A település földjének és a mai népességének története 1743-tól fonódik egybe. Az ezt megelőző időben hunok, avarok, kunok szállásterülete volt ez a tájék. A törökök a 16. század elején fölégették Kiskunmajsa elődjét, a várostól délkeleti irányban fekvő Mayossaszállást, s a területet baromjárásként használva Szeged, Kunszentmiklós, Halas és Kecskemét városa bérelte. A török kiűzése után a bécsi udvar eladta a korábban nemesi előjogokat élvező Hármaskerületet (Jászság, Kiskunság, Nagykunság) a Német Lovagrendnek, s az új tulajdonos benépesítette az elnéptelenített pusztákat. A majsai népesség először a Kiskundorozsma melletti Üllés pusztára költözött - az újkori honfoglalók zömmel Jászfényszaruból érkeztek -, s a szabad földvásárlás reményében innen települtek át Kiskunmajsára 1743 nyarán. A rendi országgyűlés nyomására ugyanis az Udvar lehetővé tette a földek visszavásárlását, így az ideérkezők nem csak használati, de tulajdonjoggal is rendelkeztek, ami azt jelentette, hogy a jászok és a kunok utódai visszakapva előjogaikat, száz évvel a jobbágyfelszabadítás előtt maga ura gazdái lehettek, megszabadultak a feudális kötöttségektől. A kivételes szabadság virágzó, demokratikusan berendezkedett életet, a Habsburgok hosszú háborúi - az osztrák örökösödési és a napóleoni háborúk - gazdasági fellendülést jelentettek az itt megtelepült zömében jász, tehát erős katolikus hitben élő közösség számára. A dinamikus fejlődés eredményeképp Kiskunmajsa 1837-ben mezővárosi rangot és vásártartási jogot kapott V. Ferdinándtól. A 19. század végére az állattartásról földművelésre áttérő lakosság túlnépesedik, a föld eltartó ereje gyenge, ezen a homokos talajon szőlő- és gyümölcskultúra kialakítása sem segít. A két háború között elképesztő méreteket ölt a szegénység, sokan elvándorolnak, ez a folyamat az ötvenes években is tart, a forradalom és szabadságharc utáni téeszesítés elől menekülve három év alatt kétezren költöznek el Kiskunmajsáról. A község központjában épült fatornyos iskola közelében 1892-ben Csontos Károly és neje, Nemes Szabó Mária óvodát és városi római katolikus leányiskolát építtet a település központjában. Az intézményeket a Miasszonyunkról elnevezett szegény iskolanővérek működtették 1950-ig, az államosításig. Az iskola és óvoda 1991-ben indult újra, és a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola 1997-ben költözött vissza régi helyére, az úgynevezett Zárda iskola épületébe. A város harmadik általános iskoláját a 20. század utolsó évtizedeiben építik fel, ezt az intézményt Széchenyi Istvánról nevezik el. A hatvanas években meginduló iparosítás, s a nyolcvanas évek elejétől szárba szökkenő gyógyturizmus megállítja az elvándorlási folyamatot, ma tizenkétezren lakják az időközben ismét városi rangot kiérdemlő Kiskunmajsát, egynegyeddel kevesebben, mint a második világháborút megelőzően. Jelentős látogatottságú termál strandja, helytörténeti gyűjteménye van a városnak, lakói azonban zömmel ma is állattartásból és földművelésből élnek. 1956-tól gimnázium is létesült Kiskunmajsán, s ez az oktatási intézmény nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a városhoz kötődő értelmiség helyben kinevelődjék.
2001-ben a város lakosságának 93%-a magyar, 6%-a cigány és 1%-a egyéb nemzetiségűnek vallotta magát.[13]
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 91,7%-a magyarnak, 6,5% cigánynak, 1% németnek, 0,4% románnak mondta magát (7,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 67,8%, református 2,8%, evangélikus 0,4%, görögkatolikus 0,1%, felekezeten kívüli 9,1% (18,3% nem nyilatkozott).[14]
2022-ben a lakosság 88%-a vallotta magát magyarnak, 6,3% cigánynak, 1,1% németnek, 0,3% románnak, 0,2% ukránnak, 0,1% bolgárnak, 0,1% szerbnek, 1,8% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (11,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 42,5% volt római katolikus, 2,6% református, 0,3% evangélikus, 0,2% görög katolikus, 0,1% ortodox, 2,1% egyéb keresztény, 1,2% egyéb katolikus, 8,9% felekezeten kívüli (41,9% nem válaszolt).[15]