Tótfalusi István
Nem tévesztendő össze a következővel: Tótfalusy István (Jelenits István írói álneve).
Tótfalusi István , születési és 1960-ig használt nevén Tóth István (Budapest , 1936 . december 8. – 2020 . augusztus 29. ) József Attila-díjas (1997) magyar író, műfordító, nyelvész, szerkesztő.
Életpályája és munkássága
1955–1959 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar (ELTE BTK) magyar–angol szakos hallgatója. 1959–1980 között, valamint 1984–1996 között a Móra Ferenc Könyvkiadó felelős szerkesztője. 1981–1983 között az Interpress Magazin szerkesztője.
Verseket, regényeket és drámákat fordított angol, német, svéd, norvég, francia, olasz, spanyol, portugál és latin nyelvből. Angolra fordította Babits Mihály (1988), Füst Milán (1990), Pilinszky János , Illyés Gyula (1995), Kuczka Péter (1996), Gergely Ágnes (1997), Kányádi Sándor (1999), Weöres Sándor (2004) és Szabó Lőrinc (2006) verseit és a kortárs magyar költészet antológiáját (1997).
Magánélete
1959-ben házasságot kötött Koncz Évával. Három gyermekük született: András (1960), Ágnes (1963) és Gábor (1964).
Született öt unokája: Vera (1993), Hanna (1989), Péter (1998), Anna (2000), Gergő (2002).
Művei
Árkádiában éltem én is. Csokonai élete ; Móra, Budapest, 1966 (Nagy emberek élete )
Shelley világa ; Európa, Budapest, 1971 (Írók világa )
Bábel örökében (nyelvészeti ismeretterjesztő mű, 1972)
Operamesék ; Zeneműkiadó, Budapest, 1973
Byron világa (kismonográfia, 1975)
Barátod, a zebra ; ill. Hegedüs István; Móra, Budapest, 1978
Svédország közel van (ifjúsági ismeretterjesztő mű, 1980)
Vademecum. Szokatlan szavak szótára ; Móra, Budapest, 1983
Vademecum. Szokatlan szavak szótára ; 2. jav., bőv. kiad.; Móra, Budapest, 1986
Új operamesék ; Zeneműkiadó, Budapest, 1987
A forró kutya (nyelvészeti ismeretterjesztő mű, 1988)
A Könyvek Könyve I. Az Ószövetség . A Bibliából és a Bibliáról (1991)
Irodalmi alakok lexikona I. (1992), II. (1994)
Vallási vademecum (1992)
Mese, mese, mátka. Mesés kifestő ; vers Tótfalusi István, ill. rajz. Elek Lívia; Ciceró, Budapest, 1993
Ki kicsoda az antik mítoszokban? (Móra, Budapest 1993, ISBN 963-11-7067-5 )
A Könyvek Könyve II. Az Újszövetség (1993)
Ki kicsoda Shakespeare világában? (1994)
Nyelvi vademecum (1994)
Ki kicsoda a Bibliában (1995)
Történelmi vademecum (1995)
Barátaink Európában (1996)
Színes szinonimatár (1997)
Magyar nyelvhelyességi kéziszótár A-tól Z-ig (1997)
Idegen idézetek szótára. Szállóigék, mottók, aforizmák, közmondások görög, latin, angol, francia, német, olasz, spanyol és néhány más nyelven ; Anno, Budapest, 1998
Ki kicsoda az antik mítoszokban ; bőv. kiad.; Anno, Budapest, 1998
Kiejtési szótár (1998, 2006)
Irodalmi alakok lexikona ; bőv. kiad.; Anno, Budapest, 1998
Kis magyar nyelvklinika ; átdolg., bőv. kiad.; Anno, Budapest, 1999
Szokatlan szavak szótára (2000)
Idegen szavaink etimológiai szótára (2001)
Magyar szótörténeti szótár (2001)
Idegen szavak magyarul (2001)
Idegenszó-tár . Idegen szavak értelmező és etimológiai szótára ; közrem. Windisch Zsuzsanna; Tinta, Budapest, 2004 (A magyar nyelv kézikönyvei )
Meseország lakói ; General Press, Budapest, 2008
Halhatatlan hősök ; General Press, Budapest, 2009
Klasszikus szócsaládfák. Nyelvünk görög és latin eredetű szavai ; Tinta, Budapest, 2009 (Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához )
