Hagyományosan a magyarországi szlovén kisebbség területe, de a szlovénok a Vendvidékről ma már eltűnőben vannak és a legutóbbi népszámlálási adatok alapján ma már töredékét teszik ki a lakosságnak. A többségi lakosságot főleg más településekről betelepült magyarok alkotják.
A Vendvidék egyedülálló természeti adottságokkal rendelkezik, mivel a szocializmus ideje alatt határsávként zárt terület volt, melyet elkerült az államosítás és a téeszesítés. Ma az Őrségi Nemzeti Park részeként természetvédelmi oltalom alatt áll és a határok megnyitásával fejlődésnek indult.
Kiterjedését tekintve nem kizárólag azokat a falvakat vehetjük, amelyekben jelenleg is szlovén nemzetiség él. Pável Ágoston és mások kutatásai kimutatták, hogy a Szentgotthárdtól keletre fekvő községek is éppúgy a Vendvidék részei, még ha csak magyar nemzetiségűek élnek ott. Bizonyítja ezt a falvak szlovén nevei, illetve néhány ott található szláv dülőnév, valamint elmagyarosodott szlovén családok, ugyanakkor egykori felmérések, amelyek szlovén etnikumot mutatnak ki a magyarok mellett. Tehát a Vendvidéket csupán hét településre leszűkíteni nem indokolja a szlovén nemzetiség jelenléte. A vidékkel foglalkozó prospektusok, könyvek, tájékoztatók nem közlik egyértelműen ezt a tényt, ezért sokak számára a Vendvidék Szentgotthárdtól nyugatra kezdődik, míg a többi települést gyakran helytelenül az Őrség részeinek tekintik, pedig sosem tartoztak hozzá.
Alsószölnök nemzetiségileg a legösszetettebb faluja a Vendvidéknek. Magyar, német és szlovén lakossága van, az itteni vend nyelvjárásban fordulnak leginkább elő német nyelvi elemek. Részben itt zajlott le a híres szentgotthárdi csata, amikor a falut csaknem teljesen porig rombolták. A világháború utáni kitelepítések hatására a németek nagyobbrészt kisebbségbe került a másik két nemzetiséggel szemben.
Lakossága ma már többségében magyar, de még a 20. században és azelőtt is éltek szlovének. Történelmi kapcsolatai miatt szintén a Vendvidék részének tekinthető.
A Vendvidék legnagyobb és legjelentősebb községe. Magyarország legnyugatibb pontja található itt, amelyet az ún. Hármashatárkő(Tromejnikamen) jelez, ahol Ausztria, Magyarország és Szlovénia határai találkoznak össze, de ez a hely korábban éles határát jelképezte a nyugati és keleti (szocialista) világnak, s ez elszigetelte a vidéket.
A faluban élt a magyarországi szlovének egyik legjelentősebb irodalmára Kossics József.
Felsőszölnök részét képező történelmi település. Ivánfalva néven is szerepelt, mivel a szláv nyelvekben az Iván keresztnév gyakran a János megfelelője.
A legnépesebb része a falunak, állítólag már 13. század végén említették a források. 1944-ben Vashegyalja néven egyesült Ritkaházával, két évvel később különváltak, de Permise megtartotta a Vashegyalja nevet. 1950-ben véglegesen egyesültek, s egy év múlva keresztelték őket Kétvölgy-re.
Eléggé ritkán lakott település, bár a 19. században még népesebb volt, mint Permise. 1950-ben mikor egyesítették őket, ideiglenesen a Ritkaháza nevet kapta a község.
Egykori központjában mai ott áll a haranglábja, amely 2007-ben felújításra került.
A Vendvidék legkisebb községe, a 20. század elején még háromszázan laktak a faluban. A központjában álló harangláb a faluban címerében is megtalálható. A falu az Őrség és a Vendvidék határát őrzi, végében található a táj legszebb és legértékesebb természeti értéke a láppá változott Fekete-tó, ahol a legenda szerint egy templom süllyedt el.
Nagyobbrészt magyar lakosságú, viszont temploma, amely a ciszterek korából való összefogta a vendvidéki falvakat hosszú évszázadokon át. Ezen történelmi gyökér alapján a Vendvidék részét képezi. 1950 óta Szentgotthárd része.
A legrégebbi község, a 13. század első felében említik az írásos források. Egykor Apátistvánfalva előtt a második legnagyobb községnek számított. 1983-ban Szentgotthárdhoz csatolták, jelenleg a város szlovén lakosainak nagyobb hányada itt él.
