A település a 86-os főút közelében fekszik, Körmendtől délre, Zalalövőtől északra. Központja a főútról Rimány községrészénél letérve érhető el, a 7463-as számú mellékúton, az elágazástól mintegy 3 kilométerre. Közigazgatási területének nyugati, lakatlan részén áthalad a Nádasd-Felsőjánosfa közti 7447-es út is.
Korábban vasúton is megközelíthető volt, a Körmend–Zalalövő-vasútvonalon (Zalaháshágy–Szőce vasútállomás), de itt 2009 végén megszűnt a forgalom kihasználatlanság miatt.
Története
Az Őrségben elhelyezkedő település első okleveles említése 1286-ból származik.
Szőce község neve valószínűleg a falu, falucska jelentésű szláv selce szóból ered.[3] A falutól északra vezet az ún. Kerá út (Király út), a Magyarországról Itáliába tartó középkori út. Helyi néphagyomány szerint IV. Béla ezen az úton menekült a dalmát tengerpartra a tatárok elől, illetve itt itatta meg a lovát menekülés közben a Szőce-patakból.
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 86,9%-a magyarnak, 3,1% németnek, 0,6% cigánynak, 0,3% horvátnak, 0,3% szlovénnek mondta magát (13,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 64,8%, evangélikus 10,3%, református 2,8%, felekezet nélküli 1,2% (19,9% nem nyilatkozott).[11]
Nevezetességei
Szent András templom: római katolikus templom, román kori műemlék.
A szőcei tőzegmohás láprét az Őrségi Nemzeti Park egyik leghíresebb és legjelentősebb, fokozottan védett része, ahol természetvédelmi kutatóház is működik. A 127 ha területű természetvédelmi terület legértékesebb része a völgy alján húzódó rétek láncolata (14ha).