A buddhizmus és a római világ

A buddhizmus elterjedése és a kereskedelmi útvonalak az 1. században

Az ókori klasszikus és a keresztény írók művein keresztül ismeretes a buddhizmus és a Római Birodalom egymásra gyakorolt hatása.

Pandiai küldöttség

A római történelmi krónikák beszámolnak arról, hogy egy Porusz (Pandion, Pandia[1] vagy Pandita) nevű indiai király követséget küldött Augustus császárnak valamikor az i. e. 22 és i. e. 13 között. A követség egy bőrre tetovált diplomáciai levéllel érkezett és az egyik tag felgyújtotta saját magát Athénban, hogy a hitét demonstrálja. Az ügy hatalmas szenzációt keltett, amelyről Damaszkuszi Nikolausz is beszámolt, aki találkozott a követséggel Antiokheiában (a mai Antakya közelében, Törökországban). Erről az esetről Sztrabón (XV,1,73 [2]) és Cassius Dio (liv, 9) is írt. Az öngyilkos követnek sírhelyet emeltek, amely látható volt még Plutarkhosz idejében.

A buddhista kultúra és a kereszténység előtti ókori Görögország

Jézus idejében, vagy röviddel utána: Gautama Sziddártha szobra gréko-buddhista stílusban, a mai Pakisztánban (lásd még: Gandhára művészete)

Jézus idejére Buddha tanításai már elterjedtek India legnagyobb részén és eljutottak Srí Lankába, Közép-Ázsiába és Kínába.[3] A tanítások között akadnak hasonlóak az öt évszázaddal később született keresztény erkölcsi parancsokhoz. Ezek közé tartozik például az élet szentsége, a másokkal való együttérzés, az erőszakmentesség elve, az adakozás és az erények gyakorlása.

Will Durant amerikai író szerint, mivel Asóka király az i. e. 3. században hittérítőket küldött több külföldi országba, köztük Egyiptomba és az ókori Görögországba is, lehetséges, hogy ezek előkészítették a terepet a keresztény tanításokhoz.[4]

Maurja prozelitizmus

Asóka király hívta össze a Harmadik buddhista tanácskozást i. e. 250 környékén Pataliputra városában (ma Patna). A tanácskozást Moggaliputta Tissza szerzetes vezette. A tanácskozás célja a szangha megtisztítása volt, főleg a nem buddhista aszkétáktól, akiket a királyi patronázs vonzott. A tanácskozást követően buddhista misszionáriusok indultak útnak az ismert világ minden tája felé.

Asóka rendeletei közül néhány megemlíti a buddhizmus terjesztése érdekében tett erőfeszítéseket a hellenisztikus világban, amely akkortájt összefüggő egységet alkotott egészen Indiáig. Ezekből világos képet kapunk a hellenisztikus területek politikai szervezeteiről: a főbb görög uralkodók neveiről, fővárosairól. Ezen állítások szerint sok uralkodó kapott buddhista hittérítést: II. Antiokhosz szeleukida uralkodó (Szeleukida Birodalom - i. e. 261–246), II. Ptolemaiosz (Egyiptom - i. e. 285–247), II. Antigonosz makedón király (Makedónia - i. e. 276–239).

"A dharma hódítását megnyertük itt, a határokon és 5400–9600 km-re innen is, ahol a görög király Antiokhosz uralkodik, azon túl, ahol a négy király Ptolemaiosz, Antigonosz, Magasz és Alexander uralkodik, ahogy délen is, ahol a Csolák, a Tamilok és a Tamraparnik (Srí Lanka) uralkodnak." (Asóka rendeletei, 13. kő bevésés, S. Dhammika).

Ezen felül, páli források szerint, Asóka néhány misszionáriusa görög buddhista pap volt, ami jól mutatja a közeli vallásos párbeszédet a két kultúra között:

"Amikor thera (idősebb) Moggaliputta, a hódító (Asóka) vallásának felvilágosítója, véget vetett a tanácskozásnak (harmadik) (...) ő előre küldte az idősebbet, egyet ide, egyet oda: (...) és Aparantakához (a "nyugati országokba" Gudzsarátnak és Szindh-nek felel meg) elküldte a göröghöz (Iona - görögül beszélő) (...)". (Mahávamsza XII).

