A megye turizmus szempontjából legfontosabb területe Keszthely és a Balaton 30 kilométeres partszakasza, valamint a Hévízi-tó. A vármegye fő turisztikai vonzerejét ezenkívül az érintetlen természet, a gyógyfürdők, a romantikus göcseji táj, az élő népművészet és a hagyományos falusi vendéglátás jelentik. A nagy kiterjedésű erdők kiváló túrázási lehetőséget biztosítanak.
Földrajzi értelemben a Nyugat-Dunántúl mindössze két vármegye: Győr-Moson-Sopron (4012 km²) és Vas (3337 km²) – ez együtt az ország területének 7,9%-a (Rakonczay, 1996).
2.1. A flóravidék fő jellemzője a magashegységekből leereszkedő (dealpin boreális) flóraelemek feltűnő gyakorisága. Ezek a fajok a száraz és meleg nyarakat nem tűrik, ezért itt van elterjedési területük keleti határa: a pannon flóratartományba nem lépnek át.
Ezen a vidéken van Magyarország legtöbb tőzegmohalápja:
Különösen a fenyvesekben és a mészkerülő lomberdőkben számos ritka máj- és lombosmoha faj él.
A legnevezetesebb fás szárú dealpin növény a havasi éger (zöld éger, Alnus viridis). A Kárpátokban ez a fa csak közvetlenül az erdőhatár alatt, 1500 m fölött gyakori; itt (Apátistvánfalva, Szakonyfalu) alig 300 m magasan reliktum jellegű.
2.2. A montán–szubalpin flóraelemek közül a páfrányok nevezetesek:
a hegyipáfrány(Oreopteris limbosperma) az egész területen megtalálható,
Sopron madárvilágát részletesebben Fászl Jánosbencés gimnáziumi tanár tanulmányozta. Az ő tanítványa volt Chernel István, a Savaria Múzeum 1908-ban megnyitott természetrajzi tárának első vezetője, a Magyarország madarai című, összegző könyv szerzője. Több dolgozatot írt erről a környékről Vönöczky-Schenk Jakab, a Magyar Madártani Intézet egykori igazgatója: neki köszönhető, hogy a világon harmadikként Magyarországon vezettük be a madarak tervszerű gyűrűzését.
1940-ben Csiki Ernő 730 új bogárfajt mutatott ki, ezzel a hegységből ismert bogárfajok száma 2111-re emelkedett. Ennek a szakasznak a kiemelkedő tudományszervező egyénisége Visnya Aladár volt.
A 2. világháború után a határsáv szigorú felügyeleti rendje Sopron és Kőszeg környékén is megnehezítette a kutatómunkát, ami ezeken a vidékeken valójában csak 1967-ben, az Alpokalja Természet Képe Kutatási Program részeként indult újra.