A szlovákok (szlovákul: Slováci, régiesen: tótok) szlovák nyelvet beszélő nyugati szláv népcsoport. Szlovákiában etnikai többséget alkotó nép, emellett Szlovákia államalkotó népcsoportja.
A "Slavus kifejezés szerepel 13.századi dokumentumokban, Szlovákia területére utal.[6] A magyar és szlovák történészek között komoly viták vannak arról, hogy a történelmi Magyarországon belül mikortól és milyen értelemben beszélhetünk szlovákokról. Valószínűleg a szlovák népnév a 15.-dik században lett használatos. Egyes vélemények szerint a Szlovo (jelentése: szó) szóból ered, azonban sokkal inkább lehetséges hogy a szláv népnév egy változata.
Magyarországon a nyugati keresztény szláv népcsoportokat rendszerint a tót kifejezéssel illették, ezáltal a szlovák népességet is így nevezték meg. Az elnevezés egyes kutatók szerint a tauta (a litván nyelvben jelentése nép) szóra vezethető vissza.[7] Más megközelítés szerint a tót szó a nyugati szlávok közé beolvadt gepidák, számos más germán népet is magába foglaló thuat törzsnevéből származik.[8]
A szlovákok nők esetén a slovenka míg férfiaknál a slovák szóval illetik magukat.
A szlovákok története
Bizonyosnak tűnik, hogy a honfoglaló magyar törzsek a Nagymorva Birodalom összeomlását átvészelő szláv népcsoportokat találtak a Kárpát-medence északi részén, mely térség egyébként nem alkotta a magyarok szállásterületének szerves részét, inkább védelmi célból (gyepű) használták. A Vág és Nyitra folyók medencéjében élő szlávok a mai szlovákok egy részének ősei, de sem egységes nyelvvel, sem közös identitással még nem rendelkező, nemzetségi viszonyok között élő földműves lakosságnak tekinthetők történetileg.
A középkorban jelentős csehországi, morvaországi és részben lengyelországi bevándorlás növelte a nyugati szláv nyelvű népesség súlyát a történelmi Felső-Magyarországon. Azt lehet mondani, hogy a szlovákság etnikai integrációja a 16. század végére ment végbe, de a mai szlovák identitástól jelentősen eltért abban, hogy premodern jellegű volt, azaz a magyar állam iránti lojalitás jellemezte. A nyelvi integráció gyakorlatilag csak a 19. századra valósult meg, mert divergens nyelvi folyamatok is jellemezték a nyugati és keleti szlovák nyelvjárást: területi-földrajzi okokból is más szláv népekkel kerültek elsődlegesen nyelvi viszonylatba a Felvidék nyugati és keleti felén élő szlovákok.
Az osztrák-magyar kiegyezést követően a magyar politikai elit, de főként a kormány magatartása a nemzetiségek kérdésében azt eredményezte, hogy a monarchia végnapjaira nem maradt egyetlen szlovák politikus, illetve gondolkodó sem, aki kiállt volna a Magyar Királyság mellett. A szlovák anyanyelvű nemesség nagyrészt elmagyarosodott, kisebb részt szlovák érzelmű maradt a monarchia szétesése után is.[9]
Év
Az ország lakossága 1919-ig Magyar Királyság 1920-1938, 1945-1993 Csehszlovákia 1993-tól Szlovákia
Szlovákok száma az országban (%)
Kimutatott növekedés / fogyás az előzőhöz képest (%)
Vladimír Ferák, a Pozsonyi Károly Egyetem Természettudományi Karának Molekuláris Biológiai Tanszékének tanárának kutatásai szerint: a szlovák lakosság csaknem 85%-ának "genetikai gyökerei" a fiatalabb paleolitikumba, azaz 20-50 ezer évvel ezelőttre nyúlnak vissza.[forrás?]
A szlovákokat a közös nyelv és kultúra teszi szlovákokká, nem a génállomány.
Vallás
A szlovák nép nagy többségben katolikus. Ezen kívül más keresztény felekezetek tagjai is előfordulnak.
↑„Richard Marsina, Ján Benko: A szlovákok első évszázadai a Magyar Királyságban [online]. Pozsony: Literárne információs centrum, [cit. 2018-09-23].”.
↑Zaic Gábor: Etimológiai szótár. Magyar szavak és toldalékok eredete
↑Győrffy, György. István király és műve. Gondolat, p. 27. o. (1977). ISBN 9632812212
↑Demmel József: Stav zemiansky národa slovenského - Uhorská šľachta slovenského pôvodu. In: Forum Historiae, 2012, roč. 6/2. ISSN 1337-6861. [1]Archiválva2014. január 4-i dátummal a Wayback Machine-ben
