Érdekesség, hogy a települést érintette volna az 1847-ben tervezett Sopron-Kőszeg-Szombathely-Rum-Zalaszentgrót-Nagykanizsa vasútvonal.[3]
Története
Véged formában 1247-ből való az első ismert említése. Birtokosa akkor a Ják nemzetségből való Zlaudus veszprémi püspök volt. Örökösei a Ják nemzetségből kerültek ki egészen a 14. századig. 1325-ben Károly Róbert Sitkey Kopasznak adományozta. 1346-ban vásártartási jogot kapott, ám az okirat arra enged következtetni, hogy a település már az Árpád-korban is rendelkezett ezzel a kiváltsággal, csak időközben elvesztette azt. 1418-ban a helyi egyház kérésére búcsúengedélyt kapott Véged. 1508-ban már a vámszedés joga is megillette, így lényegében mezővárossá fejlődött.
A törökök először 1532-ben dúlták fel, az ezt követő békés időszakban azonban tovább gyarapodott. Az 1570-es évektől viszont folyamatosan ostromolták a törökök, így a lakosság nagyrészt elmenekült és a szomszédos mocsaras területeken keresett menedéket; a földeket ezután már csak ritkán művelték. 1665-ben a Sitkey család kezéből az Esterházyakhoz került a település, amely 1670-ben teljesen lakatlanná vált.
Véged 1735-től kezdve települt újra, elsősorban környékbeli lakosokkal. Így a szomszédos Baltavár birtokosa, Festetics József és a sok végedi birtokos között folyamatos háborúskodás folyt. Mindazonáltal a település gyorsan fejlődött, 1754-ben a jáki templom mintájára készült román templom helyén egy újat építettek, ám egyházilag Zalabér alá rendelték. A 18. századra a helyi iskola is megszerveződött. A 19. században azonban lényegesebb fejlődés nem történt, mivel Véged több nagybirtokos kezében volt, akik nem akartak beruházni mások hasznára.
1809-ben Bonaparte Napóleon csapatai jártak a faluban. Egy 1834-es tűzvészben temploma leégett, de már 1836-ra újra is építették. 1907-ben vette fel Véged a Zalavég nevet, mivel a korábbi nevet a falu lakossága csúfolkodásra alkalmasnak találta. 1913-ban nyílt meg a Zalabér–Sárvár vasútvonal, amely nagyban elősegítette Zalavég fejlődését és iparosodását. Egy leágazó mellékvágány bekapcsolta a hálózatba a mikosdpusztai uradalmat is.
Az 1945-ös földosztás alkalmával nagy mennyiségű földet osztottak ki, illetve a mikosdpusztai majorságban lengyárat és állami gazdaságot hoztak létre. Az életszínvonal látványosan javult. 1949-ben posta, 1962-ben kultúrház épült. A villanyt azonban csak 1963-ban vezették be teljesen Zalavégre. Autóbusz 1968-tól jár a községbe. Az 1970-es évekre Zalavég behozta korábbi hátrányát, ám az ekkori iparfejlesztési terv a meglévő kis ipart is át kívánta csoportosítani Zalaszentgrótra. 1975-ben megszűnt a vasút, amely a település fejlődésének ütőere volt, és a rendszerváltáskor a lengyár is bezárt. Az 1990-es évektől a falu nagyban próbált új utakat keresni a fejlődésben elsősorban a turizmusban, ám az elzártsága mindezidáig komoly visszatartó erőnek mutatkozott.
A 2011-es népszámlálás idején a nemzetiségi megoszlás a következő volt: magyar 92,9%, cigány 6,55%. A lakosok 88,9%-a római katolikusnak, 2,97% reformátusnak, 1,9% felekezeten kívülinek vallotta magát (5,1% nem nyilatkozott).[11]