A település területe már a neolitikum időszakában is lakott volt. A rézkor idején az ún. bádeni kultúra népe élt ezen a vidéken, emlékeik Szigetcsép és Szigetújfalu határából kerültek elő. Őket követte az ún. harangedényes kultúra képviselőinek megjelenése a térségben, akik sűrű rajokban lepték el a Csepel-szigetet. A hozzájuk köthető leletek Szigetszentmiklóson Háros területéről, Lakihegyről, valamint az Auchan áruház alatti területekről kerültek elő nagyobb számban, de az M0 autópálya építése során az Üdülő-sor környékén is feltárták temetkezési helyeiket. Még több lelet került elő a város területéről a bronzkorból, mégpedig a Vatya-kultúra időszakából; a leletek tanúsága szerint ekkor a helyi népesség száma meglehetősen gyarapodott.[3]
Ásatások alapján valószínűsíthető, hogy kelta és ókori római, ill. kora és késő középkori település állt a mai város területén.
A településen végzett kutatások alapján, az őskor óta lakott helyen a honfoglaló magyarok fejedelmi törzse telepedett meg Árpád vezetésével. A sziget nevét Árpád főlovásza, Csepel ispán (aki itt telepedett le) kölcsönözte.
A Kossuth utcai református templom bővítése során 2012-ben ásatásokat végeztek, melyek során kiderült, a mai templom helyén már az Árpád-korban is templom állt.[4]
Szigetszentmiklós nevét elsőként 1264. október 14-én IV. Béla levele említette, melyben ír az akkori falu templomáról is. A tatárok pusztítása nyomán ez a helység elnéptelenedett, helyén a hagyomány szerint a Ráczkevei-szigeten megtelepített rácok alapítottak új települést 1440 táján. A mohácsi vész után ez a falu is elpusztult, a 17. század elején magyarok költöztek ide.
Az 1634–1635 évi török kincstári adólajstromukban a kövi (ráczkevei) járás községei között volt feltüntetve; ekkor 14 házzal szerepelt.
A református egyház az 1626-29. években már jelen volt a településen. 1731–1739 között Patai János, a Dunamelléki református egyházkerület szuperintendense (püspöke) a helységben lakott és lelkészkedett. Az első református templom építési ideje ismeretlen, annyi ismert, hogy 1798-ban helyreállították. Tornyát az 1853 évi nagy vihar ledöntötte, 1875-ben építették újra. A második világháborúban helyreállíthatatlanul megsérült a templom, a romokat 1948-ban bontották el. Az új templom alapkövét 1987-ben tették le, a gyülekezet négy év múlva, 1991-ben vehette birtokba.[5]
A hagyomány szerint 1707-ben, a rácok támadása alkalmával épült cinteremben húzta meg magát a lakosság Szőlős és Háros községek menekült lakosságával együtt.
Az 1715 évi összeíráskor 42, 1720-ban pedig 70 adóköteles magyar háztartást vettek föl e helységben.
1770-ben a Mária Terézia-féle úrbéri rendelettel kapcsolatban 73 16/32 negyedik osztályú úrbéri telket mutattak ki a településen. A 20. század elején még a település birtokában volt egy régi ezüst pecsétnyomó, keresztüllyukasztott fogantyúval, e pecsétnyomó még abból az időből származott, amikor a községbíró a helység pecsétjét a nyakába akasztott zsinegen hordta. A pecsétnyomón levő címerkép egy rúddal keresztülszúrt bárányt ábrázolt. A rúd végén kereszt volt, míg a helység 20. század eleji pecsétjén buzogány.
Az 1838, 1850 és 1876-os években árvíz pusztított a helységben.
A határrendezés, illetőleg a tagosítás, 1862-ben történt. 1848-ig a település a ráckevei uradalomhoz tartozott, majd a 20. század elején a királyi család ráckevei uradalma volt a helység legnagyobb birtokosa.