A szlovének mellett roma kisebbsége is van, amelyek többségében vend nyelvjárást beszélnek. Itt volt 1664-ben a oszmán hadsereg hídfője szemben a túlparton álló birodalmi, osztrák, francia és más csapatokkal szemben. Ekkor a falu még délebbre helyezkedett el.
Bár etnikailag nem szlovén, de történelmi és más szempontok alapján szorosan kapcsolódik a Vendvidékhez. Az itt kolostort alapító ciszter szerzetesek birtokolták a Vendvidéket és ők telepítették a szlovéneket a területre. A város gazdasági központja még ma is a Vendvidéknek.
Az 1930-as években Apátistvánfalvával egyesítették. A község neve a 19. században nem található meg a térképeken, mivel 1889-ig a Börgölin nevet viselte a település. Ezt magyarosították Balázsfalvá-ra. Az effajta névváltoztatás országszerte folyt, a Muravidéken a községek neveinek nagy részét így változtatták el.
Szentgotthárd része, szintén ciszterci birtok volt és volt szlovén lakossága, többek között ez is tekinthető a Vendvidék részének.
Egyéb kapcsolódó községek
A mostani, vagy történeti Vendvidék részének tekinthető sok más község, melynek etnikuma magyar, de régen szlovénok is lakták és voltak szlovén neveik. Ebbe pedig nemcsak Szentgotthárd, Rábakethely, vagy Zsidahegy tartoznak. A ciszterek ugyanis nem kizárólag ezekbe a falvakba telepítettek szlovéneket, vagy más szlávokat, egykor például Nagyfalva(Mogersdorf), Gyanafalva, sőt az Őrségben Velemér is többségében szlovén volt.
Kutatások szerint az 1270-es években az Őrségben 18 falu lakosságának a negyede szlovén volt. A 20. században tíz százaléknyi lakosság fordul elő több faluban Szentgotthárd környékén, melyeknek még van szlovén neve is, így Csörötneknek(Čretnik), Szalafőnek(Sola), Rönöknek(Renik, Rönik), Rábagyarmatnak(Žormot, Žörmot), vagy Kondorfának(Kradanovci), tehát a Vendvidék kiterjedését nem szűkíthetjük le a hét falura.[3]
A vidék nevének eredete
A Vendvidék területét a 19. század előtt nem illették konkrét névvel a térképek. A terület az Őrség gyepűelve volt, amíg a ciszter szerzetesek nem kezdték el művelni, s Vas vármegye és Zala vármegye osztozott a történelmi Vendvidék területén. A térség évszázadokon keresztül zárt volt, ez kedvezett a vend nyelv kialakulásának és a sajátságos murai és rábai szlovén népi kultúrának.
A lakosság eredetét illetően körülbelül a 16. században alakulhatott ki az a nézet, miszerint ők az ókorigermánvandálok leszármazottai. Ennek alapja az volt, hogy a németek (Stájerországban) „windisch” vagy „wendisch” névvel illették a szlovénokat és más szlávokat, ebből származtatják a vend név eredetét, ennek valójában a jelentése tót. Többek között Rábatótfalu egykori község német nevében maradt fenn (Windischdorf).
Bár a latin nyelvű források úgy jelölik meg a szlovén kisebbséget, hogy vandalicus, azaz vandál és a vizitációkban a vendvidéki népi tanítók által beszélt szláv nyelvet is lingua vandalicam néven jegyzik, a vidékre a vandál kifejezést sosem használták. Bár Nemesnépi Zakál György használja a vandál nevet, de csakis kizárólag az északi régióra (a mai Vendvidékre és Goričko területére): „…a' Kerka vize, A' melly a' Vandal Hegyek közt több apró patakotskákbul és forrásokbol veszi eredetét, és Hodosi,[4] Kotormanyi, Davidházi, Sanyaházi és Bajánházi[5] Helységeknek déli Határain foly keresztül…”[6] Ezt azonban hivatalos dokumentumokból nem lehet fellelni. Bizonyos, hogy néhány helyi író, olykor szlovének is, magyar nyelven használta magára a vandál kifejezést, de a vendül írott munkákban a vandál megfelelője mindig a slovenski szó volt, mellyel a lakosság saját nyelvhasználatában magát illette.
