Ágoston Péter (színművész)
Ágoston Péter (Eger , 1990 . február 22. –) magyar színész.
Életpályája
Édesapja Ágoston Ottó, ütőtanár az egri Farkas Ferenc Zeneiskolában, édesanyja Ágostonné Kugler Zsuzsanna, magyar és ének-zene szakos tanárnő a Tinódi Sebestyén Általános Iskolában. A zenész-pedagógus szülők sokat játszottak az egri színházban. Nővére Katalin is énekes színésznő, Boglárka ügyész, bátyja, Gergely pedig sales manager.[1] Pályáját gyerekszínészként kezdte az egri Gárdonyi Géza Színházban , tizenkét évesen, a Béres Attila rendezte Valahol Európában című musicalben . Ekkor döntötte el, hogy ezen a pályán akar maradni és kezdett el dolgozni Venczel Valentin egri amatőr társulatában is. Ezután folyamatosan játszott 2008-ig Egerben, amikor is fölvették Budapesten az egyetemre. A színház mellett ifjúsági magazint készített a tévében két barátjával, Szőts Orsolyával és Ivanics Tamással – akik szintén színészek lettek.
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2013-ban végezett Novák Eszter és Selmeczi György osztályában. Gyakorlatát a Szegedi Szabadtéri Játékokon , a Vígszínházban , a Bárka Színházban és a Kolibri Színházban végezte. Ezután a debreceni Csokonai Nemzeti Színházhoz szerződött. 2014 augusztusától volt a Pesti Magyar Színház tagja. 2018-tól szabadúszó volt.[2] 2020-2021 között a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt.[3] 2022-től a Zenthe Ferenc Színház színésze.[4]
Megálmodott egy színészekkel készített beszélgetés-sorozatot. Az első huszonegy darab 45-50 perces részt tizennyolc kollégájával 2016 márciusában készítette, a Színház- és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorkészítő osztályának segítségével forgatta le. Az epizódok Takarásban címmel október 13-tól minden héten, csütörtökönként kerültek fel az internetre.[5] 2018 augusztusában indította el, internetes paródia videósorozatát, Bréking Nyúzz címen. 2020-ban egyik közreműködője volt a Szemenyei János és Horgas Ádám által jegyzett, 169 művész előadásában készült Kis suttogás című karanténdalnak.[6] [7]
Párja Széles Flóra színésznő.[8]
Színházi szerepei
A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 32 .[m 1] [9]
Szerző
A darab címe
Bemutató dátuma
S z í n h á z
Játszott szerep
Radványi Géza , Balázs Béla stb. (filmforgatókönyv), Böhm György , Horváth Péter , Korcsmáros György
Valahol Európában
2002 .
Gárdonyi Géza Színház
Csóró
Johann Wolfgang von Goethe
Faust
2006 .
Gárdonyi Géza Színház
Charles Dickens , Lionel Bart
Oliver!
2006.
Agria Játékok Liceum Udvar / Gárdonyi Géza Színház
Dörzsölt (szerepkettőzés)
Willy Russell
Vértestvérek
2007 .
Gárdonyi Géza Színház
Arnold Wesker
A konyha
2008 .
Gárdonyi Géza Színház
Mangolis
Dalok a Földről
2009 .
Zsámbéki Színházi Bázis
George Bernard Shaw , Alan Jay Lerner , Varró Dániel
My Fair Lady
2010 .
Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm tér
BÍÍT
2010.
Színház- és Filmművészeti Egyetem Padlás
Radványi Géza, Balázs Béla stb. (filmforgatókönyv), Böhm György, Horváth Péter, Korcsmáros György
Valahol Európában
2011 .
Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm tér
Szeplős
Vörösmarty Mihály
Csongor és Tünde
2011.
Vígszínház Házi Színpad
Berreh, ördögfi; Tudós
William Shakespeare
Makrancos Kata
2012 .
Vígszínház
Rendőr; Kíséret Baptistánál; Ló; Szamár; Szolgák; Dalárda
Horace McCoy , Vígszínház
A lovakat lelövik ugye?
2012.
Vígszínház
Bodor Feri
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij , Zsótér Sándor , Ungár Júlia
Az 1/2 kegyelmű
2012.
Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpad
Antyip Burdovszkij, a „Pavliscsev fia”
Oleg Presznyakov , Vlagyimir Presznyakov
Presznyakov-gyakorlatok (Terror)
2012.
Színház- és Filmművészeti Főiskola IV. éves zenés színművész osztálya Zsámbéki Színházi Bázis
Ödön von Horváth
Vasárnap 16:48
2012.
Bárka Színház
Favágó
Anton Pavlovics Csehov
Medve
2012.
Színház- és Filmművészeti Főiskola V. éves színművész osztály Ódry Színpad
Anton Pavlovics Csehov
Leánykérés
2012.
Színház- és Filmművészeti Főiskola V. éves színművész osztály Ódry Színpad
Anton Pavlovics Csehov
Jubileum
2012.
Színház- és Filmművészeti Főiskola V. éves színművész osztály Ódry Színpad
Győri Katalin
Delete
2013 .
Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház
Boti
Lev Nyikolajevics Tolsztoj, Klim (Volodimir Klimenko )
Anna Karenina
2013.
Bárka Színház
Petrickij főhadnagy; Doktor
Szabó Magda
Régimódi történet
2013.
Csokonai Nemzeti Színház
Kálmánka
Stanisław Wyspiański
Novemberi éj
2013.
Csokonai Nemzeti Színház - Víg kamaraszínház
Goszchiński; Hermész
Szophoklész
Antigoné
2014 .
Csokonai Nemzeti Színház
a Kar tagja
James Lapine , Galambos Attila
Vadregény
2014.
Magyar Színház
Aranyhaj hercege
Jeney Zoltán
Rév Fülöp
2014.
Magyar Színház
Rév Fülöp
'Énekelünk...' Francia sanzonok és songok
2015 .
Színház- és Filmművészeti Egyetem - Ódry Színpad
Astrid Lindgren , Tótfalusi István
Harisnyás Pippi
2015.
Magyar Színház
Tomi
Arnold Wesker , Lőrinczy Attila
A konyha
2015.
Magyar Színház
Nicholas
Carlo Goldoni , Török Tamara
Chioggiai csetepaté
2015.
Magyar Színház
Canocchia, fiatalember, sült tököt árul
Howard Lindsay , Russel Crouse , Maria Augusta von Trapp , Oscar Hammerstein , Bátki Mihály , Fábri Péter (dalszöveg), Richard Rodgers
A muzsika hangja
2015.
Pesti Magyar Színház
Rolf Gruber (szerepkettőzés)
Peter Stone, Billy Wilder, I.A.L. Diamond, Robert Thoeren , Bátki Mihály , Miklós Tibor , Jule Styne Bob Merrill, Topolcsányi Laura
Van, aki forrón szereti
2016 .
Magyar Színház
Állásközvetítő; Gengeszter; Skippy
.
Jelenleg játszott szerepei
Az utolsó módosítás ebben a szakaszban: 2018. december 7., 15:27 (CET)
Filmes és televíziós szerepei
Szinkronszerepei
Díjai és kitüntetései
Megjegyzések
↑ 2016. augusztus 23-i lekérdezés
Hivatkozások
Források
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2013-ban oklevelet szerzett hallgatói
Színművészek - zenés színész Színművészek - bábszínész Színházrendező - bábszínházi rendező Kameraman Televíziós műsorkészítő