A 210 méter magasan megtelepült várost északkeleten a Pilis hegység 400 métert meghaladó hegyei (Kopasz-hegy 448 m), délkeleten a Budai-hegység hasonló magasságú hegyei (Kis-Szénás 431 m, Csaba-hegy, Sós-hegy) délnyugaton a Gerecse déli részét képező Zsámbék-Bajnai-dombvidék 200-250 méter magas agyagos dombjai határolják. A területén ered a Kenyérmezői-patak, amely északi-nyugati irányban halad a Duna felé. A településtől légvonalban 10 km-en belül helyezkedik el a Pilis-tető.
Nevének eredete
A rómaiak az „Ad lucum felicem” (Boldog-liget) nevet adták az erdős hegyoldalakkal körülvett helynek. A falu neve a Csaba – bizonyára török eredetű (caba: ajándék) – személynévből keletkezett. A „Pilis” előtag a Pilis-hegységre utal. A néphagyomány a község nevét Csaba királyfitól származtatja.
Első írott emléke 1263-ból való, amikor a birtokosa Mois ispán és testvére, Sándor volt. 1274-ben Mois ispán hasonnevű fia a falut a nyulak-szigeti apácáknak adta (ugyanekkor említi egy oklevél a közelben, de már perbáli területen álló Aynard várát is). 1393-ban a pálosok is kaptak itt birtokot. 1409-ben a solymári várnagy az apácák csabai erdeinek nagy részét kivágatta, a falut elpusztította. 1451-ben Csaba prediumként szerepel, az apácák bérbe adták. A XV. század végén újra benépesült a falu, de a török hódoltság kezdetén elpusztult, és csak a XVIII. században települt újjá, mint a budai klarisszák birtoka.
1703-ban 13, 1715-ben 17 család lakta a falut. Az 1703-as összeírás szerint a lakosok állatállománya 38 marha, 6 ló, 25 juh volt. A termés pedig 8 pozsonyi mérő búzát, 12 mérő árpát és 17 mérő zabot tett ki. Az 1720-as évektől jelentősen gyarapodott a lakosság: 1728-ban 40, 1744-ben 57, 1760-ban 90 adózó szerepel az összeírásokban. 1800 körül József nádor vásárolta meg a birtokot.
A település első ismert pecsétje1731-ből való, rajta a falu címerével. Az állított ovális gyöngysor- és vonal-gyűrűbe foglalt, körirat által határolt mezőben szántott talajból kinövő három gabonaszál van, melyek a két szélre hajlanak.
Az 1770-es úrbéri rendezéskor a 25 jobbágytelken 43 jobbágyot, valamint 104 házas és 4 házatlan zsellért írtak össze az akkori faluban. A birtokaprózódás következtében 1828-ra – a 35,5-re növekedett jobbágytelken – a jobbágyháztartások száma 65-re, a házas zselléreké 22-re növekedett.
Az 1848-as jobbágyfelszabadítás után a falu birtokstruktúrájában meghatározó maradt a nagybirtok: 1935-ben az 5 hold alatti törpebirtok 10,9%-ot, az 5 és 100 hold közötti középbirtok 27,4%-ot, és a 100 hold feletti nagybirtok 61,7%-ot tett ki. A legnagyobb birtoka (1865 hold) József Károly főhercegnek volt. A tagosítás 1860-ban történt.
1925-ben Klotildliget néven kivált a községből a belterület északi részén kialakult, üdülőterületi jellegű településrész, amely 1949-ben a Pilisliget nevet kapta, de alig egy évvel később, 1950-ben visszacsatolták Piliscsabához. 1950-ben csatolták ide Tinnyétől Jászfalut (a mai Pilisjászfalut).
Az 1945-ös földosztással létrejött (átlagosan 10 holdas) kisbirtokokat az 1950-es évek elejétől kezdték szövetkezetekbe (Új Barázda és Jókai) szervezni. Az 1960-1961-es kollektivizáláskor 1133 holdon és 729 taggal létrejött a Haladás nevű termelőszövetkezet (tsz), ami 1977-ben beolvadt a solymári székhelyű Pilisvölgye Mgtsz-be. Ez a szövetkezet pedig 1982-ben egyesült a nagykovácsi székhelyű Rozmaring Tsz-szel és így létrejött a solymári székhelyű Rozmaring Mgtsz, 4327 hektáron és 1327 taggal.
