A hazai vasútvonalak közül a települést a Boba–Bajánsenye-vasútvonal érinti, melynek egy megállási pontja van itt. Kemenespálfa megállóhely a község keleti szélén helyezkedik el, közúti elérését a 84 126-os számú mellékút biztosítja.
Története
A község Pálfa és Martonfa egyesítésével jött létre. Martonfalva első említése 1457-ből származik. A középkorban közép- és kisnemesi birtokosoké, részben a Veszprém vármegyeiSomló várához tartozott. Később a Pálfalvay, Csáffordy, Martonfalvay családé. 1549-ben egytelkes nemeseké volt.
Pálfalva későn, csak 1467-ben jelentkezik oklevélben, ekkor a Kelédi család tartott hozzá jogot. Később is köznemeseké volt. Az 1549. évi rovásadó-jegyzék szerint Pörös Péter, Demjéndi Sandrin, Páhy Pál és Szecsődy Osvát összesen 8 jobbágyportát, 5 zsellért, 1 pusztatelket, 2 allodiális telket és 3 szolgát birtokolt. A középkori falu a mai belterület pálfai része (Fő utca) alatt lehetett.
A belterület déli szélén van az Alsómajor, más néven Martonfa. Ennek közvetlen szomszédságában kerültek elő a falu régészeti nyomai.
1733-ban Bél Mátyás "Vas vármegye leírása" című művének tanúsága szerint már állt Mártonfán felsőbüki Nagy (I.) István "tekintélyes rezidenciája". 1797-ben báró Révay Miklós inszurgens ezredes volt a település földesura, aki 1805-ben grófi címet kapott. 1820 körül a rezidenciát kibővítették és klasszicista stílusban átépítették, minden bizonnyal ekkor készült el a középső rész emeleti szakasza is. A Révay család1556-ban kapott bárói címet, majd egyes ágait 1723-ban, 1804-ben és 1805-ben grófi rangra emelték. A 19. század második felében ismét a felsőbüki Nagy família tulajdonába került a mártonfai birtok és a kúria, 1925-ben az Egyházashetyén lakó felsőbüki Nagy (IlI.) Sándornak 1200, 1935-ben pedig a kiskorú felsőbüki Nagy (VI.) Pálnak 1176 katasztrális holdas birtoka volt a településen.
A mártonfai birtokot Krenner Elek intéző vezette a két világháború között, 1927-ben aranyéremmel tüntették ki a gazdaságot kiváló mezőgazdasági eredményei miatt.[3] 1945 tavaszán a martonfai kastély területén szovjet hadifogoly gyűjtő-tábor működött.
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 96,5%-a magyarnak, 0,3% németnek mondta magát (3,5% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 58,9%, református 1,5%, evangélikus 25,3%, felekezet nélküli 2% (11,5% nem nyilatkozott).[14]
2022-ben a lakosság 92,1%-a vallotta magát magyarnak, 0,3% németnek, 0,3% cigánynak, 0,3% lengyelnek, 1,1% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (7,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 43,3% volt római katolikus, 15,6% evangélikus, 0,8% református, 0,5% egyéb katolikus, 3,6% felekezeten kívüli (36,2% nem válaszolt).[15]
Nevezetességei
Nagyboldogasszony római katolikus templom
A műemlék templom 1727-ben épült (Jókai utca 13.). Egyhajós, a hajónál keskenyebb, sokszög záródású szentélyének egyik oldalán sekrestye, a másik oldalán oratórium van. Tornya a főhomlokzat előtt áll. Bejárata egyenes záródású, kőkeretes és törtíves szemöldökű, a karzat szintjén egy egyenes záródású, a tetőszinten szellőző, a harangok szintjén félkörív záródású ablakok vannak. A főpárkány egyenes, a sarkoknál követi a lesarkított torony test formáit. A torony gúlasisakkal fedett. A hajó északi oldalán három, a déli oldalán egy kétlépcsős támpillérei, a déli oldalon félkörív záródású ablakokkal tagolt. A torony mellett a karzat feljárata toldalékszerűen megépített. A hajó két csehsüvegboltozattal, a szentély fiókos dongával és fél kupolával fedett. A karzat két pilléren álló, háromnyílásos és boltozott. Barokk berendezéséből a főoltárra helyezett Szent Borbála és Szent Katalin, kétoldalt a Szent István és Szent László-szobrok érdemelnek említést. A templomkülsőt 1968-ban tatarozták.[3]
Műemlék épület (Jókai u. 24.). Szabadon álló, középrészén emeletes, mellékszárnyain földszintes, hosszan elnyúló, téglalap alaprajzú épület. Homlokzatai részben átalakítottak, az eredeti nyílásritmust sok helyen megváltoztatták, a nyílászárókat újakra cserélték. Az egyszerű kiképzésű ablakok egykor szalagkeretesek voltak, felső részükön stilizált zárókő húzódott. A főhomlokzat szárnyrészeit átépítették - ezek nagyobb része eredetileg is gazdasági célokra szolgált a középrész földszinti részén 1 eredeti vasrácsos ablak látható, az emeleten 5 régi ablak húzódik. A hátsó homlokzat bal szárnya átalakított, középrésze a földszinten 2+2, az emeleten 4 osztású, a jobb szárnyon is 4 eredeti ablak húzódik. (Az 1980-as években a jobb oldali szárnyrész három ablakának díszes kovácsoltvas kosárrácsa még megvolt, ezek mára eltűntek.) Az oldalhomlokzatok felett magas háromszög-oromzat húzódik, amelyek alsó részén 3, felső részén 1 szalagkeretes ablak (néhol vakablak) látható.
Belsejében a kapu mögött egykor az előcsarnok húzódott, ahonnan kovácsoltvas korlátos csigalépcső vezet fel ma is az emeletre. A földszinten fiókos dongaboltozatos, stukkódíszes helyiségek sorakoznak. A kúriát igen magas, meredek nyeregtető fedi. A rezidencia mellett az egykori majorsági épületek - magtár, cselédlakások - ma is állnak. Az államosítás után termelőszövetkezeti kezelésébe került a kúria, amelyben szolgálati lakásokat helyeztek el. A leromlott állapotú épületet napjainkban is lakóházként használják.[3]
Neves szülöttei
Kiss Jenő (1913-2001) magyar-latin szakos gimnáziumi tanár.