A 19. században, amikor Zalát és Vast egy egyházmegyébe egyesítették, jött létre a Vendvidék, amely kezdetben egyházi közigazgatási területként funkcionált, és ezt követően Slovenska kraina néven emlegették. Ebben az időszakban még nem kapcsolódott szorosan a vend nyelvjárás a "vend" elnevezéshez, mivel ez a megnevezés még nem volt használatos. A Slovenska okroglina kifejezést, mint a Vendvidék egyik szlovén megfelelőjét, hosszú ideig használták, egészen az első világháború végéig. A Szlovenszka krajina(Slovenska krajina) elnevezéssel a helyi nemzetiségi vezetők autonóm terület kialakítására törekedtek. Sokak szerint ez a törekvés kizárólag Magyarországon belül jelent meg, azonban valójában Jugoszlávia, azaz Szlovénia területén is fontolgatták a vendvidéki autonómia lehetőségét.
A 19. század folyamán a vendkérdés egyre inkább politikai töltetet kapott, amelyet elsősorban a magyarok és szlovén támogatóik alakítottak ki, akik magukat vendeknek nevezték, és ezt a megnevezést a lakosság is elfogadta. Az elméletek cáfolták a vendek szlovén eredetét, annak ellenére, hogy egyre többen ismerték el tudományos körökben ezt az eredetet, céljuk pedig a Habsburg Birodalomban és Magyarországon élő szlovének közötti kapcsolat megakadályozása volt, ezzel egyidejűleg a pánszlávizmus terjedésének ellensúlyozása, ami Magyarország területi veszteségével járhatott volna. Trianon után ismét felmerült a "vend nem szlovén" elmélet, ezúttal őket nem szláv, hanem a magyarokkal azonosuló kelta népcsoportként ábrázolva, és a "vendski" kifejezést alkották meg szlovén megfelelőként, alaptalanul, amit azonban csak azok a lakosok használtak önelnevezésként, akik erősen szimpatizáltak a magyarsággal. Ezek mögött a lépések mögött a magyarosítás szándéka húzódott meg, amelynek célja a szlovén kisebbség teljes beolvasztása volt a magyarok közé.
Részben ezek a politikai elméletek miatt a magyarországi szlovének önkormányzatainak vezetői ma már nem használják a Vendvidék kifejezést a területre vonatkozóan, helyette a Slovensko Porabje, magyarul pedig Szlovén Rábavidék elnevezést alkalmazzák. Ismert még a Szlovénvidék vagy Szlovén Rábamente megjelölés is. A szlovén előtagot azért illesztik hozzá, hogy megkülönböztessék a vidéket a többi Rábamenti területtől, mivel a Rábavidék kifejezés nem kizárólag a Vendvidékre vonatkozik.
A Vendvidék Magyarország legnyugatibb tája, a Nyugat-Dunántúl régióban, azon belül teljesen Vas vármegye területén. A dombvidék földrajzilag az Alpokalja részét képezi. Határát északon a Rába folyó, valamint az osztrák határ, délen a szlovén határ, keleten a Máriaújfalu[7]–Farkasfa[7]–Szalafő vonal képezi.
Az ország legnyugatibb szegletének számít. A legnyugatibb pont Felsőszölnök község, azon belül az ún. Hármashatárkő, melyet a trianoni döntés után állítottak fel közvetlenül az osztrák, szlovén és magyar határ találkozásánál. Itt kel fel a legkésőbb a nap, míg az ország legkeletibb pontján 27 perccel korábban.
Hivatalosan a rendszerváltásig Szakonyfalu számított az ország legnyugatibb pontjának, ahol egy erdészháznál még kopjafát is állítottak. Ennek kizárólagos oka az volt, hogy a Vendvidék jórésze határsávban feküdt, Ausztria és az akkori Jugoszlávia mellett, akikkel szemben az ország a szocialista rendszerben elszigetelődött, így ez a határmenti övezet nagyon zárt volt, ahol a hazafelé tartókat is ellenőriztették.
