Tajvani buddhista szerzetes hagyományos öltözékben és bambusz kalapban
Tajvanban a buddhizmus a legfőbb vallás. A tajvani emberek a mahájánabuddhista irányzatot, a konfucianizmus és a taoizmus helyi gyakorlatait követik leginkább.[1] Ezen belül egy kis csoport a kínai buddhista tanításokat és egyházi szervezetet támogatja, ám nem feltétlenül tartják be az egyéb ázsiai hagyományokban szokásos önmegtartóztató gyakorlatokat. A lakosság mintegy 90%-a vallja magát buddhistának.[2] A buddhizmus egyik helyi sajátossága a vegetarianizmus.
A tajvani kormányzás különbséget tesz taoizmus és buddhizmus között és a jelentései szerint a követők létszáma közel azonos (2005-ben a 23 milliós lakosságból 8 millió buddhistát és 7,6 millió taoistát számoltak). A magukat taoistának valló tajvaniak valójában a buddhizmusra épülő kínai hagyományos vallás szinkretikus gyakorlatait követik. A magukat buddhistának vallók helyi vallásokat is követhetnek, amelyekben szintén hódolnak olyan buddhista alakok előtt, mint Kuanjin vagy Maitréja és szintén vegetáriánus étrendet tartanak.
Négy helyi buddhista tanítót a tajvani buddhista „négy mennyei király” személyéhez kapcsolnak. A hozzájuk kapcsolódó intézmények jelentősek az országon belül. Ezek a következők:
Közülük többre is hatással volt az ún. humanista buddhizmus (人間佛教), amely Jin Sun (印順) személyéhez kapcsolódó teológiai megközelítés, amely a tajvani buddhizmus egyik sajátossága. Ma már világszerte vannak követőik és oktatási központjaik és a történelmi relációt megfordítva az újkorban a tajvani buddhisták játszottak fontos szerepet a buddhizmus felélesztésében Kínában.
A humanista buddhizmus közvetlenebb kapcsolatot igyekszik teremteni a buddhista közösségek és a társadalom egésze között. Másik elnevezése a társadalmilag elkötelezett buddhizmus, amely olyan módon próbál elérni fejlődést a társadalomban, hogy részt vesz például a környezetvédelmi és különböző emberi és állati jogokkal foglalkozó csoportok mozgalmaiban. A tajvani buddhista intézmények többsége nagy hangsúlyt fektet erre a megközelítésre.[3][4]
A mai buddhista intézmények társadalmi célú feladatokban vesznek részt, például oktatási intézményekben és kórházakban segítenek, illetve katasztrófák esetén sietnek a károsultak szenvedésien enyhíteni.[5] Ez a megközelítés az új generációk teljes támogatását élvezi.
Bizonyos intézmények között előfordultak viták azzal kapcsolatban, hogy a buddhizmusnak milyen szerepet kell betöltenie a politikában. Általánosságban a buddhista intézmények nem támogatják, hogy tagjaik részt vegyenek a politikában. Például a Fo Kuang San buddhista iskola bátran támogatja az olyan értékeket, mint egyenlőség, szabadság és észszerűség, azonban ez még nem feltétlenül sodorja őket a politika területére.[6] A legnépszerűbb buddhista intézmények tagjai a középosztályhoz tartoznak.[7] Ez a társadalmi réteg a gazdasági sikerek jelentős haszonélvezőjének számít, amely által az ide tartozó polgároknak több a szabadidejük és szívesebben vesznek részt társadalmi érdekű tevékenységekben, amelyről úgy vélik, hogy értelmet ad az életüknek.
A buddhista iskolák hozzájárulnak a kulturális eseményekhez is és különféle művészeti képzéseket tartanak - például kalligráfia vagy tánc.[8] Nem csak a buddhista intézmények támogatják közvetlenül a társadalmat, de úgy tűnik, hogy a kultúrába fektetett hangsúly által beszivárognak az emberek mindennapi életébe. Ezáltal közelebb kerülnek az emberek a buddhista tanításokhoz és lecsökken a szakadék a szerzetesek és az apácák, valamint a világi emberek között. Ez hozzájárul az emberek közösségbe vetett hitébe és erősíti az önazonosság érzetét.
Története
Korai évek
Vej Csueh, Tajvan egyik népszerű hagyományos csan buddhista tanítója.
A buddhizmus a Holland Formosa (holland gyarmati uralom) idején érkezett először Tajvan szigetére a kínai Fucsien és Kuangtung tartományokból. Az 1624 és 1663 közötti gyarmati korszakban nem támogatta a kormányzás a buddhizmust és a bálványimádatot korbácsolással és száműzetéssel bűntette a holland törvény.[9] 1662-ben Kuo Hszing-je, a kínai a Ming-dinasztia egyik hadvezére visszafoglalta Tajvant a hollandoktól. Fia Cseng Csing alapította a sziget első buddhista templomát. Ebben az időben a buddhizmust még nem gyakorolták széles körben és a buddhista szerzetesek szerepe csupán a temetésekkel és megemlékezésekkel kapcsolatos eseményekre korlátozódott.[10]
1683-ban a Csing-dinasztia foglalta el Tajvant és nagy számban érkeztek szerzetesek Fucsienből és Kuangtungból, hogy főleg Kannonbodhiszattvának építsenek templomokat. Tajvanon buddhista egyházról a 19. századig azonban még nem beszélhetünk.
