Az első 7-es jelzésű buszjárat 1927. június 5-én indult meg az óbudai Fő tér és az óbudai temető között, a mai 218-as busz vonalának egy szakaszán. Ezt a járatot 1933. december 16-án trolibusz váltotta fel azonos jelzéssel.[1][2] A troli jelzését 1936. február 21-én T-re változtatták.[3]
1936. május 1-jén új autóbuszjárat indult 7-es jelzéssel az Eskü tér (ma Március 15. tér) és a Keleti pályaudvar között. November 30-án meghosszabbították az Erzsébet hídon Budára, a Fő utcán és a Királyhegy utcán keresztül már a Bimbó útig járt. December 7-én a másik végállomása is módosult, és a Hungária körútig közlekedett. A világháború miatt 1940. július 2-án leállt a forgalom a vonalon. Július 17-én újraindították, de augusztus 24-én újra meg kellett szüntetni, mert a honvédség több mint 100 autóbuszt lefoglalt. Október 1-jén sikerült a vonalon elindítani a járműveket,[4] majd 1941. április 7-étől május 8-áig és 1941. október 16-ától 1947. február 2-áig újra szüneteltették. 1947-ben a Hungária körút és a Móricz Zsigmond körtér között indították újra, a Thököly utat, Rákóczi utat, Szabadság hidat és Bartók Béla utat érintve. 1947. november 16-ától a budai végállomását áthelyezték a Karolina köröndre (ma Karolina út és Bartók Béla út kereszteződése).
1947. november 25-én elindult a 7-es jelzésű operai járat a korábbi 1-es operai járat helyett az Andrássy út és a Lenke tér (ma Kosztolányi Dezső tér) között. 1947. december 6-án 7-es jelzésű színházi járatot is bevezettek, ez a Wesselényi utcai Magyar Színház és a Karolina út között. Ezek a buszok színházi és operai előadások után segítettek elszállítani az utasokat. Miután rátértek a 7-es vonal útvonalára, normál forgalmi kocsiként közlekedtek tovább.
1948. július 12-én a zuglói sorompó megszüntetésével egy időben meghosszabbították a Nagy Lajos király útjáig (ma kb. Bosnyák tér környéke).
1948. szeptember 6-án a belvárosi szakaszon tapasztalható utasszám-növekedés miatt a Hungária körút és az Apponyi tér (ma Ferenciek tere) között betétjáratot indítottak, de még külön jelzés nélkül.
1949. június 13-ától a Karolina körönd helyett a Kosztolányi Dezső térre helyezték át a budai végállomását, korábbi útvonalán elindult a 7A jelzésű járat. Mivel a hosszabb útvonalon közlekedő járat betétjárati jelzése zavaró volt, ezért 1949. december 25-én a két vonal jelzését felcserélték, a 7-es busz újra a Karolina köröndig járt, míg a 7A a Kosztolányi Dezső térig.
1950. július 24-én a 7-es buszt a Kosztolányi Dezső térig rövidítették, a 7A jelzésű betétjárat megszűnt. A kieső szakaszt az új 53-as busz szolgálta ki. Később labdarúgó mérkőzések idején többször indítottak 7A és 7B jelzésű sűrítő járatokat, a 7A a Móricz Zsigmond körtér és a Hungária körút, míg a 7B a Felszabadulás tér és a Hungária körút között közlekedett.
1958. július 20-ától a nyár végéig vasárnap estéken az 1-es busz útvonalán a Kelenföldi pályaudvarig meghosszabbított útvonalon közlekedett a vasúttal utazók jobb kiszolgálása miatt.
1959. augusztus 10-én a korábban 92-es jelzésű járat a 7C jelzést kapta és az Öv utca és a Kelenföldi pályaudvar között közlekedett.
1960. augusztus 29-én a 7-es és 7C járatok jelzését felcserélték, a 7-es busz az Öv utca és a Kelenföldi pályaudvar között, a 7C pedig a Bosnyák tér és a Kosztolányi Dezső tér között járt. A 7-es buszt 1962. október 1-jén meghosszabbították Zuglóban, de végállomása maradt az Öv utcánál.
1964. augusztus 24-én átadták az új Bosnyák téri végállomást, a 7C is azóta innen indult. November 21-én átadták az újjáépített Erzsébet hidat is, a 7-es és 7C járatok a Szabadság híd helyett a Felszabadulás tér (ma: Ferenciek tere)—Szabad sajtó út—Erzsébet híd—Gellért rakpart—Gellért tér útvonalon jártak.
1968. október 14-én a 7C járatot a Bornemissza térig hosszabbították. 1970. április 2-án átadták az M2-es metróvonal első szakaszát, ezzel összefüggésben a 7-es buszokat az Egressy út–Lumumba (ma Róna) utca–Szugló utca útvonalra helyezték át. 1971. október 1-jén 107-es jelzéssel új gyorsjárat indult az Öv utca és a Kelenföldi pályaudvar között, a 7-es buszt pedig megszüntették. 1972. december 22-én az M2-es metróvonal második szakaszának átadásával egy időben 7A jelzésű betétjárat indult a Baross tér és a Bornemissza tér között.
