Tathatá

A tathatá (szanszkrit, páli तथता tathatā; kínai: 真如) a buddhizmusban egy központi fogalom, amelynek különös jelentősége an a zen buddhizmusban. Gyakran használatos még a dharmatá kifejezés, amely a tathatá szinonimája. A tathatá leggyakoribb magyar fordítása "ilyenség" vagy "így-ség".[1]

A hagyományok szerint Gautama Buddha életében úgy utalt magára, hogy a Tathágata, amely jelenthet "aki így ment" (tathá-gata) vagy "ekként távozott" (tathá-ágata).[2] A tathatá központi fogalomként a tíz ilyenség megbecsülését fejezi ki bármely pillanatban. Mivel semelyik pillanat sem ugyanolyan, mindegyiket külön meg lehet ízlelni, attól függetlenül, hogy az "jó" vagy "rossz".

A korai buddhista szövegekben a tathatá a nibbáná egyik aspektusa.[3]

Zen

A zen történetekben a tathatát a legegyszerűbben mindig a leghétköznapibb dolgokban fedezik fel, úgy mint a mezőn átsuhanó szél, vagy amikor valaki felragyog az arcán megjelenő mosoly hatására. A zen hagiográfia szerint Sákjamuni Buddha közvetlenül Mahákásjapának adta át a tathatá tudatosságát. Ezt a történetet a "Virág példázat" tartalmazza.[4] Egy másik történetben Buddha azt kérdezte a tanítványaitól, hogy "Milyen hosszú az emberi élet?" Amikor egyikőjük sem tudta a helyes választ, azt felelte nekik, hogy "Lélegzetvételnyi ideig tart".[5] Buddha a dolgok mulandóságának igaz természetét fejezte ki, amelyben minden egyes pillanat különbözik a többitől.[6]

Thich Nhat Hanh zen mester a következőt írta: "Az emberek általában csodának tartják a vízen járást vagy a lebegést. Pedig szerintem az igazi csoda nem a vízen járás vagy a lebegés, hanem a földön járás. Minden nap csodában veszünk részt, amelyet észre sem veszünk: a kék ég, a fehér felhők, a zöld levelek, a gyermek kíváncsi, fekete szemei - a mi saját szemünk. Mind egy csoda."[7]

Mahájána buddhizmus

A tathatá fogalma a kelet-ázsiai mahájána hagyományban az alapvalóságot jelenti szavak helyett. Az "A hit feléledése a mahájánában" című 5. századi kínai mahájána írás részletesen leírja a koncepció lényegét: "Az ilyenség az eredeti formájában fenséges tulajdonságokkal bírt. A legmagasabb bölcsességet testesíti meg, amely beragyogja az egész világot, igaz tudással bír, amelyben a tudat csupán a saját létében pihen. Örök, áldott, saját léte a legtisztább egyszerűség, élénkítő, elnémíthatatlan, szabad... Mivel ezzel az összes tulajdonsággal rendelkezik, nem szenved hiányt semmiben, a Tathágata méhe és a dharma teste ".[8]

Jegyzetek

  1. Nyitrai Gábor: Természetes Gyógymód a Spirituális Betegségre. A-Buddha-Ujja, 2009. [2015. február 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. február 25.)
  2. Oxford dictionary of Buddhism; 296. o.
  3. Thanissaro Bhikkhu, The Paradox of Becoming, 167. o.
  4. Buddha felmutat egy virágot. Buddhizmus.net. (Hozzáférés: 2015. február 25.)
  5. Anchor books 1994, 24. o.
  6. Molloy, M. "Experiencing The World's Religions." 130. o., Mayfield Publishing Co., 1999.
  7. Archivált másolat. [2015. február 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. február 25.)
  8. Berry, T. "Religions of India: Hinduism, Yoga, Buddhism" 170. o. Columbia University Press, 1992. - [1]

Kapcsolódó szócikkek

Read other articles:

Flachbatterie Eine Flachbatterie ist eine ursprünglich von Paul Schmidt entwickelte Batterie, in der drei Zellen in Reihe hintereinandergeschaltet sind. Kommen Zink-Kohle-Zellen zum Einsatz, lautet die IEC-Bezeichnung dieser Batterie 3R12. Kommen Alkali-Mangan-Zellen zur Anwendung, lautet die Bezeichnung 3LR12. Während des Zweiten Weltkriegs wurde sie auch als Zink-Luft-Batterie hergestellt. Der Pluspol liegt an der kurzen Anschlusszunge, der Minuspol entsprechend an der langen Zunge. Durch...