Magyarító szótár. Idegen szavak magyarul ; közrem. Heiszer Gyula, Jójárt Barbara, Windisch Zsuzsanna; Tinta, Budapest, 2011 (A magyar nyelv kézikönyvei )
Irodalmi alakok nagy lexikona I. (2010)
Sertések a Bakonyban. Kalandos nyelvtörténet , Libri, Budapest, 2012
Idegen szavak alapszótára. 4500 idegen szó magyarázata , Tinta, Budapest, 2015 (Az ékesszólás kiskönyvtára)
44 tévhit a nyelvekről és nyelvünkről , Tinta, Budapest, 2016 (Az ékesszólás kiskönyvtára)
A Nibelung-sztori ; Magvető, Budapest, 2017
Nyelvészeti ínyencfalatok , Tinta, Budapest, 2017 (Az ékesszólás kiskönyvtára)
Vámmentes gondolatok. 838 újkori szállóige 344 neves személytől magyarul és eredeti nyelven, kiejtési tanáccsal , Tinta, Budapest, 2018 (Híd szótárak)
Műfordításai
Aaron Judah : Macóka meséi, 1964
Lúdanyó meséi , 1966
B. Mandeville: A méhek meséje, avagy magánvétkek – közhaszon 1969
Hamadáni-Hariri: A szűz és az asszony, 1973
Alan Alexander Milne : Hatévesek lettünk, gyermekversek (Devecseri Gáborral , Tandori Dezsővel ), 1973
S. Fauchereau: Századunk amerikai költészetéről, 1974
Britt G. Hallqvist –Ingrid Sjöstrand –Siv Widerberg : Ami a szívedet nyomja. Mai svéd gyermekversek, 1975[3]
J. R. R. Tolkien : A babó meseregény versbetétei, 1975
Max Lundgren : Az aranynadrágos fiú (ifj. regény), 1976
J. Huizinga : A középkor alkonya: Az élet, a gondolkodás és a művészet formái Franciaországban és Németalföldön a XIV. és XV. században (Szerb Antallal , Vas Istvánnal ), 1976
T. Å. Bringsværd : Mese utca 13., 1977
Sven Delblanc : Heréltek, [1977]
Harry Martinson : Virágzik a csalán (Lontay Lászlóval), 1977
Karin Boye : Kallocain (tudományos-fantasztikus regény), 1978
H. Peterson: Pelle, a szerencsés fickó, 1978
George Byron : Naplók, levelek (Bart Istvánnal , Gy. Horváth Lászlóval ), 1978
Stig Claesson : Hilmer Johansson felemeli a hangját, 1979
Robert Graves : Isten hozzád, Anglia! (Szilágyi Tiborral ), önéletrajzi regény, 1979
R. Nieto: A kisasszony (Tomcsányi Zsuzsannával ), regény, 1979
Lewis Carroll : Alice Tükörországban (Révbíró Tamással), Pozsony–Budapest, 1980
Miroslav Válek : Az elvarázsolt diódaráló (Tordon Ákossal ), Budapest–Pozsony, 1980
G. Arciniegas: Eldorádó lovagja (Tomcsányi Zsuzsával), 1980
J. L. Svarc : Az elvarázsolt testvérek. Mesejáték három felvonásban (Bojtár Endrével), [1980]
L. Villalonga: Mallorcai udvarház vagy a babaszoba (Tomcsányi Zsuzsával), regény, 1982
Pán Péter (meseregény Barrie nyomán), 1983
A. E. Housman: Nézzen rám, kinek élni jó…, v., vál., ford., 1984
M. Brett: A mórok. Az iszlám nyugaton (Zala Tamással ), 1985
Jack London : Ádám előtt (Szász Imrével ), kisregények, 1985
Astrid Lindgren : A rabló lánya, ifj. regény, 1986
Knut Ødegård versei, vál., ford., 1986
I. Edelfeldt: Robin és a láthatatlanok, meseregény, 1987
S. Claesson: Karin, a gonosz tündér, mese, 1987
L. Frick: Nincs többé kibúvó, regény, 1988
Arthur Conan Doyle : Méregövezet, 1989
Aaron Judah: Macóka régi és új meséi, 1990
Kurt Vonnegut : Éj anyánk (Békés Andrással ), regény, 1993
Vittorio Alfieri : Tragédiák, 1994
Kurt Vonnegut: Halálnál is rosszabb: Életrajzi jegyzetek az 1980-as évekből (Szántó György Tiborral ), 1995
Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi , ifj. regény, 1997
Astrid Lindgren: Juharfalvi Emil újabb csínyei, 1997
P. Jekel: Maugli. Újabb dzsungeltörténetek, 1997
Vladimir Nabokov : Gyér világ, 2008
Anthony Burgess : Nem fénylik, mint a nap, 2011
Angol nyelvre
Díjai, kitüntetései
Jegyzetek
Források