Édesapját, a brit hadsereg hadnagyát, William Nivent már 1915-ben elvesztette (1917-ben eltűntnek nyilvánították). Az elemi iskola után, édesapja nyomdokait követve, katonai akadémiára járt, majd 2 évig Málta szigetén szolgált.
Az 1930-as évek közepétől már Hollywoodban forgatott. A filmipar hamarosan felfigyelt rá. Kertész Mihály, A könnyűlovasság (1936) című filmjében már sikert aratott Randall kapitány szerepében. A máig nagy sikerű, Emily Brontë könyvéből készült, 1939-es Üvöltő szelekben repertoárja kiteljesedett Edgar Linton szerepében, Laurence Olivier mellett, drámai színészként is megállta a helyét. 1939-ben ismét a brit sereghez állt, de néha forgatott is, természetesen propagandaszagú háborús műveket. 1940-ben forgatta a Raffles című játékfilmet, amit sokan az egyik legjobb filmjének tartanak.
Mielőtt eljátszotta a Navarone ágyúiban (1961) Miller tizedes szerepét, még 4 emlékezetes filmben láthattuk: a 80 nap alatt a föld körül (1956) Phileas Foggjaként, a Jó reggelt, búbánat (1958) Raymondjaként, a Külön asztalokban (1958), amiért Pollock ezredes alakításáért Oscar-díjat kapott, és a Ne egyétek meg a százszorszépeket! (1960) Lawrence Larry Mackayjeként. A felsorolt filmek mindegyike más és más kategóriába tartozik, ami az ő sokoldalúságát tükrözi. Olyan nőkkel szerepelt filmekben, mint például, Irene Papas, Doris Day, Shirley MacLaine, Rita Hayworth, Deborah Kerr, Ava Gardner, Ginger Rogers. Férfitársai voltak, például Gregory Peck, Anthony Quinn, Roger Moore, Charlton Heston.
A Rózsaszín párduc sorozat első filmjét 1963-ban mutatták be. A Blake Edward nevével fémjelzett komédiában Peter Sellers-szel alkotott ragyogó párost. Woody Allen is felfigyelt és rá osztotta a 007-es ügynök paródiájában Sir James Bond szerepét. A film Casino Royale (1967) címen futott a mozikban.
1940-1946 között Primula Rollo volt a felesége, aki rendkívül fiatalon 28 éves korában hunyt el. 1948-1983 között Hjordis Paulina Tersmeden svéd modellel élt együtt haláláig.