Régészeti ásatások során feltárták, hogy a város területén, az újkőkorban egy kisebb település állt közel a folyóhoz. Később, a Római Birodalom idején kereskedelmi útvonalak találkozópontja volt. Az egyik nyugatról keletre futott a római határ felé, míg a másik, régebbi út északra, Csehország és Morvaország felé tartott.
A középkorban
A 10. században bevezetett útadó beszedésére adószedő házat alapítottak az útkereszteződésnél, amely körül valószínűleg igen hamar kialakult a település. 1192-ben történik első említése hivatalos okmányban (Muthusin). Az okmány szerint virágzó város volt, saját jogrendszerrel és alacsonyabb szintű bírósággal. 1335-ben saját „szabad piacot” létesítettek.
20. század
Az első világháborúban
Az első világháború alatt hadifogolytábort létesítettek a várostól keletre, ahol orosz, szerb, de főleg olasz katonákat tartottak fogságban. (Volt amikor egyszerre 40 000 embert is.) A foglyok közül legalább 9000 hunyt el a rabságban. Az ő emlékükre háborús temetőt nyitottak meg a városban.
1934
A város tiltakozott az ellen, hogy Ausztriát Németországhoz csatolják. A munkáscsaládok és szociáldemokraták egyesített ereje meghatározó erőnek bizonyult a Dollfuß-rendszer erőivel szemben, ezért Engelbert Dollfuß a Schutzbund 300 tagját küldette a városhoz, de amikor azok február 16-án odaérkeztek nem találtak sem fegyvereket, sem lázongásra utaló jeleket.
A második világháborúban
Az Ernst Kaltenbrunner utasítására létrehozott koncentrációs táborba – melyet a várostól nyugatra állítottak fel – 1938 és 1945 között mintegy 200 000 embert internáltak. A Mauthausen-Gusen névre keresztelt táborban közel 3500 zsidót öltek meg a gázkamrákban és további 110 000 ember halt meg az embertelen körülmények miatt.[2]
Árvizek
A várost és környékét kétszer is (1954 és 2002) elárasztotta a Duna.
Politikai és társadalmi élete
A város jelenlegi polgármestere Thomas Punkenhofer szociáldemokrata párti (SPÖ) politikus.
A Városi Tanács
A tanács 31 tagból áll. 2009-ben az alábbi bontás szerint:
Ez a szócikk részben vagy egészben a Mauthausen című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.