Közigazgatási területei délnyugati irányban egy aránylag hosszabb szakaszon érintkeznek Bejcgyertyános, és egy sokkal rövidebb szakaszon Sótony határszélével is, a két utóbbi község között fekvő Nyőgérrel ellenben nem határos.
Megközelítése
Legfontosabb közúti megközelítési útvonala a 84-es főút, amely nagyjából dél-északi irányban húzódva végighalad a területén, a lakott részeit nyugati irányból elkerülve. A falun, annak főutcájaként, észak-déli irányban a 84 155-ös számú mellékút vezet végig; Celldömölk központja felől a 8432-es, Alsóság nevű városrésze irányából a 8433-as úton közelíthető meg.
A település első, okleveles említése 1300 előttről származik. A településbe olvadt Tacskándot főleg kisnemesek lakták. Határában szőlőhegyek találhatók, hangulatos pincékkel.
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 88,1%-a magyarnak, 0,8% németnek, 1,9% cigánynak mondta magát (11,7% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 56,1%, református 1,1%, evangélikus 18,4%, görögkatolikus 0,2%, felekezet nélküli 2,8% (20,8% nem nyilatkozott).[10]
Nevezetességei
Középkori eredetű katolikus templomának titulusa: Szent Kereszt felmagasztalása. A barokk korban átalakították, ekkoriban épült a plébániaház is.