Közvetlenül Zalaegerszeg mellett fekszik, a 7405-ös út mentén. Közigazgatási területén ágazik ki az említett útból a központja keleti részén a 7409-es út észak-északnyugati irányba; kicsit délebbre a 74 112-es út Hottó felé, nyugati irányba, illetve a déli határvidékén ugyancsak nyugatnak a 74 113-as út, amely Bödére vezet. Teskánd területén ér véget a Nagylengyelről induló, Babosdöbréte érintésével idáig húzódó 7407-es út is.
Története
Első említése 1271-ből származik Tuskánd néven, ebből később Töskánd lett. Nevének eredete egy török személynévből származik. Egerszeg várához tartozott. 1728-ban Teskánd ákosházi Sárkány Gábornak, nemes Patay Istvánnak és boldogfai Farkas János özvegyének, sidi Sidy Dorottyának az örökölt és tényleges birtoka.[3]
1925-ben körjegyzőséget kapott. Mai életében meghatározó Zalaegerszeg közelsége.
A településen polgárőrség működik.[4]
A településen 2003. december 14-én időközi polgármester-választást (és képviselő-testületi választást) tartottak,[9] az előző képviselő-testület önfeloszlatása miatt.[13] A választáson az előző polgármester is elindult, és megerősítette pozícióját.
A 2011-es népszámlálás idején a nemzetiségi megoszlás a következő volt: magyar 98%, német 1,4%. A lakosok 65,7%-a római katolikusnak, 3,87% reformátusnak, 1,44% evangélikusnak, 7,47% felekezeten kívülinek vallotta magát (21% nem nyilatkozott).[14]
A település az irodalomban
Érintőlegesen szerepel a település Bödőcs Tibor humorista első regényében, a zalai vidéki helyszínek sokaságát felvillantó Meg se kínáltak című kötetben (a 34. fejezetben).