Gazdag, mély hangjáról volt ismert és kopaszra borotvált fejéről. Utóbbira A király és énben játszott szerepéhez volt szüksége, de aztán megőrizte mint „védjegyet”. E szerepe miatt Hollywoodban „a Király” becenéven volt ismert.[18]
Gyerekkora és ifjúkora
Julij Boriszovics Brinyer (Юлий Бори́сович Бри́нер) néven (eredetileg egy n-nel írta a nevét, a második később adódott hozzá) Vlagyivosztokban született. Anyja, Maruszja Blagovidova egy orosz orvos lánya volt. Apja, Borisz Brinyer mérnök és feltaláló svájci származású volt és egytizenhatod részben mongol (egész pontosan burját) vér is csörgedezett az ereiben.[19] Julijt apai nagyapjáról, Jules Brynerről nevezték el.
Háttere az amerikaiak számára egzotikus volt, de úgy döntött, hogy még tovább színesíti: azt állította, hogy mongol leszármazottként, Taidje Khan néven született Szahalinon. A valós részleteket fia, Rock Brynner 1989-ben kiadott Yul Brynner-életrajza tárta fel. A régebbi lexikonokban a téves adatok szerepelnek.
Miután Borisz Brinyer elhagyta a családot, az anya Julijt és lánytestvérét, Verát Harbinba, Kínába vitte, ahol a YMCA iskolájába jártak. 1934-ben Párizsba költöztek.
Színészi és modell karrierje húszas évei elején kezdődött. George Platt Lynes meztelenül is fényképezte.
Legismertebb és legelismertebb alakítása Mongkutsziámi király szerepe volt A király és én című broadwayimusicalben. Ezt élete során összesen 4625-ször játszotta el: megjelent az eredeti produkcióban, a későbbi turnéváltozatokban, az 1977-es és 1985-ös broadwayi felújításokban. Megjelent a filmváltozatban is, és ezért elnyerte a legjobb férfiszínészOscar-díját, majd a rövidéletű tévéfilmváltozatban (Anna és a király), amelyet a CBS vetített 1972-ben. Brynner egyike volt annak a kilenc embernek, akik a filmes Oscar-díjat és a színházi teljesítményért adományozott Tony-díjat is elnyerték ugyanazért a szerepért.
Filmes karrierje 1956-ban repülőrajtot vett: nemcsak A király és én filmváltozatában szerepelt ebben az évben, hanem a Tízparancsolat című filmben is Charlton Hestonnal és az Anasztázia című filmben Ingrid Bergmannal. A 173 cm magas Yul Brynner a Tízparancsolat forgatása előtt annyira tartott attól, hogy Charlton Heston fizikuma elhomályosítja a szereplését, hogy a filmre intenzív súlyemelő gyakorlatokkal készült.
Yul Brynner négyszer házasodott, az első három házassága válással végződött. Három természetes gyermeke született és kettőt adoptált.
Első feleségével, Virginia Gilmore színésznővel 1944 és 1960 közt voltak házasok és egy gyermekük volt, ifjabb Yul Brynner, aki 1946. december 23-án született. Apja a Rock becenevet adta neki, Rocky Grazianóról, aki 1947-ben lett a ökölvívás középsúlyú világbajnoka. Rocktörténész, regényíró és tanít a poughkeepsie-i Marist College-ban, illetve a danburyi Nyugat-connecticuti Állami Egyetemen.[20]2006-ban könyvet adott ki apjáról és a család történetéről Empire and Odyssey: The Brynners in Far East Russia and Beyond (Birodalom és odüsszeia: A Brynnerek a távol-keleti Oroszországban és azon túl) címmel.
Brynnernek a hírek szerint az 1950-es évek elején viszonya volt Marlene Dietrichhel és az 50-es évek közepén Judy Garlanddal. Lánya, Lark Brynner házasságon kívül született (1958-ban) és az anyja nevelte fel.
Második felesége, Doris Kleiner, akivel 1960 és 1967 közt voltak együtt, chilei modell volt. A hét mesterlövész forgatása idején vette el.[21] Egy gyermekük született, Victoria Brynner, akinek a keresztanyja Audrey Hepburn lett.
Harmadszor 1971-ben házasodott. A francia Jacqueline de Croisset-val, Philip de Croisset kiadóvezető özvegyével egy évtizedig voltak együtt. Két vietnámi gyermeket fogadtak örökbe: 1974-ben Miát és 1975-ben Melodyt.
Élete vége fele trichinosisban szenvedett és beperelte a New York-i Plaza HotelTrader Vic's éttermet, azzal vádolva, hogy itt szerezte a betegséget a nem kellőképpen megfőzött disznóhústól.
Tüdőrákban halt meg. Halála előtt nagy hatású reklámfilmet készített a dohányzás ártalmairól, amelyet csak halála után vetítettek.
↑Record of Yul Brynner, #108-18-2984. Social Security Administration. Social Security Death IndexArchiválva2008. március 23-i dátummal a Wayback Machine-ben (Death Master File). Provo, Utah: MyFamily.com, Inc., 2006
Ez a szócikk részben vagy egészben a Yul Brynner című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.