Természetföldrajz
Földtörténeti és földtani áttekintés
A Vendvidéket a miocénben (10–25 millió éve) a Szarmata-tenger borította, mely idővel beltengerré vált. A pliocénben (5–8 millió éve) a Dunántúl területén a Pannon-beltenger hullámzott, melynek medre később kiemelkedett és szárazfölddé vált. Az újonnan kialakult hegyekről, dombokról leszaladó folyók, patakok rengeteg hordalékot, főleg kavicsot terítettek szét; így alakult ki a Vendvidék kavicsos talaja. A felszín formálásában jelentős szerepe volt az Ős-Rábának is, melynek medre a felszínmozgások során egyre keletebbre tolódott. Az Alpokból lefutó kisebb vizek (Pinka, Répce stb.) szintén irányt változtattak, és együttesen építettek hordalékkúpokat. A Vendvidéket és a kapcsolódó tájegységeket pliocénkori laza üledékes kőzetek borítják, főként kavics, agyag és homok.[8]
Talajviszonyok
A Vendvidék és az Őrség földjét jellemzően kavicsos, sárga és vörös agyag alkotja, ami az utak rézsűjében és a patakmedrekben is megjelenik.[9] Az agyag a földek termőerejét nagymértékben lerontja, viszont bőséges nyersanyagot biztosít az errefelé régi hagyományokkal rendelkező fazekasságnak. Egy 19. századi feljegyzés így ír a Rábamentéről: „sovány, köves vidék”.[10] A kavicsos-agyagos talaj kedvezőtlen vízgazdálkodású, kevés benne a humusz, amit a mikroorganizmusok és földigiliszták hiánya is jelez.[11] Egyes területeken (az Őrségben is) jellemző a talaj erős erodáltsága, amihez nagyban hozzájárultak az egykori mezőgazdasági módszerek, főleg a bakhátas szántás, mivel a túl mély barázdákból az esővíz hamar kimosta a földet. A bakhaták nyomai az erdőkben (főleg a telepített fenyvesekben) és az egykori szántókon több helyen láthatók. A vidék földje, bármerre járunk, művelésre alig alkalmas rét vagy legelő.[12]
Topográfia
A Vendvidéket sűrűn behálózzák a dombsorok és patakvölgyek. A nyugatról kelet felé lejtő táj (az egész Őrség és Vendvidék) legmagasabb pontja a 413 m-es Boreča, Felsőszölnöktől délre, Borháza mellett, szlovén területen. Az országhatáron emelkedő Ezüst-hegy (Srebrni breg) 404 m magas, míg a Hármashatár(Tromejnik / Dreiländerecke) 387 m.[13][14]
Vízrajz
A terület vízfolyásai kivétel nélkül a Rába vízgyűjtőjéhez tartoznak. Természetes tó nincs errefelé, csak az apátistvánfalvi erdőben lévő „tengerszem”, amely az utóbbi időben vált szélesebb körben ismertté. Az Orfalu melletti Fekete-tó egykor természetes, nyílt állóvíz volt, mely a 19. században elláposodott. A Szentgotthárdhoz tartozó Máriaújfalu határában kialakított mesterséges tó jelentős természeti értéket képvisel.
Mesterséges vízfelületek létrehozása évszázadok óta jellemző ezen a vidéken. A ciszterciek halastavakat létesítettek a birtokaikon, hogy a böjti időszakban legyen haltáplálékuk. A jószág itatására és a földek öntözésére a vendvidéki, őrségi nép a lakóházak mellett kerített tavacskákat, ún. tókákat ásott, az esővíz és a hólé összegyűjtésére. Ezek a tókák sok helyütt ma is láthatók.
A Vendvidék igen gazdag apró forrásokban.[15] Többségük a nyári hőségben kiszárad, de esőzések és hóolvadás után újra működnek.
A Vendvidék történelme 1920-ig, a trianoni békeszerződésig a Muravidék történelmét is jelenti, minthogy annak egykori neve Vendvidék volt. 1920 után a Vendvidék történelme, már csak északi, szentgotthárdi régióra vonatkozik.
Az Őrség és a Vendvidék,Kalauz turistáknak és természetbarátoknak,Második javított, bővített kiadás, B. K. L. Kiadó, Szombathely2004. ISBN 963-86382-7-3 (Szerzők: Benczik Gyula, Gyöngyössy Péter, dr. Köbölkuti Katalin, Móricz Péter, Nagy Endre, dr. Nagy Zoltán, Orbán Róbert, Söptei Imre, dr. Vig Károly)
M. Kozár Mária:A magyarországi szlovének néprajzi szótára, Monošter-Szombathely 1996. ISBN 963 7206 620
Mukicsné Kozár Mária/Marija Kozar Mukič:Etnološka topografija slovenskega etničnega ozemlja – 20. stoletje; Slovensko Porabje/A szlovén etnikai terület néprajzi topográfiája – 20. század; Szlovénvidék,Ljubljana-Szombathely1984. Az adatokat 1979 júliusa és 1983 júliusa között gyűjtötték. A tanulmányért szakmailag a szerző felelős.
Nemesnépi Zakál György: Eőrséghnek Leirása ugymint: Annak Természete, Története, Lakosai ezeknek szokásai, nyelvszokása. a' mellyeket öszve szedegetett Nemes-Népi Zakál György: 1818-dik Esztendőben, Kiadja: Fertő Hanság Nemzeti Park Igazgatósága 2002ISBN 9630095041