Színészi tanulmányai kezdetekor még Tom Moore néven szerepelt, majd első filmes megmérettetésekor már Tom Berenger néven tüntették fel a szereplők listáján, azóta ezen a néven színészkedik és vált híressé. A Missori egyetemen végzett színpadi színészként, majd New Yorkba ment és ott kapta meg első nagyobb filmszerepét, a Butch és Sundance: A korai évek című 1979-es filmben. Ezt kevésbé emlékezetes szerepek követték..
A nagy kiugrási lehetőség 1986-ban jött el számára, az Oliver Stone rendezésében készült A szakasz című háborús filmben. A mű a következő évben elnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat és további három kategóriában bizonyult a legjobbnak. Az Akadémia Berengert is jelölte legjobb férfi mellékszereplőként, de végül nem ő kapta a aranyszobrocskát. Innentől kezdve a legnagyobb hollywoodi sztárok közé sorolták. Ridley ScottTestőrbőrben (1987) című filmjében egy rendőrt alakított, akinek meg kellett védelmeznie egy nőt egy pszichopata gyilkostól. Ezt 1988-ban a Gyilkos lövés című akciófilm követte, melyben Kristie Alley volt a partnere. 1989-ben ismét Stone-nal dolgozott, a Született július 4-én című drámában kapott egy kisebb szerepet. Ugyanebben az évben főszerepet játszott A nagy csapat című vígjátékban. Ezek után kevésbé fajsúlyos szerepek következtek egészen 1993-ig, amikor is Berenger a Lopakodók című akciófilmmel pozitív kritikákat szerzett. Sliver című filmje ugyanakkor nagy bukás volt. Ekkor tört meg Berenger pályafutása is, karrierjében gyengébbnél gyengébb filmek következtek és az ezredfordulót követően főként DVD-re gyártott filmekben tűnt fel.
Négyszer nősült, házasságaiból hat gyermeke született.
Első feleségével, Barbara Wilsonnal 1976 és 1984 között volt házas: két gyermekük, Allison Moore és Patrick Moore 1977-ben, illetve 1979-ben jött világra. Lisa Williamsszel kötött évtizedes (1986-1997) házasságából három lánya született, Chelsea Moore (1986), Chloe Moore (1988) és Shiloh Moore (1993). 1998-tól 2011-ig Patricia Alvaran férje volt, ebből a házasságból született Scout Moore (1998) nevű lánya.[2]
2012 óta Laura Moretti házastársa. Közös gyermekeik nem születtek, Berenger Julia Spurlock, Moretti korábbi házasságából származó lányának a mostohaapja.[2]