A község határában feküdtek egykor Háros és Szőlős elpusztult települések; előbbi a nagy Duna, utóbbi a Soroksári-Duna-ág mellett. Mindkét település templomának a romjai láthatók voltak az 1800-as évek végéig. Ugyancsak mindig a községhez tartoztak a központtól távoli lakott helyek: Hárossziget, Felsőbuczka, és Felsőtag is. A megye-határvonalak 1950-es hivatalos rendezésekor a Szigetszentmiklós fennhatósága alá került Felsőtagra - főleg a Ráckevei-Duna és a Kavicsos-tó partjára - sok csepeli épített nyaralót. Lakihegy egy középkori csepeli gyümölcsösbirtokból felfejlődve - ide-oda vándorló birtokjogokat követően - 2002-ben került Szigetszentmiklóshoz és ekkor épült meg Csepel-Háros határában, szintén a város külterületén az Auchan Sziget áruház. Lakihegyet a helyiek továbbra is falusias elkülönülő exklávé területként tartják nyilván és - a sok egyéb városrész ellenére egyedüliként - ezt jelzi a Szigetszentmiklós-Lakihegy helységtábla is.
1898-ban a lakihegyi dunai árvízvédelmi gát építésekor őskori agyagedényeket találtak, ezek akkor a református iskola tulajdonába kerültek.
A település és környezete a Kádár-rendszer idején stratégiai fontosságú része volt az országnak, a közelben volt repülőgép-, autó- és acélgyár, katonai repülőtér, laktanya, valamint számos ipari és katonai létesítmény. A kiemelt szerepet az is jelzi, hogy a Duna-menti gátrendszer szigetszentmiklósi szakasza helyenként két-három méterrel magasabb, mint más szakaszok.[forrás?] A város fejlődésére komoly hatást gyakorolt a fénykorában közel 10 ezer embert foglalkoztató Csepel Autógyár is.[6] Az üzem dolgozói számára a József Attila lakótelep, majd a Szent Miklós úti lakótelep 1950-1982 között épült.[7][8] (Előbbi 1955 óta viseli a költő nevét.[9])
Szigetszentmiklós 1986-ban kapott városi rangot.
A város kedvelt célpontja a (Budapestről kitelepülő) szuburbanizációs rétegeknek, ezért is erősödik az utóbbi időben a település kertvárosi, kisvárosi jellege. A város rendezési tervein is főként a fent említett két lakóövezeti formának szántak helyet a helyi önkormányzat szakemberei. A lakosság a 21. század első évtizedében negyedével gyarapodott.
Jelentős a környék idegenforgalma és a szuburbanizációs folyamatok mellékhatásaként emelkedik a térség gazdasági szerepe is. Az M0-s körgyűrű mentén kiépült leshegyi ipari park folyamatos növekedése és számos nagyvállalat letelepedése Szigetszentmiklóson az ország munkahelyekkel legellátottabb régiói közé emeli a várost. Érdekességképpen megemlíthető, hogy a városban munkát vállalók számottevő része a Csepel-sziget többi településeiről ingázik, a város lakosai közül sokan inkább jellemzően budapesti munkahelyeken dolgoznak.[forrás?]
Szigetszentmiklós határában észlelték Magyarországon először az agresszíven terjeszkedő harlekinkatica egy egyedét (egy áttelelő példányt), 2008 februárjában.[10]
Részei
Szigetszentmiklós integrált városfejlesztési stratégiája[11][halott link] az alábbi településrészeket különbözteti meg a lakosság mentális érzetére hivatkozva.
Lakótelep
Falu
Bucka (alsó és felső)
Lakihegy
Duna-part
Ragád
A helyiek további városrészeket is megkülönböztetnek.
Gyártelep
Sóshegy
Északi üdülő terület
Páskom (alsó és felső)
Cuczor-sziget
Felsőtag
Paptag
Háros
Vásártér
Haszontalan
Leshegy
A Gyártelep, a Cuczor-sziget, és Felsőtag kivételével az utóbbiak jobbára egykori dűlőnevek. Manapság mezőgazdasági területek, illetve ipari-kereskedelmi egységek találhatóak rajtuk.
Az integrált városfejlesztési stratégia megállapítja ugyanakkor, hogy a lakosság mentális városrész-térképei nem fedik le a város egészét, mint az a fenti felsorolásból is látható.
A 2024-es önkormányzati választás érdekessége volt a településen, hogy kilenc polgármesterjelöltet vettek nyilvántartásba, ami abban az évben országos rekord volt (a baranyai Nagydobszával és a nyírségi Sényővel holtversenyben). [Nagydobszán egyébként eredetileg tízen jelöltették magukat, csakúgy, mint Győrben is, de egyikük (illetve Győrben két jelölt) nyilvántartásba vételét elutasították.][18]
Szigetszentmiklós lakosságát és területét tekintve a Csepel-sziget legnagyobb települése (a fővárost nem számítva), továbbá Pest vármegye harmadik legnépesebb települése.