Az 1956-os forradalom idején kisebb harc tört ki a község határában, illetve több forradalmi cselekmény is érintette a települést (egyebek közt a piliscsabai vasúti alagútban is robbantást kíséreltek meg környékbeli fiatalok). 1956. november 28-án a Piliscsabától kb. 3 km-re lévő Janza-tanyánál az erdő átfésülése során egy szovjet katonai alakulat 8 főből álló fegyveres csoporttal került tűzharcba. Hét felkelő visszahúzódott az erdőbe, egy fogságba esett.
Városavató 2013. október 4-én: Gáspár Csaba polgármester átveszi a város jelképes kulcsát dr. Tarnai Richárd kormánymegbízottól
Az 1989-es rendszerváltozás után, Piliscsabán is demokratikusan megválasztották az önkormányzatot.
A településen 2000. február 13-án időközi polgármester-választást tartottak,[7] az előző polgármester lemondása miatt.[14]
2009. május 10-én újabb időközi polgármester-választást (és képviselő-testületi választást) kellett tartani a nagyközségben, az előző képviselő-testület néhány hónappal korábban kimondott önfeloszlatása miatt.[15] A választás hat polgármesterjelöltje között a hivatalban lévő településvezető is elindult, de csak a harmadik helyet sikerült megszereznie.[11]
Demográfiai adatai
A település népessége az újratelepítés óta egyenletesen emelkedett az 1980-as évekig: 1785-ben 1075, 1850-ben 1174, 1870-ben 1375, 1910-ben 2374, 1941-ben 3285, 1949-ben 3618, 1980-ban 5227 fő volt a lakosság. Az utóbbi másfél évtizedben lassú népességfogyás tapasztalható (1990-ben 5201, 1995-ben 5044 fő). 1990-ben a nyugdíjasok, járadékosok aránya 22,7%, 1000 férfira 1012 nő jutott a településen. A családszerkezet – annak dacára, hogy alapvetően őrzi a tradicionális modelleket – jelzi azok fellazulását, az elöregedést. A 15 évnél idősebb népesség csaknem kétharmada (61,6%) él házasságban. Az átlagos családnagyság alig haladja meg a három főt, 100 családra 308 személy és csupán 123 gyermek jut.
A külterületi népesség nem jelentős; 1990-ben 1,2%. A lakosság már a 20. század közepén zömmel nem a mezőgazdaságból élt (1941-ben a keresők 26,0%-a a mezőgazdaságban, 16,6%-a az iparban, 57,4%-a a harmadik szektorban dolgozott). A legnagyobb társadalmi csoport (38,2%) a közszolgálatban foglalkoztatottaké volt. 1990-ig tovább csökkent a mezőgazdaságból élők aránya és növekedett az ipari dolgozóké; 17,8% dolgozott a mezőgazdaságban, 38,1% az iparban és 44,1% a harmadik szektorban. Jelentős az – elsősorban a fővárosba – ingázók aránya (az 1990-es években a dolgozók kétharmada ingázott, ennek több mint fele Budapestre).
1990-ben a munkanélküliek aránya 4,1% volt. A 18 éven felüli népességen belül legalább középiskolai végzettsége van 28,0%-nak és a 25 éven felüli népességen belül felsőfokú képzettsége van 8,6%-nak.
1990-től dinamikusan növekedett Piliscsaba lakossága. Lakóparkok létesültek, amelyek lassan benépesülnek.
1990-től 1996-ig Piliscsaba lakosságnövekedése évente 150-200 fő közötti volt. A következő három évben ez 200-300 közöttire nőtt. Az évi gyarapodás üteme ebben az évtizedben évi átlagban 6-7%-kal nőtt. 2000-től évente fokozatosan tovább emelkedett a Piliscsabát lakhelyül választók száma: 2004-ben például – egyetlen év alatt – közel tíz százalékkal: 533 fő telepedett le a faluban. A valóságban ennél is jóval többen élnek a városban, sokan ugyanis itt építkeztek, itt élnek, de nem itt vannak bejelentkezve. Ez azért is kedvezőtlen az önkormányzatnak, mert itt veszik igénybe a város nyújtotta szolgáltatásokat (pl. óvoda, iskola, egészségügyi, településtisztasági, üzemeltetési szolgáltatások), de a személyi jövedelemadójuk utáni normatámogatást nem az önkormányzat kapja. A város anyagi helyzetét, fejlesztési lehetőségeit jelentősen javítaná, ha az itt élők, az itt vállalkozók itt is fizetnének adót.
A lakóparkok beépített, illetve üres telekviszonyait tekintve 51%-os arányt mutatnak, egy 2006. november 7-i adat szerint.[forrás?]
Lakóparkok 2011-ben:
Magdolna-völgy I-II.