Nem egyértelmű, hogy ezek az érintkezések milyen hatással voltak a másik félre, ám néhány szerző állítása szerint ebben az időben már elkezdődött a szinkretizmus a buddhizmus és a hellenisztikus gondolkodás között. Kimutatható buddhista közösségek jelenléte ebben a világban, főleg Alexandriában (Alexandriai Szent Kelemen szerint) és a keresztény kort megelőző terapeuta szerzetesrendjénél (valószínűleg a páli "théraváda szó torzulásából"[5]). Ezek majdnem teljes mértékben a buddhista aszketizmusból merítettek[6] és lehettek közöttük akár Asóka misszionáriusai közül is.[7] Találtak buddhista sírköveket is Alexandriában, melyeket a dharma kerékkel díszítettek.[8] A buddhisták alexandriai jelenléte a következő következtetésre ad okot: "Később ezen a helyen hozták létre a legtöbb aktív keresztény központot".[9]

A buddhista kultúra nyugati terjeszkedése

Buddh tanításai északnyugati irányban továbbterjedtek a Pártus Birodalom területére is. Buddhista sztúpa maradványok maradtak fenn az egykor a selyemút mentén fekvő Merv városában is (a mai Türkmenisztán területén).[10] Szovjet régészeti csapatok Merv közelében feltárták egy ősi buddhista kolostor maradványait, köztük egy óriási buddharúpát, azaz Buddha-szobrot. An Si-kao és más pártus nemes fontos szerepet játszott a buddhizmus távol-keleti terjesztésében.

A Nyugat ismeretei a buddhizmusról

Gautama Sziddhártha születése, Gandhára, 2-3. század

Nyugaton már egészen korán volt valamiféle fogalmuk a buddhizmusról. A 2. században Alexandriai Szent Kelemen a következőket írta Buddháról:[11]

„εἰσὶ δὲ τῶν Ἰνδῶν οἱ τοῖς Βούττα πειθόμενοι παραγγέλμασιν. ὃν δι’ ὑπερβολὴν σεμνότητος ὡς θεὸν τετιμήκασι. - görög - [Az indiaiak között vannak olyan filozófusok is, akik Buddha előírásait követik, akit Istenként tisztelnek különleges szentsége miatt.]”

Ugyanebben a szövegben Szent Kelemen szintén elismerte a baktriai buddhistákat (srámanák) és az indiai gimnozófusokat, amiért hatással voltak a görög gondolkodásra.[11]

Szintén ismert volt ebben a korban Buddha születésének története: a Carrhae-i Arkhelaosz (278) szövegeinek egy töredéke megemlíti Buddha születésének körülményeit, valamint Szent Jeromos (4. század) is azt írja, hogy Buddha "egy szűz oldalából fogant". Májá déví azután szülte Buddhát, miután álmában egy bódhiszattva eljövetelét látta a Tusita mennyországból egyenesen a méhébe. Ez a történet párhuzamokat mutat Jézus születéstörténetével, amelyben Szűz Mária és a Szentlélek szerepel.

A buddhizmus és a gnoszticizmus

A korai 3-4. században keresztény írók, mint például Hippolütosz és Epiphaniosz írtak egy bizonyos Szkítiánoszról, aki ellátogatott Indiába i. sz. 50 körül. Útjáról a "Két igazság tana" című művel tért vissza Európába. Jeruzsálemi Szent Cirill szerint Szkítiánosz tanítványa (Terebinthusz) "Buddhaként" mutatkozott be.[12]) Terebinthusz ellátogatott Palesztinába és Júdeába, majd végül Babilonban telepedett le, ahol átadta a tudását Mani prófétának. Ezzel megteremtette a manicheizmus alapjait.[13]

Kapcsolódó szócikk

Jegyzetek

  1. Nagy Nikoletta. Ázsia és Afrika országainak középkori történelme (2014). Hozzáférés ideje: 2015. március 29. 
  2. Strabo
  3. Latourette, Kenneth Scott. A History of Christianity, 274. o. (1975) 
  4. 1. Will Durant, The Story of Civilization: Our Oriental Heritage, Part One (New York: Simon and Schuster, 1935), 1. kötet, 449. o.
  5. Zacharias P. Thundy nyelvész szerint
  6. "Zen living", Robert Linssen
  7. "The Original Jesus" (Element Books, Shaftesbury, 1995), Elmar R Gruber, Holger Kersten
  8. Tarn, The Greeks in Bactria and India
  9. Robert Linssen, Zen living
  10. Foltz, "Religions of the Silk Road", 47. o.
  11. a b Clement
  12. Tere
  13. Jeruzsálemi Szent Cirill, Kateketikai tanítás 6.

Források

  1. Strabo: Strabo on the immolation of the Sramana in Athens, 73. bekezdés
  2. Clement: Clement of Alexandria "The Stromata, or Miscellanies" Book I, 15. fejezet
  3. Tere: Cyril of Jerusalem, katektikai előadás 6
  4. Porphyry: Porphyry "On abstinence from animal food" IV. könyv, 17. és 18. bekezdés

További információk

Read other articles:

Arterial road in Hamilton, Ontario, Canada Ukrainian Orthodox Cathedral of St. Vladimir Barton Street is an arterial road in the Lower City of Hamilton, Ontario, Canada. It's also the longest street (21.0 km) in the city. It starts at the north end of downtown at Locke Street North and is a two-way street that stretches eastward through a number of different and varied communities in the city and ends in Winona at Fifty Road just west of the Hamilton/Niagara regional boundary. The street...

