Vas vármegye déli széle közelében fekszik, néhány kilométerre Zala vármegye határától. Közigazgatási területének szélén elhalad a 7383-as út, de belterületi részeit tekintve Olaszfa zsáktelepülés, mivel közúton csak azon a 73 252-es számú mellékúton érhető el, amely Pácsony és Oszkó között ágazik ki ebből az említett útból, keleti irányban.
Története
A mai település 1941-ben jött létre két község, Kozmafa és Olaszka egyesítéséből, Kozmaolaszka néven. Mai nevét 1942-ben kapta.
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 95,7%-a magyarnak, 7,6% cigánynak, 0,5% németnek mondta magát (4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 78,3%, református 7,6%, görögkatolikus 0,5%, felekezet nélküli 2% (9,8% nem nyilatkozott).[10]