A Kiskunság északnyugati részén fekszik, Budapesttől mintegy 60 kilométerre délre. Különálló településrésze Kunbábony, mely a központjától mintegy 7,5 kilométerre keletre helyezkedik el.
A város a főutaktól kissé távolabb esik, központját csak három fontosabb mellékút érinti: észak-déli irányban a Kiskunlacháza-Szabadszállás-Izsák közti 5203-as, kelet-nyugati irányban az Örkény-Tass közti 5205-ös út halad rajta keresztül, és ott van a Kiskunságot Lajosmizsétől kiindulva átszelő 5211-es út nyugati végpontja is.
Külterületeit délen, egy aránylag rövid szakaszon érinti az 5213-as út is.
Vasúton
A települést a hazai vasútvonalak közül ma csak a MÁV 150-es számú Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia-vasútvonala érinti, melynek két megállási pontja van itt. A városközpontnak Tass községgel lényegében közös állomása, Kunszentmiklós-Tass vasútállomás a vonal elővárosi vonatainak végállomása, régebben jelentős forgalmi csomópont, elágazó állomás volt; fizikailag a város nyugati határszéle mellett helyezkedik el, közúti elérését az 5205-ös útból délnek kiágazó 52 311-es számú mellékút biztosítja. Bösztör vasútállomás a város központjától jó tíz kilométerre délre található, közúton az 5203-as útból kiágazó 52 314-es számú mellékúton érhető el.
Kunszentmiklós-Tass állomás volt a MÁV 151-es számú Kunszentmiklós-Tass–Dunapataj-vasútvonalának északi végállomása is, de azon a vonalon már 2007 óta szünetel a személyforgalom.
Története
Az egykori Duna-ágak löszhordalékos partjairól gyakran kerültek elő leletek a kőkorból, a bronzkorból, de találtak itt kelta és szarmata tárgyi emlékeket is. A 70-es évek nagy régészeti szenzációját jelentette egy avar fejedelmi sír feltárása a kunbábonyi homokbányában. A honfoglaló magyarok is szállást találtak a városhatárban.
Középkor
A Szentmiklós településnév Árpád-kori templomos helyet jelölt. Sűrű faluhálózatot találtak és pusztítottak el a tatár hadak az Alföldön, így járhatott Szentmiklós és környéke is.
A 13-14. században a több hullámban betelepülő kunok néptelen területként szállták meg a vidéket, ahol ma Kunszentmiklós, Kiskunlacháza, Szabadszállás és Fülöpszállás fekszik.
A város Tatárszállás néven a kun Kara-székhez tartozóan bukkant föl először egy Zsigmond-kori oklevélben. A korabeli iratok tanúsága szerint a kunok állandó megtelepedése, hosszabb folyamat eredményeként, csak a 14–15. század fordulójára fejeződött be.
Korai újkor
A mohácsi csatavesztést követően a város hosszú időre török hódoltsági terület lett.
A település a török és a királyi adóösszeírásokban egyaránt szerepel Szent Miklós, Tatár-Szent-Miklós névváltozatokkal. A budai szandzsák 1549-es adólajtstroma lakosait is fölsorolja. A 16. század második felében a lakosság nagyobb része áttér a református hitre.
1595-ben a török fölégette a települést. A lakosok egy része a környéken bujdoshatott, mert a 17. század elején Tatárszentmiklóst az öt megmaradt kiskunsági település között említik.
A 17. századi föléledést egy 1606-os oklevél igazolja: Bolyó János főbíró kutat bérelt a falu számára a bábonyi határban. Ezt a bérleti szerződést később többször megújították.
1631-ben a „Tatár (Kun) Szent Miklóshoz tartozó összes kunok” elveszett kiváltságlevelük helyett kérnek és kapnak újat II. Ferdinánd királytól.
A század második felétől ismert a város első pecsétje is, amelyen ekevasat ábrázol fölszántott földdel együtt, a felirata pedig: „Kun Szent Miklós Falu pecsétje Anno 1682”.