1977. január 1-jén újraindult a 7-es busz a 7C jelzésű járat helyett, változatlanul a Bosnyák tér és a Bornemissza tér között, a 7A nem módosult, a 107-es gyorsjárat pedig a 7-es jelzést kapta.[5] 1983. augusztus 1-jén a 7A buszt a Forgalmi utcáig (ma Albertfalva vasútállomás) hosszabbították, így a betétjárat újra hosszabb lett az alapjáratnál.[2]
2003. június 24. és július 8. között 7M jelzéssel információs busz közlekedett a Baross tér és az Etele tér között, melyen az M4-es metróvonalról szóló tájékoztatót lehetett olvasni. Az Irisbus Agora típusú busz reggel 6 és este 8 óra között közlekedett, és a 7-es busz megállóiban állt meg.[6]
2005. december 3-án a 7-es és 73-as buszcsaládot jelentősen módosították: a 7A járat megszűnt, a 7-est viszont meghosszabbították Albertfalva, Forgalmi utcáig.[7]
2008. augusztus 21-én a 7-es jelzésű gyorsjárat a 7E jelzést kapta és változatlanul a Kelenföldi pályaudvar és a Bosnyák tér között járt.
2010. december 12-én a 7-es busz budai végállomása megkapta mai nevét: Albertfalva vasútállomás.
A 7-es autóbuszcsalád 2005. december 3. és 2013. május 31. között:
A 7-es buszcsalád 2008. augusztus 21. és 2013. május 31. közötti vonalai
2013. június 1-jén újabb átszervezés történt, a 7-es és 7E buszokat Újpalota, Nyírpalota útig hosszabbították a megszűnő 173-as és 173E buszok helyett. Újraindult a 7A betétjárat a Bosnyák tér és a Bornemissza tér között. 107E jelzéssel új gyorsjárat indult a 7E útvonalán, csak a megállókiosztásban volt köztük eltérés. A Cinkotai autóbuszgarázstól Újpalota, Nyírpalota útig közlekedő 173G jelzésű garázsmeneti autóbusz pedig a 7G jelzést kapta.[8]
2014. március 29-én az M4-es metróval kapcsolatos hálózati átszervezések miatt a 7-es buszcsalád is átalakult. A Kelenföld vasútállomás csak átszállással érhető el. A 7A megszűnt, a 7E busz útvonala a Blaha Lujza térig rövidült, a 107E-ből alapjárat lett, a Bornemissza térig rövidült és a 7-essel együtt a követése jelentősen ritkult.
7: Albertfalva vasútállomás – Bornemissza tér – Bikás park – Bosnyák tér – Újpalota, Nyírpalota út
2015. január 17-én a 7-es vonalon állt forgalomba Budapesten az első Volvo 7900A Hybrid autóbusz a T&J Busz Projekt üzemeltetésében.[9] A hibridbuszok 2016. július 8-án közlekedtek utoljára a vonalon.[10][11]
2016. június 3-án üzemzárással megszűnt a 107-es busz, helyette másnaptól a 7-es busz sűrűbben közlekedik, a 114-es buszcsalád a Tétényi útra terelve a Móricz Zsigmond körtérig hosszabbodott, illetve a Rákóczi út - Thököly út tengelyen új gyorsjáratok indultak 8E és 108E jelzéssel.[12]
2018 és 2019 szilveszterén egész éjjel közlekedett.[13][14]
2020. augusztus 27-étől a Bartók Béla úton a villamospályán közlekedik, és megáll a Gárdonyi térnél is.[15]
2022. augusztus 6-ától hétvégente és ünnepnapokon a viszonylat budai szakaszán kizárólag az első ajtón lehet felszállni az autóbuszokra, ahol a járművezető ellenőrzi az utazási jogosultságot.[16]
Útvonala
Albertfalva vasútállomás felé
Újpalota, Nyírpalota út vá. – Nyírpalota út – Drégelyvár utca – felüljáró – Csömöri út – Bosnyák tér – Thököly út – Baross tér – Rákóczi út – Kossuth Lajos utca – Ferenciek tere – Szabad sajtó út – Erzsébet híd – Szent Gellért rakpart – Szent Gellért tér – Bartók Béla út – Tétényi út – Sáfrány utca – Ljubljana tér – Albertfalva vasútállomás vá.
Újpalota, Nyírpalota út felé
Albertfalva vasútállomás vá. – Ljubljana tér – Sáfrány utca – Tétényi út – Bartók Béla út – Szent Gellért tér – Szent Gellért rakpart – Erzsébet híd – Szabad sajtó út – Ferenciek tere – Kossuth Lajos utca – Rákóczi út – Baross tér – Thököly út – Bosnyák tér – Csömöri út – felüljáró – Drégelyvár utca – Nyírpalota út – Újpalota, Nyírpalota út vá.
Megállóhelyei
7 (Újpalota, Nyírpalota út ◄► Albertfalva vasútállomás)
A 7-es busz szerepel a RepublicA madárjós vakáción című dalának refrénjében. A dalszövegben elhangzik a Ferenciek tere megállónál található Jégbüfé és a Párizsi udvar neve, ami egyértelművé teszi, hogy a budapesti járatról van szó.[17]