Egy exklávé jellegű külterületi településrésze található még a faluközponttól pár kilométerre délkeletre is (itt találhatók Bibervár romjai, a Toronyalja-horgásztó, illetve egy pálos kolostor emlékhelye és mellette, a Pálos-réten egy kedvelt amatőrcsillagász-észlelőhely is), ennek révén határos dél felől még Szokolyával, Kismarossal és Nagymarossal is.
További külterületi településrészei: Hizlalda, Lucskapuszta és Szakszövetkezeti tanya[4]
Exklávé jellegű településrészén a Nagymaros-Kóspallag közt húzódó 12 106-os számú mellékút halad keresztül; az áthaladó autóbuszvonalak itteni megállóhelye megtévesztő módon a Kóspallag, 6-os km-kő nevet viseli.
Nevének eredete
Neve eredetileg Nostre volt, mely egyesek szerint szláv eredetű személynév Nestroj, míg mások szerint a latin in nostre (a sajátból) kifejezésből ered Nagy Lajos király adománylevele után. Míg a Mária előnevet 1759-ben az itteni kolostor templomában 1759-ben elhelyezett czestochowai Fekete Mária-kegykép után kapta. Mai jelentése latin–olasz nyelven: a Mi Máriánk.
Története
Márianosztra (Nosztra) nevét 1262-ben V. István király oklevele említette először.
Nagy Lajos magyar király 1352-ben – az oklevél szövege szerint – a Börzsönyben kolostor és konvent létesítése számára területet, építőanyagot adott „in nostre” (a sajátjából), s később is gazdagon megajándékozta őket. A kolostor és mellé a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére kegytemplom épült. Ez az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a pálosok számára épített kolostor és templom kisebb megszakításokkal 1786-ig, a szerzetesrendek feloszlatásáig a pálosoké maradt.
A környék Nagy Lajos király kedvenc vadászterülete volt, de Mátyás király is többször megfordult itt
A török időkben, egy portyázó török sereg pusztításai miatt a település elnéptelenedett, majd szlovák, magyar és német nemzetiségű lakossággal népesült be újra.
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 86,8%-a magyarnak, 10,1% cigánynak, 0,6% románnak, 0,3% szlováknak, 0,2-0,2%-uk németnek ill. ukránnak mondta magát (12,5% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallási megoszlás szerint: római katolikus 43%, református 3,9%, görögkatolikus 1%, evangélikus 0,9%, felekezeten kívüli 25,3% (23,8% nem nyilatkozott).[12]
2022-ben a lakosság 90,1%-a vallotta magát magyarnak, 3,5% cigánynak, 0,8% németnek, 0,4% románnak, 0,3% szlováknak, 0,3% szerbnek, 0,2% lengyelnek, 0,2% bolgárnak, 0,1% ukránnak, 0,1% horvátnak, 2,6% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (8,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 34,3% volt római katolikus, 4,6% református, 1,7% görög katolikus, 0,2% evangélikus, 0,2% izraelita, 0,1% ortodox, 5,8% egyéb keresztény, 0,9% egyéb katolikus, 24% felekezeten kívüli (27,7% nem válaszolt).[13]