Buda 1686-os visszafoglalása és a 150 éven át tartó török uralom végén a jászok és a kunok joggal remélhették, hogy végre visszakapják kiváltságaikat. A Habsburg királyok azonban saját birtokként tekintettek a Jászkunság teljes egészére, 1702-ben el is zálogosítják a német lovagrendnek.
Érthető, hogy a Rákóczi-szabadságharc kitörésekor az eladott jászok és kunok a fejedelem oldalára álltak. A sorozatos tiltakozás, a birodalmat fenyegető háborús veszély arra késztette Mária Teréziát, hogy hozzájáruljon az úgynevezett redemptióhoz, amikor 1745-ben a Jászkunság 580 000 forintért megválthatta magát, és visszaszerezte a kollektív nemességet. A redemptióból Kunszentmiklós 40 000 forint összeggel vállalt részt. Ez a korszakos esemény a 18. századra mezőgazdasági fellendülést, jelentős gazdasági, anyagi erősödést hozott. Ekkoriban fejlesztették tovább a korábban már működő iskolát latin iskolává.
1794-ben Kunszentmiklós mezővárosi rangot nyert, amely tovább erősítette a település vezető pozícióját a Felső-Kiskunságban. Ekkorra már algimnázium is működik a városban, a gimnáziumi könyvtár első kötetei is ebből az időből valóak.
A városi címmel járó négyszeri vásártartás is hozzájárult a település feltűnő fejlődéséhez. A településszerkezet gyökeres átalakulása is ezekre az évtizedekre esik. Érlelődött a hagyományos szálláskertes települési forma szétfeszítése, nagyszabású közösségi építkezések, templom, városháza, vendégfogadó, gimnázium, bak-éri nagyhíd, új piacterek kialakítása, utcák nyitása, valamint több magánépítkezés folyt.
A lakosság száma is rohamosan nőtt, a várossá nyilvánításkor megközelítette a 3000 főt, a szabadságharc idején az 5000 főt.
Jelentős gazdasági szerkezetváltás is végbement, a rideg állattartást kezdték kiszorítani a félszilaj és az istállós tenyésztési módok. Az állattartás mellett a földművelés is egyre jelentősebb lett. A várossá válás után nőtt a kereskedők és iparosok száma, megalakultak az első céhek.
Leírás a településről a 18. század végén:
"Szabad magyar Mezőváros a’ Kis Kúnságban, az előtt Tatár Sz. Miklósnak neveztetett, lakosai kevés katolikusok, többnyire reformátusok, fekszik Laczházán alól 3 mértföldnyire. Régi földvára az Ozmanok által 1595ben, azután pedig Makszimilián Tsászár által elrontattatott. Bakér Duna ere határjánál foly, Postája, és Ispotállya is vagyon; határbéli földgye 3 nyomásbéli, ’s leginkább búzát, és zabot terem; árvizek’ idején náddal, gyékénnyel, ’s kákával bővelkedik; vagyonnyaikat Pesten 7, vagy Dömsöd alatt a’ Dunán egy mértföldnyire árúllyák, ’s másutt is."
(Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796–1799)
19. század
Itt járt gimnáziumba Ács Károly költő, 1848-as gerillavezér és Virágh Gedeon, aki huszárszázadát hozta haza 1848-ban Csehországból és a nemzeti hadsereg őrnagya lett. Jeles alakja volt a városnak Bankós Károly, Petőfi Sándor leghívebb barátja, vendéglátója 1845-ben, aztán lelkes kortese, majd vigasztalója és támasza az 1848-as választási kudarc idején.
A szabadságharc csatáiban ő is ott harcolt számos kunszentmiklósi nemzetőrrel együtt. A szabadságküzdelem leverése és a kiegyezés között a városban középületet csak adminisztratív és igazgatási-rendészeti céllal építhettek (bíróság, adóhivatal, fináncház, csendőrlaktanya).
