A Kárpátok 1500 km hosszúságú hegységrendszer Közép-Európa délkeleti részén. A földtörténeti újidő harmadidőszakában gyűrődött fel, az Eurázsiai-hegységrendszer tagja. Nagyrészt körbefogja a Kárpát-medencét. A hegyláncot az eltérő szerkezeti és domborzati, valamint éghajlati és vízrajzi tulajdonságok alapján a magyar földrajztudomány négy részre osztja: Északnyugati-, Északkeleti-, Keleti- és Déli-Kárpátok. (A külföldi szakirodalomban más felosztások is ismeretesek. Az Északnyugati-Kárpátok neve a nyugat-európai szakirodalomban gyakran Nyugati-Kárpátok, viszont a romániai földrajzi irodalom a Nyugati-Kárpátok nevet lényegében az Erdélyi-középhegységre használja. Az Északkeleti-Kárpátokat viszont gyakran a Keleti-Kárpátok részének tekintik Külső-Keleti-Kárpátok néven.)
A Kárpátokat földtanilag fiatal, gyűrt hegységének geológia felosztását még Hunfalvy János alkotta meg a 19. században, később pedig Lóczy Lajos finomította. Eszerint négy övezete van: a külső, homokkő- (flis-) övezet; ezen belül a mészkőszirtek öve; a központi kristályos zóna; legbelül pedig a vulkanikus övezet. A legkevésbé a mészkőövezet egységes.[1]
A hegységrendszer íves vonulata a Dévényi-szorostól az Al-Dunáig a domborzati térképeken egységesnek tűnik, a valóságban azonban az eltérő szerkezeti és domborzati, valamint éghajlati és vízrajzi tulajdonságok négy része különböztethető meg: Északnyugati-, Északkeleti-, Keleti- és Déli-Kárpátok.[2] A hegység teljes hossza 1500 km, szélessége 12 és 500 km közötti, 190 ezer km² területet foglal el. Az Alpok után ez a legkiterjedtebb hegyrendszer Európában.[1]
Legnagyobb részét homokkő hegységek alkotják. Hágói évszázadok óta fontos átjárók mint például a Vereckei-hágó. Keskeny vonulataik között erednek a Tisza forráságai és az innen érkező folyók egyesüléséből születik a Bodrog is.
A Keleti-Kárpátok(Carpaţii Orientali) a Borsa-hágótól a Tömösi-hágóig, a Prahova völgyéig húzódik, igen színes, aprólékosan tagolt, közepes magasságú kárpáti rész, itt emelkedik a Kárpátok legmagasabb vulkánmaradványa (Kelemen-havasok Pietrosz 2102 méter), de a sűrű erdők borította vonulatok felett alpesi jellegű csúcsok is magasodnak (Radnai-havasok, Nagy-Pietrosz 2305 méter).
A Déli-Kárpátok(Carpatii Meridionali) Prahova völgyétől a Temes-Cserna-Mehádia-árokig tart, a Kárpátok legegységesebb, legnagyobb átlagmagasságú szakasza, élesre faragott "várfala". Uralkodók a kristályos kőzetek (a vulkáni képződmények hiányoznak, a flis alárendelt). A Fogarasi-havasok hatalmas hegyláncában tetőzik a Moldoveanu (2544 m).
A Déli-Kárpátokot átszelő völgyek és szorosok több csoportra osztják a hegyvonulatot:
A Kárpátok íves hegyvonulatában belülről kifelé haladva négy jellegzetes szerkezeti öv különíthető el geológiailag. Ezek azonban a maguk teljességében csak az Északnyugati-Kárpátokban jelennek meg, más szakaszokon egy vagy több vonulat hiányzik.[2]
Belső-Kárpátok
Ide sorolnak minden olyan takarórendszert a Kárpátok belső oldalán, amely a kréta kor végéig kialakult. Homokkő vonulatnak is nevezik.[2]
Pienini-szirtöv
Ez a keskeny szerkezeti egység választja el a Belső- és Külső-Kárpátokat, és kialakulása idejét tekintve is köztes helyet foglal el. Mészkő vonulatnak is nevezik.[2]
Külső-Kárpátok
A hegység külső oldalát a harmadidőszakban keletkezett takarórendszerek építik fel. Kristályos vonulatnak is nevezik.[2]
Vulkáni öv
A Kárpátok legfiatalabb vonulata a vulkáni öv, amely csak a takarós szerkezetek kialakulása után jött létre.[2]
Az északra folyó Visztulát kivéve a Kárpátokból eredő folyók a Duna (mellékvizeivel együtt) és a Dnyeszter révén a Fekete-tenger vízgyűjtő medencéjéhez tartoznak.
