A település nevét először 1353-ban említik források Ratk, Rathk alakokban. 1403-ban az elnevezés a falu két részére utal: Alsowrathk és Felsewrathk. A név Fényes Elek munkáiban Rátk[3] és Ráth[4] formában fordul elő, a hivatalos helységnévtárakban 1863-tól Rátka, mai nevét pedig 1903-ban kapta a községnevek törzskönyvezése során. A közeli Mura folyóra utaló előtag a Zemplén vármegyeiRátkától való megkülönböztetést szolgálta.[5]
A falu a 14. század közepén több nemes (így Miklós bán, Rathky Gergely fia Gál) és a veszprémi püspökség tulajdona. 1403-ban a területet ZsigmondSzécsi Miklósnak adományozta. A 15. század végén ismét a Rathkyaké a vidék, majd a 16. század folyamán más birtokosai is voltak a településnek (Zichy, Nagy, Lengyeli és Szentlászlói család).
A török támadásaitól sokat szenvedett a falu, az 1570-es évektől puszta, és hosszú időre az is maradt. A török hódoltság alatt nem települt újra. 1691-ben hallunk újra a községről, ekkor Rathky Gáspár és Dániel elzálogosították báró gyöngyösi Nagy Ferenc vicekapitánynak. 1717-ben a helység a kanizsai javak részeként Szapáry Miklósé lett. Ebben az időben a település erdőjét említik, mely termő esztendőkben 30 sertés makkoltatását tudta biztosítani. 1733-ban ismét pusztának mondják a falut. A területet 1770-ben telepítették be. Összesen 37 fő élt itt, ők csupán némi jószágot tartottak és csekély kukoricát termeltek.
Az 1777-es információk szerint a lakosság az irtásokon termelt kukoricából kilencedet adott. Más terményük nem volt, de a szomszéd határbeli szőlőkön napszámhoz jutottak az emberek. Egy év múlva Rátka Szemenyefiliája.
1802-ban a birtokos a településen Inkey Imre. A parasztok elsősorban még mindig állattenyésztéssel - birka- és szarvasmarhatartással - foglalkoztak. 1830-ban már 142 ember élt a faluban, nagy része magyar anyanyelvű. A következő években új jövedelemforrás jelent meg, mivel szőlőket telepítettek a hegyen. Országút melletti település lévén a fuvarozásból is lehetett némi bevételre szert tenni. A polgári korban is az Inkeyek tulajdonában maradt a település. Később Rüdt-Collenberg Veiprecht Hugó gróf kezére került, aki 1945-ig birtokosa is maradt a falunak.
Az első világháború előtt a csaknem nincstelen férfilakosság nagy része Ausztriába járt dolgozni, mások hat hónapos summás munkára szegődtek el. A trianoni békeszerződés folytán a damasi határból 50 holdat a községhez csatoltak, így határmenti faluvá vált.
A második világháború után 1945-ben megalakult a földosztó bizottság. A kevés felosztható föld feszültséget okozott, emiatt a község területén lévő erdők egy része is kiosztásra került.
1947 óta van autóbusz-összeköttetése a falunak.
1948-ban a község hatosztályos iskoláját államosították. Ma sem iskola, sem óvoda nincs a faluban.
1949-ben 164 házban 769 ember élt, s külterületi lakott helyként ehhez kapcsolódott a murarátkai szőlőhegy 90 háza 379 fővel. Azóta a népesség fokozatosan csökkent. Jelenleg a község lakossága 286 fő.
1953-ban kapott villanyt, 10 esztendővel később törpe vízművet a falu.
1959-ben Művelődési Házat adtak át. 1960-tól könyvtár is működik a településen. Orvosi rendelő 1960-tól áll a betegek rendelkezésére, napjainkban hetente egyszer rendel itt a háziorvos.
1960-ban a kiépített belterületi utak és utcák aránya 50% volt, mára szinte valamennyi út (98%) burkolt, portalanított. Vezetékes vízzel ellátott a község szinte minden háza. A szervezett hulladékgyűjtés és -ártalmatlanítás megoldott.
A 2011-es népszámlálás idején a nemzetiségi megoszlás a következő volt: magyar 78,9%, cigány 17,6%, horvát 2,2%. A lakosok 77%-a római katolikusnak, 6,7% felekezeten kívülinek vallotta magát (14,7% nem nyilatkozott).[15]
↑Fényes Elek. Magyarországnak ... mostani állapotja .... Pest: Fényes Elek, 516. o. (1836)
↑Fényes Elek. Magyarország geographiai szótára. Pest: Fényes Elek, 281. o. (1851)
↑Mező András. Adatok a magyar hivatalos helységnévadáshoz. Nyíregyháza: Bessenyei György Tanárképző Főiskola Magyar Nyelvészeti Tanszéke, 319. o. (1999)