Körmendtől 5 kilométerre kelet-északkeletre fekszik, áthalad rajta a 8-as főút. A környező települések: Körmend és Molnaszecsőd.
Története
A település első okleveles említése 1205-ből származik. Ekkor adományozta II. András Churnuk fia Istvánnak azzal a megkötéssel, hogy templomot építenek ide. A család ekkor vette fel a Szecsőd nevet. A falut egészen a 19. század végéig ők birtokolják.
A településen a 2002. október 20-án megtartott önkormányzati választás után, a polgármester-választás tekintetében nem lehetett eredményt hirdetni, szavazategyenlőség miatt. Aznap a 397 szavazásra jogosult lakos közül 336 fő járult az urnákhoz, ketten közülük érvénytelen szavazatot adtak le, az érvényes szavazatok pedig épp fele-fele arányban oszlottak meg a két, független jelölt, Varga József addigi polgármester és egyetlen kihívója, Károlyi Gyula között.[10] Az emiatt szükségessé vált időközi polgármester-választást 2003. április 27-én tartották meg, ez a korábbi polgármester szolid, 20 szavazatnyi különbséggel elért győzelmét hozta.[6]
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 81,5%-a magyarnak, 0,9% németnek, 0,2% szlováknak mondta magát (18,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 60,4%, református 7,4%, evangélikus 2,3%, felekezet nélküli 3,4% (25,5% nem nyilatkozott).[11]
Nevezetességei
Kisboldogasszony római katolikus templomReformátus templom