Éghajlata hegyvidéki, döntő az adott táj tengerszint feletti magassága. Ezen belül klímája változatos. Ősztől tavaszig a medencékben és a völgyekben gyakori a köd, ugyanakkor a magaslatokon szikrázóan süt a nap. A Kárpát-medence és az Erdélyi-medence évi átlagos csapadékmennyisége 600 milliméter, a Máramarosi-havasokban évi 1700 milliméter eső esik átlagosan. A Keleti-Kárpátok jellegzetes szele a "nemere".
Növényzet
Majdnem 4000 magasabbrendű növényfajával, nagy kiterjedésű, vadregényes erdőségeivel, bennszülött és maradvány fajokban bővelkedő sziklai vegetációjával, lápjaival a Kárpátok botanikai szempontból Európa egyik legkülönlegesebb, legháborítatlanabb – és napjainkban sem tökéletesen feltárt – területe.
Állatvilág
A Kárpátok Európa fajokban leggazdagabb vidéke.
Itt található a barna medve, a farkas és a hiúz legnagyobb állománya a kontinensen. A parlagi sas európai állományának közel fele a Kárpátokban él. Egy másik igen ritka faj az európai bölény, melyből alig 400 egyed él e területen. Ma a beltenyészet fenyegeti. Rendkívül veszélyeztetett faj a zerge is, amelyből körülbelül 300, és a jávorszarvas, amelyből körülbelül 100 egyed él a Kárpátokban.
Gazdasági jelentősége
Ásványkincsei számottevőek (szén, vas- és színesfémérc), folyóvizeinek ereje pedig lehetőséget nyújt elektromos áram termelésére. A legfontosabb vízerőmű a Vaskapu-szorosban épült. Ipara változatos, olyan ipari szempontból jelentős városok találhatók a hegység területén, mint Kassa és Brassó.
További, Kárpátoknak nevezett hegyvonulatok
A különböző korok és országok földrajzi irodalma Kárpátoknak nevez néhány más hegységet is, amik azonban a modern földrajztudomány szerint nem tartoznak szorosan a Kárpátok rendszeréhez.
A Ruszka-havast és a Bánsági-hegyvidéket gyakran a Déli-Kárpátokhoz is sorolják. Mások a három nagy hegységcsoportot nem tartják a Kárpátok részének.
Szerb-Kárpátok
Szerb-Kárpátoknak (szerbülKarpatska Srbija) is nevezik a Szerb-érchegységet, amely a Bánsági-hegyvidék déli folytatását jelentő kelet-szerbiai középhegység a Dunától délre. A Szerb-Kárpátokat többnyire nem tartják a Kárpátok szerves részének.
↑Eurföldr: Nemerkényi–Móga:Gábris Gyula – Horváth Erzsébet – Horváth Gergely – Kéri András – Móga János – Nagy Balázs – Nemerkényi Antal – Pavlics Károlyné – Simon Dénes, Telbisz Tamás: Európa regionális földrajza - természetföldrajz. www.tankonyvtar.hu. ELTE Eötvös Kiadó (2014) (Hozzáférés: 2016. április 1.) (pdf)
↑Szombathy:Szombathy Viktor: Csehszlovákia (nagyútikönyv). Budapest: Panoráma. 1976. 324. o. = Panoráma nagyútikönyvek, ISBN 963-243-076-X