 

Battle of the First War of Scottish Independence Sack of Berwick (1296)Part of the First War of Scottish IndependenceDate30 March 1296[1]LocationBerwick-upon-Tweed55°46′30″N 2°00′47″W / 55.775°N 2.013°W / 55.775; -2.013Result English victoryBelligerents Kingdom of Scotland Kingdom of EnglandCommanders and leaders William, Lord Douglas Robert, Baron CliffordStrength 10,000 soldiers[2]12,000 civilians[3] 30,000 soldiers5,000 horses[...

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Maret 2016. Danau Butong terletak di kawasan desa Butong Kecamatan Teweh Selatan Kabupaten Barito Utara Provinsi Kalimantan Tengah. Luas area danau ini sekitar 2.475 Hektare. Danau butong merupakan danau terbesar di bandingkan 3 danau lainya di Kalimantan Tengah yai...

For the historical period, see Space Age. For a chronological guide, see Timeline of spaceflight. Part of a series onSpaceflight History History of spaceflight Space Race Timeline of spaceflight Space probes Lunar missions Applications Earth observation satellites Spy satellites Communications satellites Military satellite Satellite navigation Space telescopes Space exploration Space tourism Space colonization Spacecraft Robotic spacecraft Satellite Space probe Cargo spacecraft Human spacefli...

 

Public, college-prep, day & boarding school in Yuzhong District, Chongqing, ChinaBashu Secondary School巴蜀中学LocationYuzhong District, ChongqingChinaInformationTypePublic, College-prep, Day & BoardingMottoJustice and Honesty (公正誠樸)Established1933PrincipalLi Xiaoke (李潇珂)GenderCoeducationalEnrollmentmore than 10,000LanguageChinese and EnglishCampusUrban, 900 acres (3.6 km2)Color(s)   White & VioletTuition1750 RMB ($271.32) day 2350 RMB ($364.34) bo...

 

Railway station in Kawachinagano, Osaka Prefecture, Japan Shionomiya Station汐ノ宮駅Shionomiya StationGeneral informationLocation1-3, Shionomiyachō, Kawachinagano-shi, Osaka-fu 586-0011JapanCoordinates34°28′1.5″N 135°34′45.4″E / 34.467083°N 135.579278°E / 34.467083; 135.579278Operated by Kintetsu RailwayLine(s) Nagano LineDistance28.8 km from Ōsaka AbenobashiPlatforms1 side platformConnections Other informationStation codeO22WebsiteOfficial websi...

Hungarian swimmer The native form of this personal name is Jakabos Zsuzsanna. This article uses Western name order when mentioning individuals. Zsuzsanna JakabosZsuzsanna Jakabos in 2012Personal informationNationality HungaryBorn (1989-04-03) 3 April 1989 (age 34)Pécs, Baranya, HungaryHeight1.82 m (6 ft 0 in)Weight65 kg (143 lb)SpouseIván PetrovSportSportSwimmingStrokesMedleyClubPécsi Atlétikai ClubCollege teamUniversity of Nevada, Las Vegas Medal re...

 

2006 Japanese filmCrayon Shin-chan: The Legend Called: Dance! Amigo!Theatrical release posterWritten byYoshito Usui (original manga)StarringAkiko YajimaMiki NarahashiKeiji FujiwaraSatomi KōrogiProductioncompanyShin-Ei AnimationDistributed byTohoRelease date April 15, 2006 (2006-04-15) Running time92 minutesCountryJapanLanguageJapanese Crayon Shin-chan: The Legend Called: Dance! Amigo! (クレヨンしんちゃん 伝説を呼ぶ 踊れ!アミーゴ! Kureyon Shin Chan: Densetsu...

 

Former EMU of the London Underground R Stock CP (red) and R (white) stock District line trains at Upminster stationIn service1949–1983SuccessorD78 StockSpecificationsCoupling systemWedglock between units (see text)Stock typeSurface stockNotes/references London transport portal The London Underground R Stock electric multiple units were used on London Underground's District line from 1949 to 1983. Composed of new cars and converted Q38 Stock trailers, the cars were built and convert...

Large art storage facility Geneva FreeportPorts Francs et Entrepôts de GenèveGeneral informationTown or cityGenevaCountrySwitzerlandCoordinates46°11′17″N 6°07′34″E / 46.1881°N 6.1262°E / 46.1881; 6.1262Websitegeneva-freeports.ch Geneva Freeport (French: Ports Francs et Entrepôts de Genève SA) is a warehouse complex in Geneva, Switzerland, for the storage of art and other valuables and collectibles. It is the oldest and largest freeport facility, and the...