A kiegyezést követően Kunszentmiklós járási székhely lett és státusát egészen 1956-ig megőrizte. A település 1871-ben az új községi törvény alapján rendezett tanácsú várossá alakult, de 1876 után az önálló Jászkunság megszűnésével e címét feladja.
A század utolsó harmadában a lélekszám lassan emelkedett, a századfordulóra meghaladta a 8000 főt, úgy, hogy tetőzött a tanyai lakosság száma is 3000 fővel. Ebben az időben váltak le a korábbi külső birtokok, mint Kerekegyháza, Orgovány- és Szank-puszták, amivel megindult önálló faluvá fejlődésük.
Több szakaszban megtörténik a közös földek felosztása, az állattartás továbbra is erős ágazat marad. Az állattartásnál az egyre kezesebb fajták honosodtak meg, a szarvasmarhatartást a juhtartás kezdi felváltani. Az 1880-as évek elején megépült az első gőzmalom, a mezőgazdasági feldolgozó ipar egyéb ágai is megjelentek.
Postája és gyógyszertára már a 19. század elejétől volt Kunszentmiklósnak. Az 1860-as években kórház nyílt, 1872-től az első óvoda is fogadta a kicsiket. Nyomdákat alapítottak, az 1880-as évektől saját újsága van a városnak: Kunszentmiklós és Vidéke. Bors Károly1893-ban kiadta az első várostörténetet.
1882-ben megépült és megindult a forgalom a települést érintő Budapest-Szabadka-Zimony vasútvonalon, 1902-ben megindult a közlekedés a Kunszentmiklós-Tass–Dunapataj-vasútvonalon is.
20. század
A két világháború között a lakosság számában változás nem történt. A nagyközség megőrizte járási székhely pozícióját, bizonyos beruházásokat is meg tudott valósítani. A főutcákat kiskockakővel burkolták, bővítették a gimnáziumot, valamint sporttelep és sportuszoda létesült, 1928-ban villanytelep épült.
A gazdaságot hátrányosan érintő esemény az 1920-as évek végére lezáruló, átgondolatlan csatornázás volt. Az ár- és belvízveszély csökkentésére épült, de a távlati követelményekkel nem számoló, eltúlzott csatornahálózat egy csapásra felborította az évszázadokon át stabilnak bizonyult hidrológiai egyensúlyt. Néhány év alatt gyakorlatilag kiszáradt a határ, a talajvízszint lesüllyedt. Gyors, másodlagos szikesedés tette alig művelhetővé a földeket, miközben csapadékos időben ez a rendszer befulladt. Tartós esőzés vagy hirtelen olvadás után „nem a víz van a csatornában, hanem a csatorna a vízben”, ahogyan a helyiek ezt bölcsen és keserűen megállapították.
Az országos agrárválság és ez a helyi csapás lett az okozója a földművelő lakosság elszegényedésének és az eddigi homogén gazdálkodó közösség erősödő rétegződésének. Nőtt a nincstelenek száma, akik a 30-as évek közepétől a már háborús célokra átállított csepeli és dél-pesti üzemekbe kezdtek bejárni.
A második világháború utáni új élet már 1944 őszén megindult.
Szerveződött a rendfenntartás, különböző pártok, bizottságok alakultak, és megkezdődött a földosztás előkészítése, amelynek során 600-nál több nincstelen zsellér kapott földet. Az első időkben itt is inkább a termelőágazatok fejlesztésére törekedtek. Lakossági célú beruházásokra nem került sor. Megalakult a gépállomás, létrejött a háziipari szövetkezet, működni kezdtek a mai gabonaipari, tejipari és sütőipari vállalatok elődei. A lakosság foglalkoztatásából egyre nagyobb részt vállalt a dunapentelei építkezés, emellett a Pestre járók száma is nőtt.