 

العلاقات المصرية الإيطالية   مصر   إيطاليا تعديل مصدري - تعديل   العلاقات المصرية الإيطالية، هي العلاقات الخارجية الثنائية بين كل من جمهورية مصر العربية والجمهورية الإيطالية. بدأت العلاقات بين الدولتين منذ نهاية الدولة البطلمية والجمهورية الرومانية، وبعد ذلك

 

Jozef Samasa Cardeal da Santa Igreja Romana Arcebispo de Eger Info/Prelado da Igreja Católica Atividade eclesiástica Diocese Arquidiocese de Eger Nomeação 25 de julho de 1873 Predecessor Dom Béla Bartakovič Sucessor Dom Ludovít Szmrecsányi Mandato 1873 - 1912 Ordenação e nomeação Ordenação presbiteral 23 de julho de 1852 Nomeação episcopal 26 de junho de 1871 Ordenação episcopal 30 de julho de 1871por Dom János Simor Nomeado arcebispo 25 de julho de 1873 Cardinalato Criaç...

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Desember 2022. Ludwig TrautmannLahir(1885-11-22)22 November 1885Dachsbach, JermanMeninggal24 Januari 1957(1957-01-24) (umur 71)Berlin Barat, JermanPekerjaanPemeranTahun aktif1912–1953 Ludwig Trautmann (22 November 1885 – 24 Januari 1957) ...

 

Este artigo não cita fontes confiáveis. Ajude a inserir referências. Conteúdo não verificável pode ser removido.—Encontre fontes: ABW  • CAPES  • Google (N • L • A) (Agosto de 2016) Este artigo carece de reciclagem de acordo com o livro de estilo. Sinta-se livre para editá-lo(a) para que este(a) possa atingir um nível de qualidade superior. (Agosto de 2010) Malambo, dança folclórica argentina Danças folclóricas são f...

 

Prangko bergambar Sultan Hasanuddin mengenakan Passapu Passapu atau Patonro adalah sebuah penutup kepala yang berupa lilitan kain khas masyarakat Makassar. Patonro telah ada sejak abad ke-7. Kemunculan Passapu tidak terlepas dari budaya Melayu seperti Sumatera, Padang, dan Malaysia. Meskipun begitu, penutup kepala di setiap daerah tersebut memiliki nama tersendiri. Patonro mulai dikenakan pada masa Kerajaan Gowa yang ke-10. Saat itu Kerajaan Gowa dipimpin oleh Raja I Manriwagau Daeng Bonto Ka...

Free online media library PexelsType of businessGmbHAvailable in28 languagesFounded2014HeadquartersGermanyArea servedworldwideOwnerCanvaFounder(s)Bruno Joseph, Ingo JosephCEOClifford Obrecht, Bruno JosephIndustryStock photography, Stock footageEmployees40URLwww.pexels.com Pexels is a provider of stock photography and stock footage. It was founded in Germany in 2014 and maintains a library with over 3.2 million free stock photos and videos. History Pexels was founded by twin brothers...

 

Quá trình Penrose trong vùng lân cận của một ngôi sao rất nhỏ đang quay. Một hạt phân rã thành 2 phần trong vùng sinh công, với bán kính r (nét đứt). Hạt số 2 phân rã để phản xạ khỏi bề mặt của ngôi sao và phân rã một lần nữa ở cùng khảng ah. Quá trình này tiếp tục vô thời hạn và làm phát sinh sự không ổn định theo cấp số nhân (theo cấp số nhân). Hypothetical mechanism for extracting energy...

 

Statutory corporation in Victoria, Australia VicRoadsCorporation overviewFormed1 July 1989 (1989-07-01)Preceding agenciesRoad Construction AuthorityRoad Traffic AuthorityDepartment of TransportTypeJoint VentureEmployees3,006 (June 2018)Minister responsibleMelissa Horne, Minister for Roads and Road SafetyParent departmentDepartment of TransportKey documentTransport Integration Act 2010Websitevicroads.vic.gov.auAgency IDPROV VA 2982Footnotes[1] VicRoads is a government jo...

2002 American filmCypherPromotional movie posterDirected byVincenzo NataliWritten byBrian KingProduced by Paul Federbush Wendy Grean Casey La Scala Hunt Lowry Starring Jeremy Northam Lucy Liu Nigel Bennett Timothy Webber CinematographyDerek RogersEdited byBert KishMusic byMichael AndrewsDistributed byPandora CinemaMiramax FilmsRelease date August 2, 2002 (2002-08-02) Running time95 minutesCountriesUnited States CanadaLanguageEnglishBudget$7 million[1]Box office$898,365 ...

 

vteCastle Eden Railway Legend Hartlepool Dock & Railwayto Haswell Wellfield Hartlepool Dock & Railwayto Hartlepool Wingate GrangeColliery Hutton Henry Colliery GNEC&HJRto Ferryhill Wingate Hurworth Burn Wynyard Thorpe Thewles Thorpe Thewles Viaduct Clarence Railwayto Ferryhill & Shildon Clarence Railwayto Stockton & Norton-on-Tees Tees Valley Lineto Eaglescliffe Durham Coast Lineto Stockton Bow...