Japán kor
Amikor Tajvan a Japán Birodalom részét képezte (1895–1945), több japán buddhista iskola érkezett Tajvanba, hogy saját buddhista tanításait hirdesse. Ezek közé tartozott a kegon (華厳宗), a tendai (天台宗), a singon (真言宗), a rinzai (臨済宗), a szótó (曹洞宗), a dzsódo (浄土宗), a dzsódo sin (浄土真宗) és a nicsiren (日蓮宗) buddhizmus. Közben a tajvani buddhista templomok többsége elkötelezte magát a három központi templom valamelyike mellett - az északi (Jueh-mej-hegy, 月眉山), a középső (Fa-jun templom, 法雲寺) vagy a déli (Kaj-jüan templom, 開元寺).
Japán gyarmatként Tajvan erős japán buddhista hatás alá került. Több templom kényszer mellett állt be a japán hagyományvonalak követőjének, amelyek közül többről nem lehetett tudni, hogy mi a státusza. A kínai népvallást a japán uralommal szembeni ellenállásnak tekintették. Megkísérelték bevezetni, hogy a szerzetesek is házasodhassanak (ahogy Japánban), azonban ez a törekvés kudarcot vallott. A cölibátus betartása és a vegetarianizmus is a japánellenes tüntetés részévé vált.
Második világháború
Miután Japán elveszítette a második világháborút, Tajvan a Csang Kaj-sek vezette Kínai Köztársaság uralma alá került, amely ellentétes politikai nyomáshoz vezetett. 1949-ben több kínai szerzetes menekült Tajvan szigetére a Csang haderőkkel együtt, akiket kedvező eljárásban részesített az új kormányzat. Ebben a korban a buddhista intézmények a kormány által irányított kínai buddhista szövetség irányítása alá kerültek (kínai: 中國佛教會). A szövetség hatalma az 1960-as években legyengült, amikortól megengedték a független buddhista szervezetek létrehozását.
Az egyik legelső magán buddhista központ hálózatot Hszing Jün hozta létre, aki először az 1950-es években vált népszerűvé egy új rádióműsorral végül 1967-ben alapította meg a Fo Kuang San mozgalmat. Egy másik kiemelkedő fontosságú személy, Cseng Jen apáca volt, aki Jin Sun tanítványaként megalapította a Cu Cse alapítványt (慈濟), amely ma Tajvan legfontosabb jótékonysági szervezete. Alakja hatalmas mértékben járult hozzá a tajvani szangháról (buddhista közösség) kialakult képhez. Kórházakat működtet és szervezete világszerte nyújt segítséget katasztrófák áldozatainak. Az 1999-es földrengésre adott határozott és gyors fellépése nagy elismerést hozott Cu Cse számára, ellentétben a tajvani kormánnyal, amelyet sok kritika ért a tétlensége miatt.
Az 1980-as években a buddhista vezetők nyomást gyakoroltak a tajvani oktatásügyi minisztériumra, hogy módosítsanak bizonyos jogszabályokon annak érdekében, hogy létrejöhessen egy buddhista egyetem. Ennek az lett az eredménye, hogy az 1990-es években, a „tajvani csodaként” is emlegetett gazdasági fellendüléssel összhangban egy tucat felsőfokú buddhista oktatási intézmény létesült az országban, amelyek különböző buddhista vezetőket követtek. Ezek közé tartozott a Cu Cse Egyetem, a Hszüan-Csuang Egyetem, a Huafan Egyetem, a Fo Kuang Egyetem, a Nanhua Egyetem és a Dharma Dob Buddhista Főiskola. Az oktatási minisztérium szabályzata tiltja az elismert főiskolák és egyetemek számára, hogy azok megköveteljék a vallásos hitet vagy gyakorlatot, emiatt ezek az intézmények nem sokban különböznek a többi intézményektől.
↑The Politics of Buddhist Organisation in Taiwan, 1989-2003: Safeguarding the Faith, Building a Pure Land, Helping the Poor by Andre Laliberte. Review by Scott Pacey
The Chine Journal, No. 53, Celebrating the Universities Service Centre for China Studies 217-219. o. (University of Chicago Press, Jan 2005)
218. o.]
↑David Schak and Hsin-Huang Michael Hsiao, « Taiwan’s Socially Engaged Buddhist Groups », China perspectives [Online], 59 | May - June 2005, Online since 1 June 2008, connection on 2 September 2012. URL : http://chinaperspectives.revues.org/2803 pg4
↑Democracy's Dharma: Religious Renaissance and Political Development in Taiwan by RichardMadsen Review by: Scott Pacey The China Journal, No. 60 , pp. 203-205 (University of Chicago press, July 2008) 203].
↑David Schak and Hsin-Huang Michael Hsiao, « Taiwan’s Socially Engaged Buddhist Groups », China perspectives [Online], 59 | May - June 2005, Online since 1 June 2008, connection on 2 September 2012. URL : http://chinaperspectives.revues.org/2803. pg 12
Chandler, Stuart. Establishing a Pure Land on Earth: The Foguang Buddhist Perspective on Modernization and Globalization. University of Hawaii Press, 2004.
Laliberte, Andre. "The Politics of Buddhist Organizations in Taiwan: 1989-2003" RoutledgeCurzon, 2004.
Madsen, Richard. Democracy's Dharma: Religious Renaissance and Political Development in Taiwan. University of California Press, 2007.
David Schak and Hsin-Huang Michael Hsiao, « Taiwan’s Socially Engaged Buddhist Groups », China perspectives [Online], 59 | May - June 2005, Online since 1 June 2008, connection on 2 September 2012. URL : http://chinaperspectives.revues.org/2803