Garancstető
Garancsliget
Csabagyöngye
Fényesliget
Álomvölgy I-II.
Kenderesi-dűlő
Nemzetiségei
Az 1715-ben németekkel és szlovákokkal betelepített Piliscsaba lakossága a 20. század elejéig megőrizte német és szlovák jellegét. Bél Mátyás1730 körül úgy jellemezte az akkori falut, mint a „szlávoknak egy új telepét”. Az 1850-es összeírás szerint teljesen német, 1870-ben és 1910-ben „német-tót község”-nek nevezett falu 1930-ban már csak 50%-ban volt német és 12%-ban szlovák. A többi lakos magyarnak vallotta magát.
Az 1941-es népszámláláskor tovább csökkent a német (43%) és a szlovák (11%) lakosság aránya. Ekkorra már a magyarok (44%) képviselték a községben a relatív többséget. A háború utáni ki- és áttelepítések, az ettől való félelmek és a felgyorsuló urbanizáció következtében 1990-re mindössze 2,3% vallotta magát nem magyar nemzetiségűnek.[forrás?]
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 86,4%-a magyarnak, 4,1% cigánynak, 0,3% lengyelnek, 7,1% németnek, 0,2% románnak, 1,5% szlováknak mondta magát (13,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 44,7%, református 9,6%, evangélikus 1,7%, görögkatolikus 0,6%, felekezeten kívüli 13,8% (27,5% nem nyilatkozott).[16]
2022-ben a lakosság 86,7%-a vallotta magát magyarnak, 5,5% németnek, 1,4% cigánynak, 1% szlováknak, 0,30,3% románnak, ukránnak és lengyelnek, 0,1-0,1% örménynek és horvátnak, 5,5% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (12,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 35% volt római katolikus, 8,2% református, 1,6% evangélikus, 1% görög katolikus, 0,1% ortodox, 1,3% egyéb keresztény, 0,6% egyéb katolikus, 13% felekezeten kívüli (38,8% nem válaszolt).[17]
Mezőgazdasága
A 18. század végétől 1927-ig a környéken folyó fakitermelés következményeként a kivágott erdő helyén több száz hektár kiterjedésű dolomitkopáros maradt meg. Ekkor kezdte meg Dévényi Antal erdőmérnök a kopár hegyoldalakat betelepíteni erdeifenyővel és munkássága nyomán az egész országban itt hozta meg a legszebb eredményét a kopárfásítás. (A múlt században a források említenek akác- és más faültetvényeket is Piliscsabán, az „okszerű erdészeti szabályok szerint” kezelt főhercegi erdőbirtokon.)
A művelési ágak közül a legnagyobb arányú az erdő (a terület felén). A domboldalakon kialakított szántók, a rét-legelőterületek jóval kisebb jelentőségűek. Az utóbbi évtizedekben erősen lecsökkent a szőlő, növekedett a kert-gyümölcsösök, az üdülő telkek kiparcellázásával pedig a többszörösére emelkedett a nem mezőgazdasági terület aránya. A szántóföldi növénytermesztésben meghatározó a búza-, a kukorica- és a burgonyatermesztés.
A 10-esen a Volánbusz több buszjárata is végighalad a településen (ezek budapesti végállomása az Árpád hídnál és Kelenföld vasútállomásnál található), a vasútnak pedig nem kevesebb, mint négy megállási pontja, pontosabban egy állomása és három megállóhelye (Budapest felől sorrendben: Pázmáneum, Klotildliget, Magdolnavölgy) található Piliscsaba közigazgatási területén.
Egyházak, felekezetek
A református templom Klotildligeten
A 2001-es népszámlálás szerint a település 61,3 százaléka római katolikus vallású.[18]
A római katolikusok aránya:
1836-ban 100%
1890-ben 96,8%
1941-ben 89,6%
A 20. században kisebb református (1941-ben 5,7%), evangélikus (1941-ben 2,8%) és izraelita (1941-ben 1,5%) közösségek is éltek Piliscsabán. Katolikus plébániája már 1711-ben újjáalakult. A 18. század első évtizedeiben középkori templomát használták. A klarissza apácák1728-ban új templomot építtettek. Minthogy a gyarapodó népesség miatt ez szűknek bizonyult, 1778-ban új templom építésébe fogtak. A Szent Szűz születése tiszteletére szentelt templom 1781-ben készült el, egyhajós, homlokzati tornyos formában. Egységes barokk stílusát máig megőrizte. Berendezése a budai klarissza templomból – a rend felosztása után – 1783-ban került ide. A templomban egy 15. századi – minden valószínűség szerint ugyanonnan idekerült, fehér Madonna-faszobor van.
