösvény , pestimagyarszinhaz.hu (hozzáférés: 2017. február 15.)
↑ SunCity – a Holnap Tali!-musical , pestimagyarszinhaz.hu (hozzáférés: 2018. január 5.)
↑ A képmutogatók Archiválva 2018. január 6-i dátummal a Wayback Machine -ben, pestimagyarszinhaz.hu (hozzáférés: 2018. január 5.)
↑ Boldog és vidám születésnapot kívánunk Szűcs Sándornak... bejegyzés a Magyar Színház Facebook-oldalán - 2017. július 15.
↑ Budapest Noir (végefőcím stáblista), Gárdos Éva filmje - 2017. (online: liptaiworld Vide-csatornáján Archiválva 2018. május 16-i dátummal a Wayback Machine -ben)
↑ [1]
Források
A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1987-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek Színházrendezők (Kiegészítő szak) Gyártásszervezők Riport-, dokumentum-, és népszerű tudományos film- és televízió rendező/ operatőr szak – esti