 

Gottlieb Conrad Christian Storr Gottlieb Conrad Christian Storr (16 Juni 1749 – 27 Februari 1821) adalah seorang dokter, kimiawan dan naturalis asal Jerman. Pada 1768, ia meraih gelar dokterandes dari Universitas Tübingen, dimana dari 1774 sampai 1801, ia menjabat sebagai profesor kimia, botani dan sejarah alam.[1] Referensi ^ Curtis Schuh’s Biobibliography of Mineralogy. The Mineralogical Record Diarsipkan 2013-03-26 di Wayback Machine. biographical information Pen...

 

Machine Head discographyMachine Head live in 2006. From left to right: Phil Demmel, Robb Flynn, and Adam DuceStudio albums10Live albums2Video albums1Music videos15EPs2Singles13 Machine Head is an American heavy metal band formed in 1991 by vocalist/guitarist Robb Flynn and bassist Adam Duce. They have released ten studio albums, two live albums, one extended play, one video album, and thirteen singles. Later that year, Logan Mader and Tony Costanza were hired as guitarist and drummer respecti...

2004 novel by Scott Westerfeld This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: The Secret Hour – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (August 2015) (Learn how and when to remove this template message) The Secret Hour The Secret Hour first edition cover.AuthorScott WesterfeldCover artistKamil Vojn...

 

В Википедии есть статьи о других людях с фамилией Лоррен. Луи-Жозеф Ле Лорренфр. Louis-Joseph Le Lorrain Дата рождения 19 марта 1715(1715-03-19) Место рождения Париж Дата смерти 24 марта 1759(1759-03-24) (44 года) Место смерти Санкт-Петербург Подданство  Королевство Франция Жанр историческая ...

 

Die Bildung einer Reichsvereinigung der Juden in Deutschland wurde am 4. Juli 1939 durch die 10. Verordnung zum Reichsbürgergesetz von den nationalsozialistischen Machthabern angeordnet, in die alle Personen, die nach den Nürnberger Gesetzen als Juden galten, zwangsweise eingegliedert wurden und dafür Pflichtbeiträge entrichten mussten. Diese Reichsvereinigung stand ab September 1939 unter Kontrolle des Reichssicherheitshauptamtes (RSHA) beziehungsweise der Gestapo und hatte deren Anordnu...

Unitary authority area in England This article is about the local government district. For the main settlement, see Milton Keynes. For the built-up area, see Milton Keynes urban area. Place in EnglandCity of Milton KeynesCity, borough, unitary authority areaMotto(s): By knowledge, design and understandingCity of Milton Keynes, shown within Buckinghamshire and EnglandCoordinates: 52°07′N 0°46′W / 52.117°N 0.767°W / 52.117; -0.767Sovereign stateUnited Kingdo...

 

Geographic feature of Niger This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Geography of Niger – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (April 2013) (Learn how and when to remove this template message) Geography of NigerContinentAfricaRegionWestern AfricaCoordinates16°00′N 08°00′E / ࿯...

 

1978 Soviet drama film by Roman Balayan Lone WolfDVD coverDirected byRoman BalayanWritten byRoman BalayanIvan MikolaychukIvan TurgenevStarringMikhail GolubovichCinematographyVilen KalyutaEdited byYelena LukashenkoMusic byVolodymyr HubaProductioncompanyDovzhenko Film StudiosRelease date 1978 (1978) Running time77 minutesCountrySoviet UnionLanguageRussian Lone Wolf (Russian: Бирю́к, romanized: Biryuk) is a 1978 Soviet drama film directed by Roman Balayan. It was a part of the Of...

Halaman ini mengandung konten pornografi. Baca Wikipedia: Kebijakan dan pedoman sebelum memulai Wikipedia tidak disensor. Gambar atau rincian yang terdapat dalam artikel ini mungkin bersifat grafis atau tidak pantas demi memastikan kualitas artikel dan liputan lengkap tentang pokok bahasannya. Untuk informasi selengkapnya lihat halaman Wikipedia penyangkalan isi dan opsi untuk tidak melihat gambar. Baca juga: nasihat untuk orang tua. Ilustrasi sanggama kaki pada penis seorang pria. Footjob ad...

 

『オフィーリア』英語: Ophelia作者ジョン・エヴァレット・ミレー製作年1851年 - 1852年種類油彩、キャンバス寸法76.2 cm × 111.8 cm (30.0 in × 44.0 in)所蔵テート・ブリテン、ロンドン 『オフィーリア』(英: Ophelia)は、1851年から1852年にかけて制作されたジョン・エヴァレット・ミレーによる絵画である。 ロンドンにあるテート・ブリテン美術...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!