 

Turkic ethnic group primarily living in Turkey and Northern Cyprus Not to be confused with Turkic peoples. TurksTürklerMap of the Turkish people around the worldTotal populationc. 80 millionRegions with significant populations Turkey  60,000,000 to 65,000,000[1][2]  Northern Cyprus  315,000a[3]Modern Turkish diaspora:  Germany3,000,000 to over 7,000,000[4][5][6][7] United States1,000,000–3,000,000 ...

Part of the Irish Rebellion of 1798 This article includes a list of general references, but it lacks sufficient corresponding inline citations. Please help to improve this article by introducing more precise citations. (August 2011) (Learn how and when to remove this template message) Battle of CastlebarPart of the Irish Rebellion1887 print depicting the Castlebar RacesDate27 August 1798LocationCastlebar, County Mayo53°51′39″N 9°17′56″W / 53.8608°N 9.2989°W...

 

126th season in existence of West Ham United West Ham United 2021–22 football seasonWest Ham United2021–22 seasonWest Ham line up at the London Stadium before their Europa League semi-final game against Eintracht FrankfurtCo-chairmenDavid Sullivan, David Gold and Daniel KřetínskýManagerDavid MoyesStadiumLondon StadiumPremier League7thFA CupFifth roundEFL CupQuarter-finalsUEFA Europa LeagueSemi-finalsTop goalscorerLeague: Jarrod Bowen (12)All: Jarrod Bowen (18)Highest home attendance59,...

 

1965 song by the BeatlesYou're Going to Lose That GirlCover to 1969 Japanese single releaseSong by the Beatlesfrom the album Help! Released 6 August 1965 (UK) 13 August 1965 (US) Recorded19 February, 30 March 1965StudioEMI, LondonGenreRockLength2:20LabelParlophone, Capitol, EMISongwriter(s)Lennon–McCartneyProducer(s)George Martin You're Going to Lose That Girl[nb 1] is a song by the English rock band the Beatles from their 1965 album and film Help! Credited to the Lennon–McCartney...

City in Mount Lebanon GovernorateDhour El Choueir ضهور الشويرCityDhour El Choueir road - 1947Dhour El ChoueirLocation within LebanonCoordinates: 33°54′43.32″N 35°42′32.54″E / 33.9120333°N 35.7090389°E / 33.9120333; 35.7090389Country LebanonGovernorateMount Lebanon GovernorateDistrictMatn DistrictElevation1,200 m (3,900 ft)Time zoneUTC+2 (EET) • Summer (DST)UTC+3 (EEST)Dialing code+961 Dhour El Choueir (Arabic: ضهور ...

 

Asmat-KamoroPersebaran Papua Tengah Papua Selatan PenggolonganbahasaTrans–NuginiNugini Tengah dan SelatanAsmat-Kamoro Portal Bahasa L • B • PWBantuan penggunaan templat ini Rumpun Bahasa Asmat-Kamoro adalah sebuah rumpun bahasa dari rumpun bahasa Trans-Nugini yang dituturkan oleh suku Asmat dan suku-suku yang terkait di bagian Papua Selatan. Dipercaya, rumpun bahasa ini adalah hasil dari persebaran orang Asmat di sepanjang pantai selatan pulau Papua, karena mereka memilik...

 

ニール・ラッカーズNeil Rackers ワシントン・レッドスキンズ時代のラッカーズ基本情報ポジション プレースキッカー生年月日 (1976-08-16) 1976年8月16日(47歳)出身地 アメリカ合衆国ミズーリ州セントルイス身長: 6' 1 =約185.4cm体重: 207 lb =約93.9kg経歴大学 イリノイ大学NFLドラフト 2000年 / 6巡目全体169位初出場年 2000年初出場チーム シンシナティ・ベンガルズ所属歴 2000...

  لمعانٍ أخرى، طالع روبرت لوسون (توضيح). هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (فبراير 2019) روبرت لوسون معلومات شخصية الميلاد 23 مارس 1901  ملبورن  الوفاة 28 نوفمبر 1974 (73 سنة)   ملبورن  الجنسية أسترا...

 

ZDFinfo Fernsehen zum Mitreden Fernsehsender (Öffentlich-rechtlich) Programmtyp Spartenprogramm (Sonstiges)[1] Empfang DVB-C, DVB-S, DVB-S2, DVB-T2, IPTV Bildauflösung 576i (SDTV)720p (HDTV) (ZDFinfo HD)1080p (DVB-T2 und Streaming) Sendestart 27. August 1997 (als ZDFinfobox)5. September 2011 (als ZDFinfo) Sitz Mainz, Deutschland Deutschland Sendeanstalt Zweites Deutsches Fernsehen Marktanteil 1,8 % (2023)[2] Liste von Fernsehsendern Website ZDFinfo ist ein deutsch...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!