Zalaegerszeg délkeleti szomszédságában fekszik, a legközelebbi szomszédja dél felől Búcsúszentlászló. Területének keleti felén áthalad a Pölöske-Alsónemesapáti között húzódó 7363-as út, de belterületi része zsákfalunak tekinthető, mert közúton csak az előbbi útból nyugat felé kiágazó 73 226-os úton érhető el.
Története
A település több évezredes létét igazolja, hogy a község mostani legmagasabb pontján, melyet Oláhvárosnak hívnak, csiszoltkő-korszaki szerszámok kerültek elő (pl.: késő neolit korból származó kőbalta).
Első ismert írásbeli említése 1270-ből való. A XIV. században már egyre nagyobb számban kisbirtokos Hetésiek birtokolják. 1513-ban már elismert nemes község, melyet 10 egytelkes nemes birtokol.
Lakói a török gyakori portyázása miatt települtek át a jelenlegi védett völgybe. E korban az 1554-es jegyzőkönyvek tanúsága szerint még temploma és plébániája van, ami nyomtalanul elpusztult. 1718 óta Búcsúszentlászlófiliája.
A tősgyökeres, régebbi születésű nemeshetésiek a jelenlegi utcanevek helyett, ma is a régi elnevezéseket használják. A házcsoportok egy részét „saroknak” mondják, és az ott megtelepült családokról nevezik Kámán, Magyar, Czigány saroknak. Kivételt képez a Főszeg, és a Kokasdomb. A község déli részén fekvő Oláhváros nevét a török időkben ide települt szlávokról kapta, akiket egységesen oláhoknak hívtak akkoriban.
„…Kámán Ferencnek, Bolla Ádámnak, Jánosa Benedeknek, Jakabfi Györgynek, másik Mihályi Györgynek, Lóránt Benedeknek, Kardos Istvánnak, Balassi Jánosnak… Hetés birtokot, és a környező többi helység gondozását… engedtük, és engedélyezését jónak láttuk, hogy t. i. kétszer országos vásárt tarthassanak a Mi szabad és királyi városaink jogai alapján Hetés határában, ahol Szent László király tiszteletére kápolna áll…”
A török háborúk után a község gyorsan megerősödött. 1785-ben már 131 házból állott (a szőlőhegyi lakhelyeket is beleértve) 686 lakossal.
A törökök kiűzése után a nemesi, kuriális község, kiváltságait 1848-ig megtartotta. Nemeshetés életébe beírta nevét Kossuth kebelbarátja, Széchenyi István hitszónoka, barátja, Gasparics Kilit. Ő toborozta a szabadságharcba a táj és a Muravidék fiataljait.
1935-ben a pacsai járásban fekvő kisközség területe 1165 hold volt, a 249 lakóházban 1083 lakos élt. Ezután a lakossága folyamatosan emelkedett 1941-ig, amikor 1102 lakosa volt. 1959-ben megalakult a tsz. 1970-ben a körzetesítési koncepció következtében a község önálló tanácsát integrálták a Bucsuszentlászlói Közös Községi Tanácsba, s Nemeshetés az ún. „szerepkör nélküli” községek sorsára jutott. Ekkor már csak 775 lakost írtak össze. Azóta a fogyás és az elvándorlás együttesen oly mértékű, hogy a mai lakosság már fele sincs a kétszáz évvel ezelőttinek.
A 2011-es népszámlálás idején a nemzetiségi megoszlás a következő volt: magyar 98,4%, cigány 1,6%. A lakosok 81%-a római katolikusnak, 1,2% reformátusnak, 4,8% felekezeten kívülinek vallotta magát (10,5% nem nyilatkozott).[10]
Nevezetességei
Messze környéken egyedülálló építmény a puritán stílusú római katolikus templom, mely már a XXI. századot vetítette előre építése kezdetén is. Koroncz László, bucsuszentlászlói plébános szellemi irányítása mellett, a még létező szocializmus egyházellenes időszakában, javarészt lakossági összefogással épült 1974-től 1976-ig. A teljes egészében vasbeton építmény bejárata feletti felirat szimbolikusan a templom illetve a hit időt állását hirdeti: „Állom a vihart!”
A templomkertben látható a zalahalápi bazaltoszlopról készült emlékmű, melynek márványtáblája őrzi az I. és II. világháborúban elhunyt hősi halottak nevét.
A község központjában látható a Falukút, amit a régi nemeshetésiek Angyalok Kútjának neveztek. A legenda szerint, amikor az angyalok a bucsuszentlászlói templomba vitték a Szűzanya szobrot – melynek a csodálatos gyógyulásokat tulajdonítják – ezen a helyen pihentek meg, s hogy szomjukat oltsák forrást fakasztottak. A kút a mai napig is – ellentétben a környező kutakkal, amelyek talajvízzel tápláltak – bő vizű forráskút. A kút tőszomszédságában áll az Ezer Éves Kereszténységünk Emlékkeresztje, amely 2001-ben állíttatott.
A belterület elhagyása után a Piros Kereszt, majd egy 100 éves kőkereszt érintésével vezet az út Búcsúszentlászlóra. Az út a Dunántúl egyik legnagyobb összefüggő szelídgesztenyését is érinti, amely a Balkán-félszigetről átterjedt gombás fertőző betegség következtében jelentős károsodást szenvedett. A községet övező erdőkben a túrázó nagy- (szarvas, őz, vaddisznó) és apróvadakkal találkozhat. A számtalan itt fészkelő madárfaj mellett a rendkívül ritka és fokozottan védett rétisas is megfigyelhető. A különböző gombafajok mellett a nagyon értékes és keresett vargánya is fellelhető. Az erdei séták alkalmával a táj szinte érintetlen szépségében, a nyugalomban és csendben, a százados bükkerdőkben és fenyvesekben gyönyörködhetünk.