1956-ban Kunszentmiklós elveszítette járási székhely címét, először a Dunavecsei járáshoz került, majd annak megszűntével a Kecskeméti járáshoz csatolták.
1957-től kommunális ellátó beruházások indultak, megépült a tasskertesi bekötőút, elkészült több kilométer járda és villanyhálózat, működni kezdett a törpe vízmű. Közben új alapokon megindult a szakmunkásképzés és megépült az új gyógyszertár.
1960 és 1970 között két alapvető gazdasági változás hatott leginkább Kunszentmiklóson. Előbb az évtized elején a mezőgazdaság szerkezeti átszervezésével 6 termelőszövetkezet alakult, majd az 1970-es évek elejére egyesülésük után 3 maradt. Ugyancsak az 1970-es évek elején elérte az 1500 főt az eljáró dolgozók száma.
Címere
A 19. század végén már a jelenleg is használt címert, pecsétet használta a nagyközség. Ez kerekített háromszögű, vágott pajzs, amelynek egyes mezejében két keresztbe tett fekete szablya, alatta két fekete, csövével haránt-, illetve balharánt irányban lefelé helyezett, egymást keresztező pisztoly lebeg. A második vörös mezőben négy ezüst cölöp látható. A pajzs felső szélének közepe felett ezüst, pántos sisak, fekete zsinóron függő fekete nyakékkel. Sisakdísz: jobb kezével szöges, ezüstbuzogányt tartó pántos sisakos páncélos vitéz. Ezüst-kék sisaktakarók kígyóznak körülötte.
2001-ben a város lakosságának 97%-a magyar, 3%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.[10]
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 88,3%-a magyarnak, 4,7% cigánynak, 0,5% németnek mondta magát (11,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 29,7%, református 30,6%, evangélikus 0,5%, görögkatolikus 0,2%, felekezeten kívüli 13,4% (22,7% nem nyilatkozott).[11]
2022-ben a lakosság 88,4%-a vallotta magát magyarnak, 4,2% cigánynak, 0,3% németnek, 0,2% románnak, 0,1-0,1% ukránnak, horvátnak és szerbnek, 1,7% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (11,5% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 26,9% volt református, 19,7 római katolikus, 0,4% evangélikus, 0,3% görög katolikus, 3% egyéb keresztény, 1% egyéb katolikus, 12,2% felekezeten kívüli (36,2% nem válaszolt).[12]
Baksay Sándor Református Gimnázium (neoklasszicista)
Nyakvágó Csárda, az egykori Pest-Pétervárad közötti postaút egyik állomása volt, nevét az 1801-ben szerelemféltésből elvágott nyakú csaplárné bűnesetéről kapta
Virág Kúria, 1820 körül Virágh Pál főbíró építtette klasszicista stílusban, ma helytörténeti gyűjtemény működik falai között
Kunszentmiklósi Strandfürdő, a nyáron működő, három medencés, gyógyvizes fürdő vize elsősorban ízületi- és izomfájdalmakra és nőgyógyászati panaszokra alkalmazható
Itt született Varga Domokos Kossuth-díjas író és újságíró
Itt született és járt elemi iskolába Bors Károly a Magyar Optikai Művek Kossuth-díjas, és az 1958-as Brüsszeli Világkiállítás nagy díjas mérnöke, egyetemi tanár, kandidátus.
Itt született Szamota István, nyelv- és történettudós 1867-ben
Itt született Tolnai Gábor1910-ben, irodalomtörténész, esszéíró, egyetemi tanár, az MTA tagja.
Itt élt Szász Károly költő, műfordító, egyházi író 1857–1863, református püspök
Itt született Varga Tamás matematikatanár, a matematikatanítás nemzetközileg elismert kiemelkedő egyénisége
Itt született Benke István (mérnök, 1881–1954), irányító szerepe volt a magyarországi úthálózat kiépítésében és a nevéhez fűzödik a számozott úthálózati rendszer megvalósítása[15]