Jamestownban született, a 69 Stewart Avenue-n.[11] Szülei Henry Durrell Ball (1887-1915) és Désirée "DeDe" Evelyn Ball (1892-1977) voltak. Lucille felmenői leginkább angolok voltak, de skót, francia és ír felmenőkkel is rendelkezett.[12][13] Néhányan közülük a tizenhárom gyarmat legkorábbi telepesei voltak.[14][15]
Mivel apját a munkája miatt gyakran áthelyezték, így a család többször költözött. Jamestownból a Montana állambeli Anacondába, majd a New Jersey-i Trentonba.[16] 1915 februárjában Lucille édesapja elhunyt, ekkor a michiganiWyandotte-ban éltek.[17][18] Henry halálának idején DeDe Ball terhes volt második gyerekével, Fred Ball-lal (1915-2007). Ball nem nagyon emlékezett, mi történt apja halála idején, csak arra emlékezett, hogy egy madár bent ragadt a házban, így alakult ki a madaraktól való félelme, ami egész életét végigkísérte.[19]
1926-ban anyja beiratta őt a John Murray Anderson School for the Dramatic Arts iskolába.[20][21][22]Bette Davis is itt tanult. Ball később elmondta, hogy "ebben az iskolában csak azt tanultam meg, hogyan féljek."[23] Tanárai úgy érezték, hogy sikertelen lesz a szórakoztatóiparban, és ezt meg is merték mondani.
A kemény kritikák ellenére elkötelezte magát, hogy bebizonyítja a tanárainak, hogy tévednek. 1928-ban visszaköltözött New York Citybe, és Hattie Carnegie-nek kezdett dolgozni.[24][25]
Színészi álmait kerékbe törte, hogy reumás lett, emiatt két évig nem tudott dolgozni.[26]
Karrierje az 1933-as Roman Scandals című filmmel kezdődött, igaz, ebben csak kicsi szerepe volt és nem jelent meg a neve a stáblistán. Ezután véglegesen Hollywoodba költözött és több harmincas évekbeli filmben szerepelt.
Mint több más feltörekvő színésznő, Ball is elkezdett szerepelni a rádióban. 1937-ben rendszeresen szerepelt a The Phil Baker Show-ban. Miután ez 1938-ban véget ért, a The Wonder Show szereplőgárdájának tagja lett. Itt kezdődött ötven éves kapcsolata Gale Gordon producerrel. A The Wonder Show egy évadot élt meg, az utolsó epizódja 1939. április 7.-én volt.[31]
1948-ban a My Favorite Husband című rádiós komédia egyik szereplője lett.[32] (Karakterének, Liz Coopernek korábban Liz Cugat volt a neve; emiatt Xavier Cugat zenekarvezető pert indított.)[33]
A műsor sikeres volt, és a CBS megkérte Ball-t, hogy ültesse ezt át a televízióba. Ball beleegyezett, de azr szerette volna, hogy férjével, Desi Arnazzal dolgozzon. A CBS emberei tétováztak, ugyanis úgy gondolták, hogy a közönség nem fogadna el egy angol-amerikai nő és egy kubai férfi párosát. A csatornának eleinte nem tetszett a pilot epizód; emiatt a páros vaudeville-előadásokkal lépett fel. Az előadások sikere miatt a CBS felvette az I Love Lucy-t a kínálatába.[34]
Ball és Arnaz ekkoriban nem álltak túl jó kapcsolatban, főleg a fellépési időpontjaik miatt, de főleg azért, mert Desi szemet vetett más nőkre is.[35]
Ő volt az első nő, aki egy televíziós sorozatokat gyártó cég főnöke volt: a Desilu-é, amelyet Arnazzal közösen alapított. Miután 1960-ban elváltak, Ball megvette Arnaz részesedését is.[36] A Desilu és az I Love Lucy több forgatási módszer úttörője is volt; például az élő közönség előtti felvételé és a külön színen történő fellépésé is.[32] Ebben az időben comedy workshopot is tartott a Brandeis-Bardin Institute-ban. Volt egy ilyen idézete: "A humort nem lehet tanítani: vagy van valakinek, vagy nincs."[37]
A műsor nagyon népszerű volt; hosszú ideig uralta a nézettségi listákat. Megpróbálták a rádióba is átültetni,[38] de ez nem járt sikerrel.
Az I Love Lucy 1957-ben ért véget.
Halála
1989. április 18.-án mellkasi fájdalomra panaszkodott, így a Cedars-Sinai Medical Center kórházba vitték, ahol megműtötték.[39]
Április 26.-án súlyos hátfájással ébredt, és elvesztette az eszméletét.[40][41] 5 óra 47 perckor hunyt el, 77 éves korában.
↑Isaac Ball (1747-?). Edmund Rice (1638) Association. Lucille Desiree Ball (1911–1989) was a descendant of Edmund Rice as follows: Edmund Rice (1594–1663); Henry Rice (1617–1711); Elizabeth Rice (1648–1740); Mary Brewer (1680–?); Isaac Ball (? –1789); Isaac Ball (1747–1790); Isaac Ball (1787–1865); Clinton Manross Ball (1817–1893); Jasper Clinton Ball (1852–933); Henry Durell Ball (1887–1915) and Lucille Désirée Ball (1911–1989). [2012. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 13.)
↑Silver, Allison. „Sotomayor: More 'Splainin' to Do”, The Huffington Post, 2009. július 16. (Hozzáférés: 2010. június 18.) „CBS executives originally did not want Ball, a sassy redhead, married to a Latino on the program”