Nemzetiségi kötődés
magyar: 91,3%
német: 0,6%
szlovák: 0,6%
cigány: 0,5%
bolgár: 0,2%
ukrán: 0,1%
ismeretlen: 8,5%
2022-ben a lakosság 85,8%-a vallotta magát magyarnak, 0,9% németnek, 0,6% cigánynak, 0,4% románnak, 0,2% bolgárnak, 0,2% ukránnak, 0,1-0,1% lengyelnek, görögnek, szlováknak, ruszinnak, horvátnak és szerbnek, 4,1% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (14% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál).
Több nemzetiségnek van működő kisebbségi önkormányzata a településen (bolgár, cigány és német).
Vallás
A város hagyományosan református, ám napjainkban legtöbben római katolikusnak vallják magukat.
Több keresztény felekezet is rendelkezik templommal a településen.
2022-ben vallásuk szerint 17% volt római katolikus, 10,5% református, 1,3% görög katolikus, 0,7% evangélikus, 0,2% ortodox, 1,9% egyéb keresztény, 0,6% egyéb katolikus, 21,2% felekezeten kívüli (46,3% nem válaszolt).[23]
Érdi Szakképzési Centrum Csonka János Műszaki Technikum
Sziget Suli Általános Iskola
Közlekedés
Megközelítés gépkocsival
Az M0-s autóút (körgyűrű) mindkét Csepel-szigeti lehajtója felől könnyedén elérhető a település.
Budapestet és Szigetszentmiklóst három főbb útvonal köti össze: a Csepel-sziget régi gerincútjának tekinthető 5101-es út, a Csepel-Hárostól induló 51 101-es számú mellékút, valamint az előbbiek tehermentesítését segítő új gerincút, az 5102-es út; ezek Csepelen a II. Rákóczi Ferenc útban folytatódnak, illetve egyesülnek. A város külterületei között húzódik még, az 5101-es és 5102-es utakat, valamint az M0-st összekötő 5103-as út is.
A Csepel-sziget délebbi települései felől a sziget keleti és nyugati oldalán húzódó útvonalakon Szigetszentmiklóson áthaladva, illetve az új Csepel-szigeti gerincúton érhető el a főváros.
A 38-as busz, a 238-as busz és a 278-as busz Csepel, Szent Imre térről Szigetszentmiklós központjáig közlekedik. A 279-es, a 279B, a 280-as és a 280B busz Lakihegyről az Auchan és a Leshegyi Ipari Park érintésével járják be Szigetszentmiklóst.
A 38A busz Szigetszentmiklós–Lakihegy közepéig szállítja az utasokat.
A 138-as busz hasonlóan közlekedik Lakihegyen, mint a 38-as, de csak az Auchan-t, az áruházi bekötőutat, és a hárosi kertvárost érinti. (Ezután a busz átmegy Budatétényre az M0 autóúton.)
Éjszaka a 938-as busz a 38-as busz útvonalán közlekedik.
Czékus Lajos (1941. augusztus 14.), a Magyar Köztársaság sportérdemérem ezüst- és bronzfokozatával és MTV nívódíjával kitüntetett[forrás?] sportvezető, a Magyar Labdarúgó Szövetség ügyvezető igazgatója (1989–1991), majd főtitkára (1996–1998)
Petri Sándor (1929. január – 2016. december 5.) FIFA játékvezető, a Magyar labdarúgó Szövetség főtitkára (1972–1973), újságíró (a Játékvezető lap főszerkesztője, a Labdarúgás c. lap társszerkesztője).
S. Becz Pál (1899–1972) költő, író. Válogatott verseit, novelláit, színdarabját tartalmazzák fia, dr. Becz Miklós által kiadatott Csendes lázadó, Őszintén és Melyik úton? című kötetek.
Bíró Lajos, entomológus 1896 és 1902 között Német-Új-Guineában végzett természetrajzi és etnográfiai gyűjtést. Egykori lakóházán, a Rákóczi utcában emléktáblát helyeztek el 1956-ban.
Zala Judit, csokoládékészítő (Sweetic Csokoládé Manufaktúra), aki számos nemzetközi díjas terméket alkotott meg és 2019-ben (társaival együtt) világbajnoki címet szerzett a Beriolett nevű bonbonnal. 2019-ben elnyerte a Pest Megye Év Iparosa Díjat, 2020-ban pedig Az év leginspirálóbb vállalkozója díjat