Az ind filozófia és a spirituális tanok vonatkozásában ez a szutta:
feltárja Buddha véleményét a buddhista szerzetesi életformával kapcsolatban, illetve hogy milyen mentális, fizikális és spirituális jótéteményekkel jár ez az életforma;
feltárja buddhista nézőpontból Buddha korának néhány vezető spirituális tanításainak lényegét (lásd a lentebb található táblázatot); és,
Adzsátasatru király történetén keresztül bemutatja a buddhista érdem és kamma működését a kortárs tanítók egyéb tanításaival szemben, akik például erkölcstelenséget, fatalizmust, materializmust, eternalizmust és agnoszticizmust hirdettek.
Agnoszticizmus: "Nem hiszem. Én nem úgy gondolom vagy máshogy. Nem gondolom, hogy nem vagy nem nem."
Az ítélkezés felfüggesztése.
Jegyzetek:
1. DN 2(Thanissaro, 1997; Walshe, 1995, pp. 91-109). 2. DN-a (Ñāṇamoli & Bodhi, 1995, 1258-59. o., n. 585).
Egy upószatha éjjelén Adzsátasatru király a minisztereitől azt kérte, hogy hozzanak neki olyan tanítót, aki le tudná csillapítani felkavart lelkiállapotát.[2] A választás végül Buddhára esett, aki a közelben szállt meg éppen. A király ellátogatott Buddha szálláshelyére és feltette neki a kérdést, hogy mik a szerzetesi élet gyümölcsei ebben az életben. Buddha megkérdezte a királytól, hogy feltette-e a kérdést korábban már másoknak is. A király elmesélte, hogy már hat köztiszteletben álló remetének is feltette a kérdést.[3] Azonban egyikük válaszát sem találta kielégítőnek.
Buddha ezután elmagyarázta a királynak a nézőpontját az anyagi dolgokkal kezdve és a spirituálissal folytatva:
A magány öröme: Például a rabszolgáknak vagy a rabnak a szolgaságból illetve rabságból való szabadulása után érzett elégedettsége a legegyszerűbb étellel és lakhellyel, ez a magányban érzett elégedettség.
Az 'erény öröme': Az önuralomtól erényes remete nem fél sehol. Ez a feddhetetlenségből származó öröm.
Az egyszerűség elégedettsége: Bárhova megy a remete, csupán a legszükségesebb dolgait viszi magával, és ekként elégedett.
Mentális nyugalom: Tudatosságával és éberségével (lásd szampadzsanna) a remete tudata mentes a sóvárgástól, a rosszakarattól, a haragtól, a restségtől, az álmosságtól, a nyughatatlanságtól, az aggodalomtól és a kétségtől (lásd öt akadály).
Elmélyülés általi öröm: a remete eléri a négy elmélyülés általi (dhjána) tudatállapotot, amelyekben a testet áthatja az elfordulásból származó boldog elragadtatás, az összeszedettségből származó boldog elragadtatás, az elragadtatás elhalványulásából származó öröm, végül átitatja testét a tiszta fénylő éberség.
Belátás ismerete: A tudatát, ami összeszedett, megtisztult és fényes, feddhetetlen, mentes a tökéletlenségektől, rugalmas, alakítható és rendíthetetlen, a bölcsességre és az éleslátásra irányítja. Észreveszi, hogy: „Ez a testem, ami formával rendelkezik, a négy elsődleges elemből áll, anyától és apától született, rizzsel és zabkásával tápláltam, mulandóságnak van alávetve, kopásnak, nyomásnak, pusztulásnak és szétoszlásnak. A tudatosságom pedig ezen támaszkodik, ehhez kapcsolódik.”[1]
Természetfeletti erők: „Egy lévén megsokszorozódik, számos lévén eggyé válik. Megjelenik és eltűnik. Szabadon átmegy falakon, bástyákon és hegyeken, mintha üres terek lennének. Alámerül és kibukkan a földből, mintha az víz lenne. Jár a vízen anélkül, hogy nedves lenne, mintha az száraz talaj lenne. Keresztbe tett lábbal ülve repül az égen, mintha szárnyakkal rendelkező madár lenne. Akkora ereje van, hogy a kezével megfogja és megsimítja akár a napot és a holdat is. Befolyást gyakorol a testével olyan távolságra, mint a Brahma-világok.”[1]
Gondolatolvasás: Képes érteni mások gondolatát (a tudatossággal kapcsolatban lásd Szatipatthána-szutta).
Megszabadulás a szanszárától: Megérti: „A születés véget ért, az egész élet beteljesült, a feladat végrehajtatott. Nincsen más, amit ezért a világért tehet.”[1]
A király reakciója
Adzsátasatru ezután megvallja Buddhának, hogy megölte a saját édesapját. Buddha a következőket válaszolta neki:
„Igen, nagy király, a bűn legyőzött téged, esztelen voltál és oly zavart és olyan képzetlen, hogy megölted atyádat, egy igaz embert, egy igaz királyt, saját hatalmad érdekében. De mivel felismered bűnödet és a Dhammával összhangban lévő jó útra térsz, elfogadjuk vallomásodat. A bűn felismerése és a Dhammával összhangban lévő jó útra térés, valamint önmérséklet tanúsítása a jövőben, az a Dhammában és a szerzetesi fegyelemben való növekedés forrása.”[1]
Ñāṇamoli, Bhikkhu (ford.) and Bodhi, Bhikkhu (ed.) (2001). The Middle-Length Discourses of the Buddha: A Translation of the Majjhima Nikāya. Boston: Wisdom Publications. ISBN 0-86171-072-X.