Játékstílusát könnyed elegancia jellemezte. A drámai és vígjátéki helyzetekben egyaránt mindig hiteles alakítást nyújtott. Hollywoodban romantikus nagyvonalúsággal formálta meg Gróf Monte Christot (1934). Emlékezetes szerepe az Eladó kísértet (1935) kettős figurája – a kísértet és az elszegényedett utód – René Clair derűs szatírájában. Oscar-díjat kapott az Isten vele, tanár úr! (1939) főszerepéért. Mr. Chips alakjában hitelesen ábrázolta egy pedagógus áldozatos életét pályakezdésétől öreg napjaiig. Jellemábrázoló képességét, erejét a Varázsdobozban (1951) is igazolta, ahol William Friese-Greent, a filmtechnika angol pionírját elevenítette meg.
Magánélete
1929–1946 között Ella Annesley Voysey volt a felesége. Három gyermekük született: Joanna Donat (1931), John Donat (1933) és Brian Donat (1936). 1953–1958 között Renée Asherson (1915-2014) angol színésznő volt a párja.
Halála
Robert 1958. június 9-én halt meg Londonban, 53 évesen. Életrajzírója Kenneth Barrow, halála okáról azt írta: „Lehet, hogy az asztma ártott neki, de kiderült, hogy agyi trombózisa és tojás nagyságú agydaganata is volt.”
↑Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2024. november 8.)
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Robert Donat című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
Ábel Péter: Új Filmlexikon, 1. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. 264. old.