1903-ban a Szent Vince irgalmasrend kolostora, 1907-ben a lazarista kongregáció rendháza és temploma épült fel. Ez utóbbit József főherceg építtette.
Oktatás
Az általános iskola
Nagybaconi Nagy Vilmos sírja
A településen 1711-ben már működött katolikus kántortanító. Újabb katolikus elemi iskola 1779 körül épült. 1903-ban nyílt meg az állami óvoda és az állami elemi népiskola. Jelenleg több, mint ötszáz (1995-ben 545) általános iskolai tanulót oktat 50 nevelő (Jókai Iskola). A Templom téren található a Hauck János Német Nemzetiségi Iskola, a József Attila úton a Mezőgazdasági és Erdészeti Szakközépiskola, a Béla király úton pedig a Páduai Szent Antal (2013-ig Ward Mária) Katolikus Általános Iskola és Gimnázium. Az óvodások száma nagyobb mint kétszáz. 1994. szeptember 22-én nyílt meg Piliscsabán, a volt szovjet laktanyai épületek átalakításával és újak emelésével a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar campusa. A kar létszáma 1996-ban már meghaladta az ezret.
Építészete
A házak (1785-ben 181, 1910-ben 373, 1930-ban 446, 1960-ban 958, 1995-ben 1834) a 20. század derekáig főleg vályogból és sárból épültek, a század hetvenes éveiben a megyei monográfus szerint a falunak: „Nagyon emeli a tetszetősségét, hogy minden ház előtt kertecske van; – az országútmente jegenyefasorral van kiültetve; díszíti a templom körül lévő szabad tér. A csinos házak vagyonosságra mutatnak.”
Az 1960-as évektől – a jelentős építkezések nyomán – emelkedett a házak komfortossága, 1990-ben a lakásoknak csaknem kétharmada (59,4%) összkomfortos, vagy komfortos volt. (1960-ban még csak a lakások 16,3%-ában volt fürdőszoba.) A vízvezetéket (1995-ben a lakások 56,3%-ában) zömében, a gázvezetéket (1995-ben a lakások 52,6%-ában) teljesen a rendszerváltás után építették ki a faluban.
1991. Dr. Kunszenti Imre körzeti orvos, Tóth Tamás református lelkész
1993. Csaba Tivadar, Pálos Antal
1994. Nagy Csete József plébános, Zsolnay Béla klotildligeti plébános
1995. Ruda Lajosné
1996. Hauck János, id. Lizicska József - posztumusz
1997. Malomvizi Schuster Ödön
2000. Hidas György (posztumusz), dr. Ruzsik Vilmos, id. Drevenka Antal, dr. Habsburg Mihály, vitéz nagybaconi Nagy Vilmos (posztumusz), Weisz Teréz (posztumusz), dr. Hunkár Dénes professzor
2004. Walter Ferenc
2005. Csíziné Varga Katalin tanárnő
2007. Bélik Jánosné született Piláth Katalin 100. születésnapja alkalmából
A kar létszáma 1996-ra meghaladta az ezret, 2005-ben pedig megközelítőleg 2500 fő volt. 2020 végéig a kar a piliscsabai kampuszból a fővárosba költözött, a tervek szerint a hátrahagyott épületekben tudásközpontot alakítanak ki.[19]
Kirándulóhelyek
Garancsi-tó (a település délnyugati határában, Tinnye felé)
Piliscsaba az egyik helyszíne Mág BertalanKét pisztolylövés című bűnügyi regényének, több regénybeli szereplő is ottani lakosként nyer említést és nyomozati cselekmények is zajlanak a történet szerint a településen.
Szinte teljes egészében Piliscsabán – az egykori itteni laktanya és a volt katonai lőtér (részben kitalált) helyszínein, korábbi helyi kocsmákban és más civil helyszíneken – zajlik Cserhalmi DánielSzibériai csapda című, az 1950-es koholt tábornokperek idején játszódó regénye.
Összefogás
Piliscsaba – A nagyközség önkormányzata a nemzeti összetartozás napját, a trianoni békeszerződés kilencvenedik évfordulójától hivatalos települési emléknappá nyilvánította a rendkívüli testületi ülésén. A négy nemzetiségnek – magyar, szlovák, német, cigány – otthont adó település dr. Solti Gábor polgármester egyéni felajánlása nyomán a nemzetiségek egy-egy mesteremberének keze munkájával emlékhelyet létesítettek.[20]